A Dögkeselyű, melynek története a Cserhalmi György által játszott diplomás taxisofőr bosszúját mutatja be az őt meglopó öregasszonyok ellen, kritikailag az egyik legelismertebb magyar bűnügyi film. A Pannónia Entertainment gondozásában február 23-tól korlátozott ideig ismét látható lesz nagyvásznon a kultikus magyar alkotás.

Simon József (Cserhalmi György) taxisofőr adósságát próbálja összefuvarozni, amikor meglopják az ezt lefedő tízezer forinttal, amit nem tud annyiban hagyni. A tolvajok után kutakodva próbálja visszaszerezni a pénzt, ám hamar belátja, hogy ezt a törvények határain belül nem olyan egyszerű kivitelezni, így egyre jobban elkezdi áthágni azokat. Ezek alatt szép lassan ő is szakavatott alvilági alakká formálja magát, elsajátítva azokat a módszereket és taktikákat, amiknek már komoly áruk is lehet hosszabb távon az életében.

A filmnek tulajdonított erények közül számos kifejezetten a szocializmus alatt készült magyar bűnügyi filmek kontextusában nevezhető érdemnek, bár ezek hozzájárulnak ahhoz is, hogy a Dögkeselyű általánosabb értelemben vett műfaji filmként is megállja a helyét.

András Ferenc alkotása olyan korban és (kultúrpolitikai) közegben készült, melyben komolyan vehető, „igazi”, hiteles bűnügyi filmek nem készül(het)tek. Ennek az a kultúrpolitikai paradigma a magyarázata, mely szerint „a szocializmus világában nincs jelen a bűn: a bűnelkövető külföldről érkezik, az ellenséges kapitalista világ ügynöke vagy 1956-os magyar disszidens.

Másrészt a szocializmus világában nincs jelen a magánnyomozó: a bűnüldözés feladatát szervezett és kollektív formában állami testület látja el.” Ezzel szemben a Dögkeselyű alaphelyzete éppen az, hogy a rendőrség nem látja el a feladatát, s emiatt veszi fel főhőse az igazságosztó szerepét. Emellett a film történetében a bűn nem külföldről érkezik, hanem úgy van bemutatva, mint ami szerves része a társadalomnak.

„A nyolcvanas évek Budapestjén – így szól az állítás mozgóképnyelven – a kicsi- és nagy törvénysértés, a vagány stiklik, és halálos szélhámosságok most már egyszerűen őshonosak.”

A filmben továbbá a hiteles környezetrajz dokumentáris elbeszélői hitelességgel párosul, mely „súlyt és mélységet ad neki.” Mindemellett a film legnagyobb erénye, hogy „feszült és izgalmas”, úgy van vágva és fényképezve, dialógusai olyan feszesek, mintha Hollywoodban készült volna.