Főszerepben a szárnyas színészek – Tyúk (2026) filmkritika

Pálfi György magyar-német-görög koprodukcióban készült alkotásának főszereplője (már a címből adódóan is) egy tyúk. Az ő szemszögéből látjuk az eseményeket, miközben őt magát is egyre közelebbről megismerjük. Ám nem csupán állati ösztönöket, de már-már emberi vonásokat is felfedezhetünk nála és baromfitársain.

A rendezőnek számos korábbi műve született a rövidfilmes és dokumentarista szcénában mint a Labdába nem rúgnak (1996), az Ebéndira (1997), a Táltosember vs. Ikarus (2002) vagy a Nem leszek a barátod (2009). Azonban egészestés alkotásai, a Taxidermia (2005), a Szabadesés (2014) vagy a Mindörökké (2021) még inkább hűen tükrözik Páfi György alkotói szemléletét, melyre később ki is térek.

A történet a görög riviérán játszódik, ahol egy csirkekeltető üzemből megszökött tyúk egyszerre vicces, ám olykor nagyon veszélyes kalandok után egy romos étterem udvarán köt ki. Itt rátalál a szerelemre, de szembe kell néznie a tyúkól hierarchiájával, valamint meg kell védenie a tojásait is, amelyeket a gazda minden nap összegyűjt. Mindeközben ő csak saját csibéit szeretné felnevelni. Ehhez azonban meg kell küzdenie környezetével és az emberi lények összetett világával is.

[1. Kép: A tyúk egy tüntetésbe keveredik]

A főszerepben lévő, fekete tollazatú tyúk ábrázolása a film egyik központi eleme, hiszen az ő szemszögéből követjük az eseményeket. A kamera vele kapcsolatban előszeretettel operál közeli és szuperközeli felvételekkel az állat viselkedésének és kükönböző küzdelmeinek megmutatásakor. Ehhez kötődik az olykor köntörfalazás nélküli, naturalista ábrázolás. Például a mű kezdőjeleneténél szuperplánban látjuk a tojás folyamatát, ami visszatérő epizód a Tyúkban. A nyers ábrázolás pedig Pálfi György egyik előszeretettel alkalmazott technikája – erre a Taxidermia szintén jó példa. Ezen keresztül pedig

bepillantást nyerünk az állat kevésbé ismert, saját világába: atérezzük a fájdalmát és az őt érő megpróbáltatások súlyát, elkezdünk aggódni érte és kötődni hozzá, mintha csak egy emberi karaktert látnánk.

Ehhez tesz hozzá az is, hogy a főszereplő többször úgy néz a kamerába, mintha azon keresztül ránk tekintene. A közeli ábrázolás viszont nem csak a tyúkra vonatkozik, hisz a mű kifejezetten sok ilyen képpel dolgozik, olykor a nézőt sem kímélő, durvább jeleneteknél is. A történet hátterében ugyanis egy görög maffiatörténet bontakozik ki, melynek hiteles ábrázolásához mindez elengedhetetlen. Gondolhatnánk, hogy az alkotás az állatok egyszerűbb, de boldogabb világát és az emberek bonyolultabb és bűnökkel tarkított közegét állítja szembe egymással, ám véleményem szerint nem ez a fő szempont. Sokkal inkább

a tyúk mint találékony és meglepően okos élőlény kerül fókuszba.

[2. Kép: A film közeli képekkel ábrázolja a szárnyast]

A műben nagy hangsúlyt kapnak a zene nélküli, de állathangokkal annál inkább tarkított jelenetek. Ezek hivatottak méginkább beavatni a nézőt a baromfik közegébe és mindennapjaiba. Rendszeresen visszatérő elem a már említett tojás és az aközben kiadott hangok, hiszen a főszereplő mindvégig kiscsibéinek akar életet adni. Az állatok egymás közti kommunikációja is fontos szerepet tölt be, mint a rikácsolás, kotkodácsolás és egyéb búgó hangok, melyek különböző hangulatokat tükröznek. Ezeket azonban néha intenzív hatást kiváltó zene egészíti ki, ami kifejezetten ráerősít a jelenetek összhatására. Például amikor hősünk életében először lát kakast, aki egy kissé leharcolt kopasznyakú,

a romantikus zenei betét kvázi szerelmes pillanattá, emberi érzelemmé emeli az állati ösztönöket.

[3. Kép: A tyúk színészként jeleik meg]

A színészi játékkal kapcsolatban a film egyediségét emelném ki, a tyúkokat mint színészeket. A mű premier előtti vetítésén vehettem részt, ahol a madarakat betanító Halász Árpád filmes állatkoordinátor volt a közönségtalálkozó vendége. (A vele készült beszélgetést egyébként meg is hallgathatják a DEmedia.hu Podcast rovatában.) Elmondása alapján a tyúkok nagyon jól kiképezhető állatok, hiszen képesek útvonalakat megtanlni, különböző technikákkal pedig még arckifejezéseket is ki lehet hozni belőlük. Ez abszolút kitűnik a műben, tényleg egyfajta színészként kerülnek vászonra a haszonállatként ismert szárnyasok. Persze

ott vannak a tipikus, rájuk jellemző viselkedésformák, hogy folyton csipegetnek és kotkodácsolnak, ugyanakkor a betanítás szinte emberivé teszi őket.

Sokszor számukra ösztönös reakciókat látunk tőlük, de mégis egyes jelenetekben akár hitelesebbek is mint az emberi karaktereket alakító színészek. A madarak ugyanis pontosan követik a megtanult lépéseket, amiket már eljsajátítottak.

Összegezve elmondható, hogy a tyúkuk középpontba állítása egyértelműen kuriózummá teszi a filmet. Az állatok nem beszélnek hozzánk, nem CGI-jal készült, animációs szereplők, hanem erző élőlények, aki a betanítási folyamatnak hála maximálisan betöltik a nekik szánt főszerepet. A nyers ábrázolás úgyszintén fontos része az alkotásnak, mely végsősoron a görög maffiavilágba is betekintést ad, de Pálfi György nem kifejezetten erre hegyezi ki művét.

Képek forrása: port.hu