Így hivatkozunk a maguk érdekeit másoké elé helyező, grandiózus, empátiára nem, vagy alig képes emberekre. Sőt lassan mindenkire, aki fájdalmat okoz nekünk. Mindeközben viszont elfelejtjük, hogy bizonyos mennyiségű önszeretet szükségszerű és teljesen normális, és azt is, hogy a patológiás narcizmus súlyos személyiségzavar, ami messze nemcsak az érintett környezetére, de a személyiségzavarral küzdő emberre is óriási teherként nehezedik.

Elegendő, stabil önbecsülésre mindannyiunknak szüksége van, és bár a mindennapok során egy sor kihívás éri egészséges énképünket (negatív kommentek, viták, kisebb-nagyobb kudarcok vagy más kellemetlen élmények formájában), jó esetben hamar visszatalálunk saját értékelhetőségünk érzéséhez. Élnek közöttünk ugyanakkor olyanok is, akik számára az egészséges önbecsülés kialakítása – elsősorban gyerekkori sérelmeik és traumáik miatt – már sokkal nehezebb ügy. Közülük kerülnek ki a narcisztikusok is. 

Idén tavasszal online formában folytatódik az Iránytű, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom párkapcsolati, önismereti és mentálhigiénés ismeretterjesztő sorozata. A sorozat évadnyitó eseményén mi is részt vettünk, hogy meghallgassuk dr. Bánki György pszichiáter előadását, aki nemcsak a kóros narcizmus kialakulásáról beszélt, de kitért arra is, miért nem lehetséges egy párkapcsolat keretein belül „gyógyítani”, és miért fontos megérteni a kóros narcizmust.

Mi is az a narcizmus? 

A narcizmussal kapcsolatban sokszor találkozunk a végletekig leegyszerűsített és emiatt nem is pontos definícióval. Eszerint a narcisztikus ember egy ellenszenves figura, aki túlzó módon szereti önmagát és feltétel nélkül hisz a saját nagyszerűségében. A meghatározás alapján a legtöbben azonnal ráismerni vélünk egy-egy ismerősünkre, családtagunkra, vagy legalább a főnökünkre, nem igaz?