Az utolsó fordulót rendezték szombaton a Vármegyei I. osztályban, amely játéknapon a DEAC fiókcsapata az 5. helyen álló Balmazújvárost fogadta. Legutóbbi három párharcot elbuktuk,...
Nehéz volt a búcsú a DEAC visszavonuló hátvédje számára, akármennyire is nem várta ezt a pillanatot, érezte, itt az ideje befejezni.
Fontos tény, hogy az 5680-as átlag abszolút kiemelkedő, hiszen ez a szám 2023-ig többnyire nem érte el nemhogy az 5000-et, még a 4000-et sem. Köszönjük a támogatást.
Szerződést hosszabbított két fiatal tehetségével a DEAC kosárlabdacsapata, így Kovács Ákos és Flasár Botond is további három évig erősíti majd az együttest. A két magasember a mögö...
Nehéz volt a búcsú a DEAC visszavonuló hátvédje számára, akármennyire is nem várta ezt a pillanatot, érezte, itt az ideje befejezni.
Véget ért az OTP Bank Liga 2024/2025-ös szezonja, melynek végeztével megvizsgáltuk, mely játékosunk töltötte a legtöbb időt a pályán.
Két rangos versenyen vannak túl a lányok.
Molnár Balázs reményei szerint a Debreceni Egyetem alakulata jövőre is fontos szereplője lesz az NB I/B-nek.
Nandin-Erdene Davaademberel rutinos FIDE-mestereket utasított maga mögé.
Szép győzelemmel koronázta meg az idényben nyújtott teljesítményét a DEAC, a csapat Korhut Mihálynak ajánlotta a diósgyőriek elleni diadalt.
Ezüstérmesként zártak a DEAC labdarúgói, 2-0-ra győztek Soltész Jánosék vasárnap a Dóczy utcai sportcampuson.
Az élről várja az őszi folytatást a DEAC női teniszcsapata.
És talán ez az idei szezon legnagyobb sikere a DVSC SCHAEFFLER viszonylatában.
Ha az ember a sorsdöntő Loki meccset Bécsben nézi, és körülötte legalább húsz Rapid Wien szurkoló issza sörét, a gyomoridegesség még nagyobb.
Sándor Tamásék bíznak benne, hogy minél többen kilátogatnak utolsó bajnoki mérkőzésükre.