Veress Petra ismét három érmet szerzett

Július 25-én és 26-án Berekfürdőn rendezték a Tikkadt Szöcske Hajdú-Bihar Megyei Nyílt Strandröplabda Bajnokság ötödik fordulóját.

Az előző fordulókhoz hasonlóan most is több város játékosai vettek részt a
versenyen, Debrecenből, Karcagról, Kisújszállásról, Kunhegyesről, Miskolcról,
Nyíregyházáról is többen érkeztek, de ismét jöttek versenyzők Romániából és
Szlovákiából is.


A felnőtt nőknél izgalmas „eötvösös” házidöntő után Dr. Korompay Zsuzsanna és
Karczub Gréta győztek, megelőzve Fehérvári Vivient és Veress Petrát. A harmadik
helyen a Kunhegyesi TKKSE testvérpárja, Szabó Sára és Szabó Zsanna végeztek.
Az összesített pontversenyben Dr. Korompay Zsuzsanna már 22 pontnál jár,
második 14-14 egységgel Fehérvári Vivien és Veress Petra.

Az U18-as korosztálynak meghirdetett leány versenyben hármas körmérkőzéses
döntőt játszottak, melyben két Aquaticum – Eötvös DSE pár és egy nagykaposi
kettős jutott be. Miután Veress Petra és Zombori-Bódi Boglárka mindkét
találkozójukat megnyerték, ők vehették át a kupákat. Ramona Vajdová és Zoé
Kaszonyiová a Mustang Beachvolley játékosai az előző forduló megnyerése után
ezúttal ezüstérmekkel gazdagodtak. Rácz Lilla és Radványi Virág Eszter pedig
életük első közös bronzérmét vehették át.
Az összesített pontversenyben Veress Petra és Zombori-Bódi Boglárka előnye 4
pontra nőtt felvidéki üldözőikkel szemben.

A férfiaknál a határ romániai oldaláról érkezett Elias Sautiut és Luca Balogh tudott
győzni megelőzve a Molnár Balázs, Kerék László és a Fábián Kristóf, Pisák Péter
párosokat.
Az összesített pontverseny élén Pilka Gábor és Puskás Kristóf vezetnek 17-17
ponttal az egyarán 12-12 pontos Jonathan Elleh és Török Zsombor előtt.

A vegyes párosoknál a Fehérvári Vivien – Kormos Dávid kettős veretlenül
utasította maga mögé a mezőnyt. A második helyet Veress Petra és Kormos Balázs
szerezték meg, így az Aquaticum – Eötvös DSE játékosa, Veress Petra az U18-as
lány kategória aranyérme és a felnőtt női verseny ezüstérme után a mix
kategóriában is ezüstérmet szerezett. A bronzérmek Szabó Sára és Molnár Balázs
nyakaiba kerültek.
Az összesített pontversenyben Török Zsombor vezet 20 ponttal, a 19 pontos
Fehérvári Vivien és a 13 pontos Veress Petra előtt.

A legközelebbi fordulóra már a következő hétvégén, augusztus elsején és
másodikán kerül sor Hajdúszoboszlón, a Hungarospa Strandfürdőben. Szombaton a
női és férfi felnőtt párosok, valamint az U18-as lányok, vasárnap pedig a vegyes
párosok játszanak. Regisztráció mindkét nap 9:00 – 9:30 között a strand
főbejáratánál.