Észt veszejtő játék volt
Lehet itt szóvicceket gyártani, meg szidni a szakmai vezetést, tény a DVSC jelenlegi együttese - fociról beszélünk - gondban van. Ha tényleg játszanánk a szavakkal, azt is mondhatnám - utalva a balti edző párosra - rossz a lappjárás.
Két hónapja dolgoznak a labdarúgókkal, de nincs előrelépés. Már az ausztriai edző meccseken is döcögött a szekér, a Konferencia Ligában sem volt sok vastaps, de a vasárnapi bajnoki nyitány mindent alulmúlt.
Főleg az első félidőben mutatott alibi. Volt ott akkor minden. Fejvesztett passzolgatás, eladott labdák, akarat gyenge teljesítmény, és képességek hiánya. Valami bűzlik Dániában, vagy Pallagon, de tény, lejön az öltözői esetlegesség. És ez elsősorban a csapatkapitányon látszik. Már a Pjunik ellen is sértődötten dobta hátra maga mögé a kapitányi karszalagot, amikor mestere lehívta, a Puskás ellen pedig láthatóan hisztizett. Ez rosszul hat a társakra.
Nem szeretnék indulatos lenni, és úgy fogalmazni, de a stadionban közel hatezren, a tv előtt még többen látták a fájdalmas kínlódást.
Azt, ahogy Batik és Mejias egymásra néz a labda helyett, azt, ahogy Tercza kereste a helyét, azt, ahogy a középpályán nem volt Lokista, azt ahogy elől Szendrei szenvedett. És akkor ne is beszéljünk a bolgár kapusról, akinek olyan volt a játéka, mint aki megszívta. Már azt, hogy feladatot kapott. Nem is csoda, hogy negyedóra alatt kettőt is berámolt a Felcsút, és még rúghatott volna ugyanennyit.
Szünet után próbált ritmust váltani a DVSC, de a Puskás rutinos rókái csak annyit tettek bele, amennyi elég volt a biztos sikerhez. Még az is belefért, hogy a gambiai Colley kiállíttassa magát. Igaz csak a 90. percben.
Összességében elmondható, ez a Debrecen harmatgyenge.
A mutatott teljesítmény után inkább gyengült a gárda, mint erősödött. Gert Remmel azt mondta a meccs után, mennek Pallagra, és reggelig elemzik a látottakat. Vállalja a felelősséget. Csakhogy ez kevés. Csütörtökön visszavágó Jerevánban, vasárnap irány Újpest, majd jön a nyíregyháza. Én meg megyek jósnőhöz...
OTP Bank Liga, 1. forduló:
DVSC - Puskás Akadémia: 0-2 (0-2)
W. Gy.