Majdnem negyven együtt töltött év még egy házasságot is megviselhet, nem hogy egy színésztársulatot. A L’art pour L’art életében nem ismeretlen a változás, hiszen a korai időkben távozott a csapatból Galla Miklós és Nagy Natália, 2022-ben pedig Laár András is úgy döntött, hogy otthagyja a társulatot.

Mint rajongó, azóta nem vitt rá a lélek, hogy megnézzem a társulat előadásait sem a L’art pour L’art trió formációban, sem az új, Stefanovics Angélával kiegészült Légitársaságot. Egészen a közelmúltig, amikor azt gondoltam, hogy adok egy esélyt a megújult csapatnak, melynek a Budapest Bábszínház helyett úgy tűnik, hogy a Marczibányi téri Művelődési Ház lesz az új otthona (vagyis „reptere”).

Az már a jegy megvételekor látszott, hogy telt házra aligha lehet számítani, némi keresgélés után pedig kiderült, hogy ez a többi előadásra is nagyjából igaz. Ettől függetlenül egy erős háromnegyed-házas előadás is lehet jó. Bár egyedül Dolák-Saly Róbert maradt a csapatban, mint az eredeti társulat alapítótagja, mégis végig azt éreztem, hogy a Szászi Móni-Pethő Zsolt páros vitte a prímet.

Nekem személy szerint hiányzott a Költő, Edebede bácsi és természetesen Besenyő István, aki nélkül, valljuk be, furcsán csonka a Besenyő család. Az pedig különösen érdekes, hogy mint a Margit-Zigóta párbeszédben, mind a Boborján jelenetben szó esik Besenyőről. (Én a helyükben biztosan azzal poénkodnék, hogy elváltak Margittal).

Számomra úgy tűnt, mintha Dolák-Saly Róbert már nem annyira élvezné az egészet: a karakterek megjelenítésén (pl. hangban, mozgásban) szinte egyáltalán nem fáradozott és többet improvizált és nevetett a jelenetekben mint valaha. Ez persze egy pontig vicces, de aztán érdektelenné válik.

A Légitársaság új tagja, Stefanovics Angéla játékát nem igazán tudom hova tenni. Tulajdonképpen ez az első est, amelyben részt vesz a társulattal, így még biztosan kell egy kis idő amíg rá is jellemző lesz a L’art pour L’art stílus. Egyelőre azonban azt láttam rajta, hogy ő ragaszkodik leginkább a szövegekhez, ugyanakkor mintha nem tudna azonosulni a karaktereivel. Szászi Mónin például valóban látom, amikor Kanca, de Angélában csak Angélát látom még Cica szerepében is.

Összességében a társulat előadása tényleg nem rossz, sokat lehet rajta nevetni, szokásosan ötletes, Szászi Móni kiváló jeleneteket ír. Ugyanakkor korábban egy-egy L’art pour L’art estet 5-6-szor is megnéztem, de nem biztos, hogy ezt megnézném másodszor is, de senkit sem szeretnék eltántorítamni a  további előadások megtekintésétől. Jól jön az a kis nevetés a borongós decemberben, és karácsonyi ajándéknak sem rossz.

 Lenti Barnabás