Vácz Péter animációs filmrendező

Idén immár harmadik alkalommal rendezték meg a SKICC Debreceni Animációs Filmnapokat az Apolló Moziban. Itt tartott előadást Vácz Péter animációs filmrendező, aki a Nyuszi és Őz (2013), illetve a Kutyafül (2025) című munkáinak alkotási folyamataiba nyújtott betekintést. A két műről, valamint az ezekhez fűződő személyes viszonyáról vele beszélgettem.

Menjünk kicsit vissza a kezdetekhez. Mikor kezdtél el az animációs filmkészítés iránt érdeklődni, és döntötted el, hogy ez lesz a te utad?

Eredetileg tervezőgrafikát tanultam a budapesti Kisképzőben. Azután a MOME-n is grafika szakra jelentkeztem, de akkor már éreztem, hogy ez számomra nem elég összetett műfaj. Szerettem volna olyan más szakmák felé is kikacsintani, amelyek „háromdimenziósabbak”, ahol nem csak gépen, monitoron zajlik a tervezés és síkban jelenik meg az alkotásom, mint az arculatterveknél vagy az illusztrációnál. Másodéves voltam az egyetemen, amikor láttam több olyan diplomafilmet, amik nagy hatással voltak rám érzelmileg, illetve dramaturgiailag is nagyon izgalmasan mutattak be egy-egy világot. Az animációs évfolyamtársaim abban a félévben mozgatható, animálható bábokat készítettek, ami nagyon fellelkesített, ezért én is építettem egy bábfigurát fából és drótokból, majd egy digitális kamerával fotózva a mozdulatfázisokat elkészítettem az első bábanimációmat – ezek voltak az első lépéseim. Ezt követően át is jelentkeztem animáció szakra.

A Nyuszi és Őz című diplomafilmed pedig már itt született meg. Ebben nagyon érdekes a különböző animációs technikák szerepe és jelentősége. Ennek ötlete hogyan bontakozott ki?

A Nyuszi és Őz cselekménye két dologból állt össze. Egyrészt az akkori párkapcsolatomból ihletődött a két karakter. A barátnőm akkor azt mondta, úgy nézek ki, mint egy őz, engem pedig az ő kedves gesztusai egy nyuszira emlékeztettek. Másrészt korábban volt szerencsém résztvenni a rangos francia animációs fesztiválon, Annecyben, ahol több filmet is megnéztem. Sokféle alkotást láttam, de őszintén szólva sokuk nem tetszett – ez arra motivált, hogy ennél valószínűleg tudok jobbat csinálni. Összességében pedig az volt a benyomásom, hogy a legtöbb filmnél nem volt dramaturgiailag indokolt a technika választás, inkább látványbeli oka volt. Szóval foglalkoztatott az animációs technikákkal való játék lehetősége, például a rajz stilizált kétdimenzióssága, a bábanimáció taktilisabb térbeliségével szembeállítva. Így merült fel bennem a kérdés:

Hogyan lehetne úgy filmet csinálni, hogy abban maga a technika is szereplővé váljon?

Addigra már megvolt, hogy a film Nyuszi és Őz kapcsolatáról fog szólni, de ahogy bekerült a 2D és a 3D is a képbe, hamar megszületett a cselekmény fő mozgatórugója, hogy az egyik figura át akar menni a másik dimenzióba. A gyártást pedig nagyban gyorsította, hogy nagyon egyszerű karakterterveket és háttereket alkalmaztam, így ez a film másfél év alatt el is készült, ami egy animációs diplomafilmnél igen ritka.

A történet létrejöttét mennyire mozgatta elsősorban a dimenziók közti játék?

A történet fejlesztése alatt azt próbáltam végigjárni, hogy a rajzi 2D-ből a bábos 3D-be való átlépés milyen problémákat és konfliktusokat vet föl, milyen kérdéseket hoz a két szereplő életébe, és ők hogyan kezelik ezt, hogy együtt tudjanak maradni. Habár ez egy konstruált történet, tudat alatt mégis sok szempontból reflektált az akkori párkapcsolatunk örömeire, kihívásaira. Addigra már én is megéltem, hogy folyamatosan változunk, tanulunk egymástól, ráadásul újra és újra előfordul, hogy más irányt veszünk, eltávolodunk, újra egymásra találunk. Szóval sok önreflektív elemet hordoz magában a film; például én is olyan megszállottan kerestem a diplomafilmem témáját és megoldását, mint Őz a harmadik dimenzió kulcsát, a barátnőm pedig hasonlóan kedves és támogató volt, mint Nyuszi a szendviccsel és a habos kakaóval.

[1. Kép: 2D és 3D egyszerre van jelen a Nyuszi és Őz című animációs filmben.]

Térjünk ki a legújabb filmedre, a Kutyafülre. Mondhatjuk, hogy saját magadat formáztad meg ebben a történetben?

Igen, sok önéletrajzi elem került a filmbe. Ez is egy önreflexiós alkotás lett, amiben a gyerekkoromra szerettem volna visszatekinteni és újraértelmezni néhány dolgot, például, hogy hogyan gondolkodok bizonyos nevelési eszközökről. Ezek nehezebb kérdések, és nem volt evidens, hogy foglalkozzak velük, de 30 éves korom környékén újra előjöttek belőlem ezek a tapasztalatok. Éppen ezért

a film elkészítése új szemszögből világított rá mindenre.

További önéletrajzi elem, hogy a filmben szereplő fiú, Berci csellózni tanul, ami az én gyerekkoromnak is meghatározó része volt. Sőt a történet abban a zuglói házban játszódik, ahol felnőttem. Hozzáteszem, ezzel együtt nem teljesen önéletrajzi ihletésű filmről van szó, mert húsz percbe dramatizálva sűrítettem bele az életem egy bizonyos szeletét egy olyan üzenettel, melyet már felnőttként fogalmaztam meg.

Ebben az alkotásodban tehát egy kisfiú és egy kutya viszonyának fejlődését látjuk. Volt-e korábban személyes kapcsolatod ebekkel, ami a történet alapjául szolgált?

Igen, két kutyánk is volt. Az első egy Bundi nevű tacskó volt, a másik egy német juhász keverék, akit Buksinak hívtunk, és aki a filmbeli kutya karaktert is ihlette – mind arányaiban, mind viselkedésében. Mikor elkezdtem a Kutyafülön dolgozni, azokat a hülyéskedéseket, bosszantó, kedves és vicces interakciókat skicceltem fel, amik meghatározóak voltak Buksival kapcsolatban.

[2. Kép: Vácz Péter a Kutyafül című művének két főszereplője.]

Önéletrajzi vonatkozású filmekről van szó. Saját magad megismerésében milyen szerepet játszanak ezek?

Lehet, hogy pontosan ezért csinálok animációs filmeket, mert szükségem van az önismeretben való fejlődésre, de vágyok is erre. A Kutyafület megelőző Noé fája című filmtervemmel is az volt a cél, hogy bizonyos gyerekkori kérdéseket és kapcsolati viszonyrendszereket próbáljak meg mélyebben átlátni. Családon belüli kihívásokat, melyek belezavartak az egymás közti kommunikációba vagy a szeretetkapcsolatba. Végül a Noé fájában való elakadásom segített rájönni, hogyha ezzel a nehezebb, önreflektív témával akarok foglalkozni, hozzáértőbb segítségre lesz szükségem. 

Kellett valaki, aki keresztülvezet ezen a komplexebb önismereti folyamaton, ezért mentem el terápiára, tudatosan azzal a céllal, hogy az alkotásban is segítsen.

Végül a terápiával és az azzal párhuzamosan naplóírással próbáltam meg értelmezni a bennem lévő érzéseket és témákat, hogy aztán ezeket valamilyen módon fel tudjam dolgozni egy filmen keresztül. Az így megértett dolgokat megpróbáltam átültetni az animációs nyelvezetbe. Ez pedig a megértési folyamatot is felgyorsította, főleg, hogy később a szüleimmel, testvéreimmel is beszélgettünk ezekről a kérdésekről.

Ehhez mennyire kapcsolódik az, hogy egy-egy film esetében milyen technikát fogsz használni?

A technika választásnál sokat számít az intuíció, de általában szeretek manuálisan, kétkezi technikával dolgozni. A Nyuszi és Őznél keverve volt a számítógépes rajz, a manuális bábanimációs technikával. A már említett Noé fája egyértelműen bábanimáció lett volna, de azt a sikertelen pályázatok és elakadás miatt elengedtük. Eleinte még a Kutyafülnél is bábanimációban gondolkodtam, de a korábbi sikertelen pályázási tapasztalatok és a filmterv hossza miatt úgy voltam vele, hogyha kell, akár minimális büdzséből egyedül is el tudjam készíteni. Szóval úgy döntöttem, hogy a költséges bábanimáció helyett, egyszerű, vázlatos rajzanimációban fogom elkészíteni, azért is mert

nagyon szerettem a saját kis vázlataimat, a lazán megrajzolt figuráimat, és ez a stílus jobban is illeszkedett a Kutyafülhöz.

Végül a gyártás hatékonysága miatt a mű minden részét számítógépes szoftverben rajzoltuk. Azonban tudatosan törekedtem arra, hogy a Kisképzős tapasztalataimból inspirálódva a háttereknek manuális érzete legyen, mintha akvarellel, tussal vagy szénnel készültek volna. A Kutyafüllel is volt két elutasított NFI pályázatunk, de a gyártás előtti utolsó pillanatban, már a kész animatikkal (a film zörejezett, diavetítés szerű vázlata) végül sikerült gyártási támogatást kapnunk Nemzeti Filmintézettől. Ez lehetőséget adott a látványvilág részletesebb kibontására, így a stábbal elmerülhettünk a terek, a megvilágítás, a tárgyak, sőt még a fényben megcsillanó porszemcsék kidolgozásában is, amik mind gazdagították a film világát és hangulatát. Számomra is izgalmas volt látni, mennyire fontos szereplőjévé váltak a terek a történet és az érzések ábrázolásában.

A saját belső feldolgozási folyamatok mellett inspirálódsz-e más művészektől? Akár technikai szempontból van-e rád hatással valaki?

Vannak, de nincs egy konkrét személy, akit kapásból rá tudnék vágni. A Kutyafül előtti időszakban az évek során megismert alkotóktól gyűjtöttem öteleteket. Volt köztük diákfilm, aminek a hangulata fogott meg. A rajzi világhoz Quentin Blake illusztrációiból, az akvarelles stílushoz pedig az Ernest és Celestine (2012) című francia filmből inspirálódtam. A Tom Moore által rendezett Farkasok népéből (Wolfwalkers, 2020) pedig azt vettem át, ahogyan nézőként az állatok szemszögéből látunk egyes jeleneteket, mikor keresztül szaladnak az erdőn. Így be tudtam emelni a kutya saját nézőpontját is: ahogy a lakásban jár-kel, az ő szemével látjuk Bercit vagy a tereket.

[3. Kép: Báb- és a rajzolt animáció egyszerre van jelen a Nyuszi és Őzben.]

Amellett se menjünk el, hogy a Kutyafülért eddig 28, a Nyuszi és Őzért pedig összesen 125 díjat kaptál. Ez visszaigazolás számodra?

Abszolút bíztat ez a fajta elismerés, mert azt jelenti, hogy tud kapcsolódni a közönség a filmjeimhez. Nyilván azon túl, hogy számomra ez egy önismereti folyamat, valamint segít az utamon, emellett a filmkészítés lényege, hogy artikulált és érthető legyen a történet, amit elmesélek. Szórakoztassa és megmozgassa az embereket, hogy egy bizonyos érzelmi állapotból valamilyen másikba jussanak el. Rám is így hatnak a jó filmek, ezért motivál, hogy én is hatással lehetek a nézőkre.

A Kutyafül a diploma utáni első szerzői filmed. Fiatal magyar animációs filmrendezőként hogyan lehet boldogulni az itthoni közegben?

Ehhez valószínűleg meg kellene kérdezni sok más korombeli rendezőt is. Személy szerint ezelőtt animációs videoklipeket, versfilmeket is készítettem, ahol törekedtem rá, hogy a szerzői hangom azért meglegyen bennük. Emellett sokat segített a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjának elnyerése még 2018-ban. Erre a hároméves programra már a Noé fájával jelentkeztem, közben pedig tanítottam az Illyés Művészeti Szakképző Akadémia animáció szakán is. Szoktam zsűrizést is vállalni, és habár ritkán, de néha bejön egy-egy jobban fizető reklámfilm is, mint például a Mantaro kávéreklám, amit Hartung Attilával rendeztünk. Összességében viszont, ha a lehetőségeket nézzük, nem egyszerű animációs filmrendezőként boldogulni, mert nem túlságosan bőek a rendelkezésre álló támogatási források és az NFI pályázati és elbírálási működtetése se volt ideális. 

[4. Kép: A Kutyafül a rendező szülőházában játszódik.]

Az Animációs Alkotóművészek Egyesületének (AA1) elnöke is vagy. Hogyan változtatnál a jelenlegi helyzeten?

Bízunk benne, hogy mostmár jobban be fogják vonni a szakmát, amiben sokat segít a Filmreform 2026, a budapesten zajló filmes összakmai kezdeményezés, amelynek mi is résztvevői vagyunk az AA1-gyel. Az első áprilisi találkozó óta nagyon sok új szakmai szervezet alakult, amelyekkel azon dolgozunk, hogy a rendszer a hiányosságait és pontatlanságait megpróbáljuk kezelni. A tapasztalatainkat összeadva 

szeretnénk kitalálni egy olyan struktúrát vagy stratégiát az animációnak és nyilván az egész filmes szakmának, ami jobban segítheti a fiatal alkotók boldogulását, akár 10-20 éves viszonylatban is.

Több fejlődési lehetőséggel, mentorálással és támogatással a frissdiplomás pályakezdőknek. A saját utamnak is az a tapasztalata, hogy mindez nem könnyű, de nem csak az anyagi lehetőségek, hanem az akár 4-5 éven keresztül tartó fejlesztési folyamat fenntarthatósága miatt is. Ehhez mentálisan is elég felkészültnek kell lenni.

Eddigi ismereteid alapján mit tanácsolnál egy pályakezdő animációsnak?

Először is szerintem fontos elfogadni hogy a kezdeti időszakban sokat kell tanulni és gyakorolni, hogy az alkotásunk meg tudja közelíteni azt, amit a fejünkben elképzeltünk. Ráadásul még sok tapasztalattal sem biztos, hogy tudunk „tökéletes” alkotást létrehozni. Azért mondom ezt, mert sokszor maximalista vagyok, és a túl nagy elvárás miatt máig előfordul, hogy a könnyedség helyett, stresszelek, ráfeszülök az alkotásra. Folyton gyakorolnom kell, hogy a végeredmény körüli aggodalmak és elvárások helyett, visszahozzam a figyelmem az aktuális folyamatra, a kíváncsiságra, a játékosságra – nekem az a siker, ha ezt meg tudom oldani. Szeretnék hibátlan lenni, tovább fejlődni, de sajnos ez ilyen mértékben tévút. Hibázni emberi dolog, mégis sok rossz élményünk van a hibáinkra kapott ítéletekkel. Az egyensúly megtalálásának feltétele a kibillenés. Addig nem tudjuk belőni a számunkra jó irányt, amíg meg nem ismerjük rosszakat.

Úgy vélem, a hiba az alkotói jelenlétünk bizonyítéka.

A másik pedig, hogy animációsként gyakran nyúlunk olyan témákhoz, amiről elég nehéz beszélni. Én a Noé fája tervezésekor tanultam meg azt, hogy ha olyan témát próbálok alkotásban feldolgozni, ami közben megbénít vagy leblokkol, akkor valószínűleg még nincs itt az ideje, hogy ebben a formában folytassam. Alkotáskor érdemes olyan témára fókuszálni, ami megmozgatja a fantáziát, és az elkészítés gondolata egyfajta buzdító érzéssel tölt el, hogy meg tudom csinálni.

Mik a terveid a következő időszakra nézve?

Szeptember óta a MOME-n végzem a DLA doktori képzést, ahol azzal a témával foglalkozok, hogy hogyan lehetne több segítséget nyújtani a pályakezdő animációsoknak. Másrészt zajlik a Kutyafül fesztiváloztatása, ami egy év után is még csak a felénél jár. A film utóéletéhez hozzátartoznak az utazások, vetítések, szereplések és az interjúadások is. Sőt, nemrég leszerződtünk a berlini Interfilm céggel, akik a mű nemzetközi forgalmazását fogják intézni és azt is tervezzük, hogy megpróbálkozunk az Oscar-kampánnyal. Lesz még dolgunk bőven. Fontos számomra a Kutyafül utóélete, mert mély témákat és fontos kérdéseket érint. Bízom benne, hogy a sztori nem áll meg ott, ahol a vetítés véget ér, hanem talán pont akkor tud elkezdődni egy olyan diskurzus, ami értékes lehet mások számára is.

A Nyuszi és Őz (2013):

A Kutyafül (2025) előzetese:

A rendező saját oldalát ide kattintva tekintheti meg.

Képek forrása: 

1. Kép: mafab.hu

2. Kép: nfi.hu

3. Kép: nfi.hu

4. Kép: kultura.hu