A felcsúti falu rossza

Tóth Ede 1874-ben egy színházi pályázatra írta meg A falu rossza című népszínművét, amit azóta is előszeretettel játszanak nálunk

Vasárnap délután több ilyen titulust is ki lehetett volna osztani a kissé nagyképű, magabiztos felcsúti focistákra. Az NB i. első körében vezették a tabellát, az elején még látványos játékkal, mára kissé visszafogottabb lett a társaság. Vagy fogalmazzunk úgy, mostani ellenfelük lefocizta őket a gyepről. Azt hitték a hazaiak, hogy - rossz szólással élve - a bab is hús, aztán hamar kiderült az ellenkezője.
 
A Puskás Akadémia - DVSC összecsapáson egy csapat volt a pályán: a vendég Debrecen. 
Gert Remmel tanítványai óriási fölényben, szemre is tetszetősen tologatták a lasztit, a hazaiak percekig csak keresték, mint a komámasszony hol az ollóban. 
 
És itt álljunk meg egy pillanatra. A szezon elején e sorok írója is jelentős kritikákat fogalmazott meg a srácokkal, és az edzői stábbal szemben. Volt ebben némi aggódás, talán egy kis újságírói szakmaiatlanság - fociról van szó - de elsősorban türelmetlenség. Úgy tűnik tévedtünk, tévedtem. Bocsánat! Az elmúlt hónap edzője, és együttese folytatta az utolsó néhány hét szériáját. Bejött a letámadás, rengeteget futottak, birtokolták a labdát, és gólokat rúgtak. Már a hetedik percben megszerezte a Loki a vezetést Boskovics fejesével, hogy azután egy lepattanó labdából Németh András egyenlítsen.
 
A második félidőben sem változott a játék képe. A hajdúságiak uralták a mezőnyt, az ellenfél kezdett bepörögni, aminek következménye lett Brandon kiállítása. Kocsist könyökölte arcon. A legszembetűnőbb a válogatott Nagy Zsolt viselkedése volt. Nem bírta elviselni, hogy hiába túlárazott a tudása, a debreceni tinik bohócot csinálnak belőle. Az utolsó tíz percben aztán kicsit felpörgette a játékot a DVSC. Előbb a volt felcsúti Batik talált be, majd egy Szendrei, Baldoni kontra végén utóbbi feltette az i-re a pontot.
 
Ezzel a sikerrel Dzsudzsákék mindössze három pontra megközelítették a listavezető ETO-t. És hol van még a vége?
Jövő vasárnap, november nyolcadikán jön az Újpest. Lehet lilára verni őket is!
 
OTP Bank Liga, 12. forduló:
Puskás Akadémia - DVSC: 1-3 (1-1)
 
W. Gy.