A padlás után először jegyzi együtt a dalokat Presser Gábor és Sztevanovity Dusán a Vígszínház Pinokkiójában, és Keresztes Tamás rendezésében olyan emblematikus színészek bukkannak fel a 10–100 éveseknek szóló előadásban, mint például Halász Judit, Hegyi Barbara, Igó Éva, Kern András vagy Seress Zoltán. A Disney-mesés verzió helyett a Vígben az eredeti Collodi-regényből indultak ki, aminek a sztorija annyira kalandos és sokrétegű, hogy akár nyolcrészes Netflix-sorozatot is lehetne forgatni belőle. Most road movie lett, ami leginkább egy naiv gyermek nagy hazatérés-története, és arra is tanít, hogy fogadjuk el, ha valaki nem olyan, mint mindenki más.

Sötétben lépünk be a Vígszínház közönségterébe, egy kukk sem hallatszik még az ajtóban sem, pedig bent sorra próbálják a különböző színeket, már majdnem kész díszlettel és jelmezben. Az első jelenetben esőkabátos halászok énekelnek és táncolnak, Vati Tamás koreográfus instruálja őket. Aztán Keresztes Tamás, a rendező megy fel időnként a színpadra. Kedvesen, szelíden kér, újabb és újabb ötletei vannak – időnként a színészeknek is. Meghallgatja őket, kipróbálják az apró változtatásokat, és bár egy hét múlva premier, óriási türelemmel variálnak át akár szövegeket, belépőket. A tengert világoskék selyem hullámzásával imitálják, a gonosz Macska és a Róka úszógumiban menekül, miután kidobták őket egy hajóról, mert loptak.

A Vígszínházban nagy hagyománya van a családi előadásoknak, ezért kezdtek pár éve újabb darabot keresni az 1988 januárja óta műsoron lévő A padlás és a hasonló produkciók mellé. (A dzsungel könyvét 1996, A Pál utcai fiúkat 2016 óta játsszák, és korábban évekig ment a Túl a Maszathegyen, a Pán Péter és az Óz, a csodák csodája is.) Keresztes Tamás a Budapest Bábszínházban korábban megrendezte Mary Shelley Frankenstein című regényét, ami szintén egyfajta teremtéstörténet, ahogyan a Pinokkió is – részben emiatt esett rá mint rendezőre a színház választása. A bemutató a tavalyi évadról gazdasági okok miatt húzódott az ideire.

Jófajta téboly

APinokkió kalandos, sokrétegű, és ma is van mondanivalója a gyerekeknek – méghozzá úgy, hogy nem a Disney-féle változatot vagy más feldolgozásokat vették alapul a Vígben, hanem Carlo Collodi eredeti meseregényét. A 1881-ben írt szöveget a Giornale dei bambini című gyermekújság kezdte folytatásokban közölni, Storia di un burattino, vagyis Egy bábu története címmel. Az egyház eleinte tiltakozott, mert attól tartott, a gyerekeket lázadásra szítja. Első verziójában ott ért véget a mese, hogy a Róka és a Macska felakasztják a fabábut, de aztán az olvasók tiltakozására Collodi folytatta: felélesztette Pinokkiót a Kékhajú Tündér varázserejével.