Kecskés Csenge

Debrecenből származik. Itt tanulta és azóta is szenvedéllyel veti bele magát az animációba. A fiatal tehetség azóta Egerben folytatja tanulmányait, de még a cívisvárosi évek alatt komoly eredményeket ért el, hisz 2023-ban megkapta az Országos Diákfilmszemle fődíját. Idén pedig az Országos Tudományos Diákköri Konferencián lett második helyezett.

Hogyan kerültél kapcsolatba magával a művészettel és azon belül az animációval? Mikor dőlt el, hogy komolyabban szeretnél foglalkozni ezzel?

A nagynéném tervezőgrafikus, behatóbban az ő útmutatásával ismerkedtem meg vele, de a szüleim építészmérnökök, így a rajzolással már pelenkás koromban találkoztam.  Lehetne visszaszámolgatni, hogy mikor fogtam meg az első zsírkrétámat, de azt minden gyerek a kezébe veszi egyszer, csak valakiben meg is marad a késztetés, hogy ezzel akar foglalkozni. Eleinte azonban nekem ez csupán hobbi volt, a továbbtanulásnál a programtervező informatika irányába indultam el, mert a  matematika is érdekelt. Ez egy erős iparág, sok lehetőséggel, de ugyanolyan szenvedély kell hozzá, mint mondjuk az animációhoz. Ez az út hamar meg is bicsaklott, egy idő után azt éreztem, valami hiányzik, nem vagyok a helyemen. Úgy döntöttem, teszek egy vargabetűt és visszakanyarodok a művészethez, ekkor jöttem ismét Debrecenbe, a Medgyessy Ferenc Gimnázium képzésére. Ám magával az animációval már gyerekkorom óta volt kapcsolatom, hiszen nagyon szerettem a rajzfilmeket, majd később ez mozgatta meg a bennem lévő – nevezzük úgy – mesélőkedvet.

Tudod-e hasznosítani ezt, a más területről megszerzett tudást?

Abszolút, főleg az elméleti részét. A matekosabb, logikai gondolkodásmódot, az áttekintehőség iránti elkötelezettségemet ennek köszönhetem, ami – bár elsőre nem hinné az ember, de – nagyon sokat segít az animációban. Például ki kell számolni, hogy egy test hogyan fog A-ból B-be eljutni, miközben hat rá a fizika vagy milyen sebességgel halad, amit azután vizuálisan megjelenítesz. Ráadásul egy kicsit az anatómiához is kell konyítani, mert ha emberi vagy állati testeket mozgatsz a filmben, tudnod kell, melyik izom hogyan reagál. Egyébként az egri egyetemen, ahol jelenleg tanulok van játéktervezés is, ott különösen hasznosak ezek. 

A művészeten belül volt-e már közvetlen tapasztatod korábban?

Ebben nagy szerepe volt a szüleimnek, akik folyamatosan terelgettek és bíztattak, hogy amit csak lehet próbáljak ki. Több területen kísérleteztem: énekeltem, táncoltam, illetve bő tíz évig fuvoláztam, később pedig egy rövid ideig foglalkoztam színészettel is a Csokonai Színházban. Egyébként számomra is érdekes volt, hogy ezekből mennyi kis pluszt kaptam, ami ma segít nekem az animációban. A hangszeres tanulás kapcsolatokat hozott, de például emiatt tudok zenét is írni a filmjeimhez. A színházban pedig dramaturgiai alapokat kaptam, ezért

ha egy-egy karakter „személyiségét” tervezem, mindig magam elé tudom képzelni, hogyan játszanák, túloznák el a színpadon, hogy a néző felismerje a szereplő jellemét.

Emellett régóta írok mindenféle kis szösszeneteket, versikéket. Ez olyan formája önkifejezésnek, amivel az ember saját magát is jobban megismeri. Többször előfordult már, hogy kézbe vettem egyet és abból született meg a következő animációm. Ám a film végül nem mindig ölt ténylegesen verses formát.

Milyen témák foglalkoztatnak leginkább?

Általában erős érzelmi indíttatású, szenvedélyes ötleteim vannak, sokszor az imént említett verses forma miatt. Hirtelen felindulásból, egy emocionális löketből indulnak, ehhez írom aztán a verset, ami ezt ki tudja fejezni. Majd lépésről lépésre dolgozom fel magamban, amit papírra vetettem, s ennek részeként akár film is készül hozzá. Ilyenkor tör fel az a bizonyos mesélőkedv, egyszerűen muszáj elmondanom, ami bennem van. Beszélni akarok a saját érzéseimről vagy az emberi kapcsolatok pozitív és negatív elemeiről. Vannak persze sokkal általánosabb és megfoghatóbb témák is, például előszeretettel alkalmazok népi motívumokat, mivel nekem Jankovics Marcell az egyik minta. Viszont részben ki is akarok törni ebből, szeretném megtaláni a saját kifejezésmódomat.

[1. Kép: Részlet Kecskés Csenge Kegyvesztett című filmjéből.]

 

Az idei tanévben egy országos szintű versenyen rangos eredményt ért el. Mi volt ez pontosan és milyen visszajelzéseket kaptál?

A 37. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára neveztem be a Kegyvesztett című művemet, ami szintén egy versen alapszik. Hatalmas megtiszteltetés volt részt venni ezen, bár nem tudtam, mire számítsak. Itt javarészt diplomafilmek vagy nagyobb projektek versenyeztek – csak ámultam a többiek munkáját –, miközben én elsőéves egyetemistaként hoztam az alkotásomat, de úgy voltam vele, hogy megpróbálom. A film készítését be is kellett mutatni; kvázi az esélytelenek nyugalmával álltam ki elmagyarázni, mit miért csináltam. Aztán

az egyik zsűritag azt a kérdezte, hogy „az atomfizikához nem értesz véletlenül?”

Mert annyi mindent felsoroltam hirtelen, hogy barátokkal együtt írtuk a zenét, a szöveget és a karaktereket hogyan terveztem meg, és milyen kutatást végeztem a filmhez. Sok pozitív visszajelzést és építő kritikát kaptam, ráadásul nekem ítélték oda második helyet, ez pedig hab a tortán.

Mesélnél erről a filmről?

A film egy középkori díszletbe bújtatva mesél egy toxikus női-férfi kapcsolatról. A lapvetően egy herceg és lovag közti hatalmi harcra építettem. A népet védelmező harcost megszerzi magának a férfi, de mint egy toxikus párkapcsolatban egy kis „játszadozás” után el akarja dobni magától, miután ráunt. A lány – közben kiderül, hogy a páncélt egy nő viseli – viszont szereti őt és maradni akar. Mind a ketten rossz viselkedési mintát mutatnak, ráadásul a lány szolgaként tekint magára, azzal lenne, aki bántja őt. Van tehát párkapcsolati aspektusa is a történetnek. Végül teljesen egymásnak esnek, amit három tárgy leesése kapcsol össze: a herceg hatalmánál fogva azt hiszi, bármit megtehet – ekkor lerúgja a lovag fejéről a sisakot; a harcos viszont dühében, érzelemből cselekszik és majdnem bosszút áll – itt hull a földre a herceg koronája –, de az utolsó pillanatban eldobja a kardot. Hirtelen megijed, érte nyúl, mert előjön a szolgaösztön, hogy segítsen neki, aztán mégis megmakacsolja magát és elhagyja a királyságot, kilép ebből a kapcsolatból. A férfi viszont gyűlölettel teli tekintettel néz utána, vagyis ennyivel még nincs vége.

Van egy másik díjnyertes alkotásod is, amely egy vers animációs illusztrációja, ez a Nova (2023). Ennél miből indultál ki?

Ez egy saját versem átdolgozása, ami eredetileg olyan hosszú volt, hogy egészestés filmet is simán csinálhattuk volna belőle. Viszont kaptam segítséget, így sikerült leredukálni egy nyolcperces műre. A Novában a Nap és a Hold körforgását hoztam párhuzamba egy emberi kapcsolattal, ezért volt nagyon hosszú idő a karakterek megformálása. Nem szereplőket kerestem, hanem archetípusokat, a Férfit és a Nőt. Több általam ismert történet hőseiből gyűjtöttem jellemzőket, majd ez alapján próbáltam megragadni a két nem pozitív és negatív oldalát.

Nem tökéletes figurákat, hanem valóságos, igazi alakokat akartam ábrázolni.

Ehhez kapcsolódóan pedig a Napot mint férfit, a Holdat mint nőt úgy kellett megrajzolnom, hogy már ránézésre is látszódjon, hogy előbbi inkább cselekvő típus, míg utóbbi mindent átgondol és csak utána tesz bármit. A Nap ezért nagy kezeket kapott, egy kisebb, de lángoló fejjel és folyton vigyorgó szájjal, mivel mindig a figyelem középpontjában szeretne lenni. Ehhez képest a lánynak nagyobb fejet adtam és kisebb, gyengécske kezeket, amikkel gyengédséget és szeretetet ad. A derekába pedig tettem egy holdmotívumot az anyaság és a nőiség megjelenítésére.

Mindkét műved erősen kötődik az ellentétekhez. Ez milyen mélységekig határozta meg a készítésüket?

A két filmben ez eltérő módon jelenik meg. A Nova ábrázolási elemeiről már beszéltem – az ellentétek kiegészítik egymást, párként működnek. A Kegyvesztettben viszont a felek a saját adottságaikkal bántják a másikat egy egészségtelen kapcsolat hatalmi harcában. Amit kiemelnék, hogy szembenállás itt a színekben és formákban is kiütközik. A palota vöröses, meleg árnyalatú, amibe a herceg is próbál beilleszkedni, de ez nála mégis csak pompaként, magamutogatásként jelenik meg. Ráadásul a férfi elég lányos alkatú, kis ficsúr, látszik rajta, hogy nem feltétlenül szerethető karakter, mert a megjelenésének részleteit élesre, hegyesre szabtam. Ehhez képest a lány egy erős harcos, az ő vonásai kerekek és kékes-zöldes színei miatt teljesen kilóg a palotából. Ezekkel a kis jelekkel szeretem okosan „manipulálni” a nézőt, mert tudatalatt a színek és formák vizuálisan elmesélik a történetet azelőtt, hogy én bármit mondanék. Ha a néző rápillant a környezetre, a karakterre vagy az arckifejezésére, már a mese felét tudja. Ezért használok sokszor ellentéteket, hogy kihegyezzem az erősségeiket és hibáikat, illetve ezekkel rá tudok mutatni az egymásra gyakorolt eltérő hatásokra.

[2. Kép: Részlet Kecskés Csenge Kegyveszett című filmjéből.]

 

E filmjeid 2D-s animációval készültek. Ezt a technikát kedveled a legjobban?

Eddig jórészt a komfortzónában mozogtam, az pedig valóban a kétdimenziós animáció, ahol képkockáról képkockára rajzolom meg a jeleneteket. Ezen kívül túl sok mindent nem próbáltam még, de nemrég az egyetemen belekezdtünk az úgynevezett vektoros animáció tanulásába. Ez leginkább a papírkivágásos formára hasonlít, ám ennél akár a karakter minden egyes hajszála külön mozgatható és persze a nagyobb testrészek is, mintha báboznánk. Azonban mindezt digitálisan, sokkal okosabban és komplikáltabban lehet alakítgatni. Egyszóval ez a technika szintén tetszik nekem, de itt eleve olyan feladataink vannak, amik kimozdítanak a komfortzónámból. Ettől ugyan egy kicsit félek, de ezekből tudok igazán tanulni.

Van egyébként olyan animációs formátum, amit nem szeretsz?

Ebből a szempontból elég konzervatívnak tartom magam, bár tanultam 3D-s modellezést is, mégsem a szívem csücske. Ennek elsődleges oka, hogy nem tudok azonosulni az animáció iparszerű, üzleti alapú részével, ahol azért használják ezt a technikát, mert olcsóbb, egyszerűbb és gyorsabb. A korábbi filmekben akár éveket dolgoztak pár másodperces jeleneteken, ma viszont ez már „nem éri meg”, mert – talán úgy fogalmaznék, hogy – a cél, hogy minél több plüssállatot vagy reklámot lehessen belőle eladni. Szerintem viszont pont emiatt

az alkotásokból kiveszik egy lényegi elem, lélektelenné válnak. Nem beszélve a mesterséges intelligenciáról, ami méginkább növelhet majd ezen.

Így a köztudatból is eltűnik annak az értékelése, hogy valaki mondjuk két évet dolgozik négy másodpercnyi anyagon. Szóval nem magával a technikával van problémám, hanem azzal, ami mögötte van. Akadnak azért pozitív példák is, van olyan stúdió, amely kezd visszatérni a szakma erdeti, nem kizárólag profitalapú működéséhez.

Ezek után milyen témában szeretnél újabb animációs filmet megvalósítani?

Van egy számomra fontos és elég közeli ügy, ami viszont eddig elég nagy falatnak tűnt. A kisöcsém mozgássérült, emiatt többször olyan bánásmódott kapott ő vagy a családunk egyénektől és intézményektől, ami szerintem nem emberhez méltó viselkedés. Harag és csalódás is van bennem, de mivel semmit sem tudtam tenni ez ellen, leginkább tehetetlenséget érzek. Ellenben arra van lehetőségem, hogy megmutassam azt, amivel szinte senki sincs tisztában, hogy milyen helyzetben vannak a mentális és fizikai sérültek. Egy olyan témáról van szó, amire sokaknak kényelmesebb nem gondolni, helyette inkább csak sajnálkoznak. Az animáció azonban pont az a médium, amivel bármit megfoghatsz és látványos dolgot készíthetsz belőle, hogy többekhez jusson el az üzenet. 

Hogyan szeretnéd megragadni ezt a komoly ügyet?

Voltak már próbálkozásaim főleg verses formában, de mivel egy érzékeny témáról van szó, sokmindenre kell odafigyelnem, ha a lehető legtöbbet szeretném kihozni belőle. Egyelőre leginkább ötleteim vannak ugyan, ám a vezérfonal egy gyermek története lesz – hozzáteszem szándékosan nem a tesómé. Ehhez kapcsolva érzésekre szeretnék építeni, ám a korábban említetteken túl van még erősebb, a remény vagy annak hiánya. Ezeket az embereket születésüktől fogva megfosztják ettől, mégis hatalmas erő lakozik bennük, amihez mély gondolatok társulnak. Ugyanakkor e gondolatokat egyszerűen nem tudják megosztani senkivel, mert be vannak zárva a szobába, a kerekesszékbe vagy a saját testükbe, elméjükbe. Itt ismét megjegyezném, hogy erről nem beszélünk eleget, ezért tartom fontosnak, hogy ha már van rá esélyem, akkor szóljak róla.

Ehhez és nyilván a többi munkádhoz is gyűjtesz inspirációkat. Mely alkotók munkásságából merítesz?

Számos inspiráló művészt tudok említeni, de négyet mindenképp kiemelnék. Tulajdonképpen én Jankovics Marcell művein nőttem fel, sokat tanultam tőle a vizualitásról és a formákról, mert a filmjei kifejezetten mozgalmasak. Mintaként szolgált nekem a karaktertervezésnél is, hisz miatta értettem meg, hogyan ábrázoljam animációban, hogy bennünk, emberekben és a világban párhuzamosan zajlanak a történések. Egy hasonló példa Tomm Moore ír animációs rendező, aki ír népmesékből inspirálódik és egyszerű geometriai formákból építi fel szereplőit és háttereit. A színek és alakzatok használatához tőle ihletődtem. Nagyon szimpatikus Alberto Mielgo, spanyol rendező kísérletezős és kalandvágyó művészete. Lazaság árad a munkáiból, felbontja a tereket és a film kereteit, a valóságtól teljesen elrugaszkodott vizuális elemeket használ, ami formabontóvá teszi alkotásait. Végül Sylvain Chomet, francia animátort is idehoznám. A figuratervei mellett az fogott meg benne, hogy van egy egészestés filmje, amiben egy szót sem szól senki. A szavak nélküli kommunikáció az én Kegyvesztett című művemnek is kulcseleme lett.

Korábban említetted, hogy szeretnél kitörni az inspirációid „kereteiből”. Ez sikerült, azóta kiforrta magát a saját stílusod?

Volt nekem egy tanárnőm a Medgyessyben, aki azt mondta, hogy nem szabad olyat mondani, hogy a saját stílusom, mert olyan nincs. Ez alapozta meg bennem, hogy ne engedjek meg magamnak egy perc pihenőt vagy egyetlen hibát se. Ha valaki azt mondja, hogy ezt vagy azt nem érti a munkámban és azt válaszolnám rá, hogy ez a stílusom, akkor ott elbukik az egész. Azt kell tudatosítanom, hogy

nem vagyok készen, még mindig tanulok és folyamatosan tovább fejlődök. Egy konkrét, kvázi „befejezett” Kecskés Csenge nem létezik.

Az alkotásaimra hatással vannak a magyar mellett az arab és indiai kultúra szokásai és ábrázolási mintái is néhány ismeretség révén. Ezért úgy mondanám, hogy vannak stílusjegyeim, amiket fel szoktak ismerni a nézők.

[3. Kép: Részlet Kecskés Csenge Nova című filmjéből.]

 

Szerinted hol tartasz most a szakmán belül? Milyen kapcsolatban vagy az animációs kollégákkal?

Korábban nem hittem el, hogy amiket én kedvtelésből rajzolgattam, az ad valamit a nézőknek, de a külső visszajelzések alapján most már tudom, hogy nekem ezzel bizony érdemes foglalkoznom. Én is – mint oly sok más művész – egy jó darabig befelé fordultam, a saját világomba. Azóta viszont sokat fejlődtem, már tudok úgy mesélni a bennem lévő gondolatokról, hogy a közönség számára is érthető és izgalmas legyen. Jelenleg egy szakmailag támogató közeg vesz körül. Nem szabad és nem is érdemes másokhoz hasonlítgatnom magam, viszont az animáció iránti elkötelezettségem és kitartásom szinte megingathatatlan, én rajzban tudok mesélni. Ez megakadályozza, hogy belefáradjak ebbe, és amíg kitart, addig teljesen mindegy, milyen szinten leszek, mert ragaszkodok az utamhoz. A többiekkel elég közvetlen viszonyban vagyunk, segítünk a másiknak a feladatokban, sőt egymástól tanuljuk a legtöbbet. Ez kell is, mivel ha később elmegyünk egy-egy stúdióhoz, ott csapatban kell dolgozni, nem teheted meg, hogy befelé fordulsz és egy szót sem szólsz senkihez.

Jelenleg az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen tanulsz. Mivel szeretnéd folytatni? Mik a terveid?

Azért most már korban ott vagyok, hogy mehetnékem van a nagyvilágba és dolgozni szeretnék. Az egyetemet úgy élem meg, mint egy lehetőséget, mert mindig is volt egy szinte kimeríthetetlen tudásvágyam, amit eddig nem tudtam csillapítani. Ezen túl persze jó volna közben elhelyezkedni, mert az gyakorlati tapasztalatod ad, nem utolsó sorban pedig lenne egy stabil állásom, ahol egy idő után akár kreatív projekteket is kaphatnék. Amúgy tanácsolták nekem, hogy ne álljak meg egy egyszerűbb munkakörnél, hanem tegyem magasabbra a lécet: keressek magam mellé pár embert és indítsak saját stúdiót. Ez így szép álom, de persze vannak anyagi feltételei is. Mindeközben folyamatosan küldöm versenyekre, pályázatokra a munkáimat, aztán ki tudja, akár még egy külföldi lehetőség is adódhat. Azonban nagyon erős kötődésem van a családomhoz és az otthonomhoz, ezért bátortalanabb voltam ezen a téren, de folyamatosan kapom a bíztatást, hogy inkább éljek a kínálkozó esélyekkel.

A művész további munkáit a YouTube-csatornáján is megtekintheti.