Polacsek Zsófia filmrendező

A 12. Malter Filmfesztivál versenyfilmjei közül Polacsek Zsófia Meztelen pillanat című alkotása nyerte el az FM90 Campus Rádió különdíját. A novella-adaptációban egy fiú és egy lány véletlenszerű találkozása, és közös utazása jelenik meg, ám hiába kerülnek közel egymáshoz, útjaik mégis elválnak. A mű keletkezésének hátteréről, a történet lezáratlanságáról és arról, hogy milyen erdélyi magyar rendezőként Romániában alkotni, Polacsek Zsófiával beszélgettem.

Mit jelent számodra, hogy megjelent a filmed Debrecenben, a Malter Filmfesztiválon, és még díjat is nyertetek vele?

Elsősorban köszönöm szépen a díjat, és köszönöm, hogy itt lehettünk. Most jártam először Debrecenben és hálás vagyok, hogy a fesztiválnak köszönhetően idelátogathattunk, mert így megismerkedhettünk néhány alkotótársunkkal, és sok izgalmas filmet láthattunk. A Malter tehát több szempontból is pozitív élmény volt.

Milyen volt más rendezőkkel találkozni? Ilyenkor beszélgettek egymással a filmekről?

Igen, tulajdonképpen ezért a legjobb részt venni a fesztiválokon. Azon túl, hogy láthatjuk, mi foglalkoztatja, mi izgatja az alkotókat a világ különböző részein, itt személyesen is találkozhatunk és faggathatjuk egymást filmjeinkről. Személy szerint, erdélyiként pedig külön örvendek neki, ha magyarországi eseményekre is eljutok. Érdekes tapasztalat párhuzamot vonni az erdélyi és magyarországi filmesek szemlélete, világképe és tapasztalatai között.

Az itt vetített és díjazott, Meztelen pillanat című filmetek egy majd' 20 perces mű. Mekkora stábbal dolgoztatok és mennyi ideig tartott az elkészítése?

A forgatás két etapban zajlott és összesen kilenc nap alatt vettünk fel mindent. Először leutaztunk Orsovára és a Cserna völgyének környékére, ahol a történet jórésze játszódik – ez körülbelül egy hatnapos kiruccanás volt. Majd pár héttel később pedig Kolozsvár közelében leforgattunk a kimaradt részeket, ami háromnapnyi munkát jelentett.

Ez az összesített bő egy hét számunkra is sok utazást jelentett, hiszen a szereplők szintén folyamatosan úton vannak.

A stábunk egészen kicsi volt, mivel egy kiszállásos forgatásról volt szó, szűkös költségvetéssel. Ez mindig kreatív megoldásokra ösztönöz, de azt is jelenti, hogy nem tudunk nagyobb csapattal dolgozni, mert sokba kerülne az utaztatás. Körülbelül olyan 15 fő vett részt a projektben, de egyszerre sosem voltunk jelen – egyik napról a másikra is váltakoztak a stábtagok.

[1. Kép: Jelenet a Meztelen pillanat (2024) című filmből.]

Mennyire volt vegyes a csapat a korosztályt tekintve, és te, mint egészen fiatal rendező hogyan koordináltad a munkát?

Nagyjából egyidősek vagyunk, és ha jól emlékszem, a forgatás idején mindenki a kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem filmes alap- vagy mesterképzésének volt diákja. Én is abban az évben voltam végzős, amikor a Meztelen pillanat készült, és az társaimmal is innen ismertük egymást. Ezzel a csapattal elég gyakran alkotunk együtt különböző felállásokban, ami azt jelenti, hogy forgatásról forgatásra változnak a stábban elvállalt szerepek. Például a sajátomat megelőzően az operatőröm rendezői filmjében voltam látványtervező. Ilyen szempontból tehát összeszokottak vagyunk, sokféleképpen dolgoztunk már együtt, ami pedig egy baráti társasággá kovácsolt minket.

A műben nézőként végig együtt utazunk a karakterekkel. Mi alapján választottátok ki a helyszíneket? Kötődnek ezek Erdélyhez?

A helyszínválasztást meghatározta, hogy az alkotás egy novella-adaptáció, így az abban megjelenő utazás tereit használtuk. Ezek a tájak már nem feltétlenül Erdélyhez tartoznak, hanem kissé délebben vagyunk: Orsován, a Cserna völgyében és a Vaskapu környékén, azaz a Duna vonalánál. Személyes vonzódásom is van a térséghez, mivel gyermekkoromban többször jártunk ide  kirándulni.

Miért pont ezt a prózai művet választottad a film alapjául?

Ennek személyes okai is vannak, mert az alkotás nagyapám egy novellája alapján készült. Ez A ház, ahol hallani a fenyőket, ami a Meztelen pillanat nevű novelláskötetben szerepel, innen a film címadása. Érdekes egybeesés, hogy a rádió különdíját nyertük el, mivel ő sok éven keresztül rádiós volt Kolozsváron. Szoktam olvasni a műveit, regényeit, és megfogott ennek a történetnek az egyszerűsége és egyben szépsége:

egy apró pillanat két ember életéből, akik összetalálkoznak, valamit jelentenek egymásnak, aztán el is tűnnek, de mégis olyan élményben van részük, amire örökké emlékeznek majd.

Ezt szerettem volna átvenni és bemutatni. Emellett megtudtam, hogy nagyapám szerzőként gyakran inspirálódott a saját életéből. A történetben a karakterek motorral utaznak, ő maga pedig szintén sokat motorozott. Sőt, a családi legenda szerint nagymamámmal is hasonlóan ismerkedtek meg. Úgy éreztem, hogy e novella feldolgozása által közelebb kerülhetek a gyökereimhez, a családom múltjához és nem utolsó sorban a nagyapámhoz, akit csak mások történeteiből ismerek.