MegMinden
2022-10-10

Színek

(blogger42.com)

Szinte ösztönösen besötétedünk, a komor árnyalatokhoz, az elvárt „téli” színekhez nyúlunk.

Rendszeresen ránk törnek ezek az érzések, amikor búcsúzik a nyár. Ahogy hűlnek a napok, úgy leszünk egyre kedvetlenebbek, szürkébbek, befelé fordulóbbak. Ahogy a fák elvesztik lombjukat, úgy kedvetlenedünk mi is bele a rövidülő napok tompaságába. Az utcakép is megváltozik, rövid hetek alatt eltűnnek a vidám színek, a vakító fehérek, az élénk árnyalatok, a barna alabástrom bőrök, a meg-meg villanó női hajlatok, hogy átadják helyüket a fáradt verzióknak, a bágyadt barnának, pesszimista szürkének, komor fekete begombolkozottságnak.

Szinte ösztönösen besötétedünk, a komor árnyalatokhoz, az elvárt „téli” színekhez nyúlunk.

Ez által a ködös őszi napok még ködösebbek és még szürkébbek lesznek. Ki mondta azt, hogy ősszel és télen, nem viselhetünk színeket, hogy nem kombinálhatjuk az élénket a sötéttel, a klasszikus színvilágot a bátorral, hogy nem tehetjük a szürkeséget frissé, az unalmasat izgalmassá, a fáradtat energikussá.

A nálunk is sokat emlegetett mediterrán térségben, ahol a jó stílus az élet minden mozzanatában tetten érhető, az ősz nem jelent fáradt színeket, sötét árnyalatokat az öltözködésben sem. Az itteni emberek sosem teszik le a színeket, őszi és téli ruházatuk is bátrabb és energikusabb, mint a nálunk megszokott. Az ősszel előszeretettel viselt bézs és homok árnyalatokat, legtöbbször üde elütő ellen-színekkel kombinálják. Igaz persze, hogy Itáliában, Spanyolországban, vagy a Francia Riviérán az őszi hónapokban is üde az ég, és a kékje szinte inspirál a bátrabb öltözködésre, de a köztünk lévő ezer kilométer távolság és a kissé zordabb időjárás ellenére, még mi is lehetnénk színesebbek és ez által vidámabbak.

Luciano Barbera az egyik legismertebb olasz textil gyáros és dandy, előszeretettel visel télen is fehéret, világoskéket elegáns vegyítésben a megszokott szürkékkel, drappokkal és barnákkal. Hitvallása szerint, nem az évszakokhoz, hanem önmagunkhoz, lelki állapotunkhoz kell öltözködnünk. Érdemes hát a fekete kabát helyett teveszőr színűt választani, a mély-szürke helyett üdébb kéket, vagy finom mélykéket viselni, az unalmas barna és drapp kombinációkat kékkel, bézsekkel, de akár lilával, pirossal vagy sárgával felfrissíteni. A színek ilyen bátor és eredeti párosítása egyedivé és emlékezetessé teszi megjelenésünket! Ha pedig valaki ragaszkodik a sötét túlsúlyhoz, dobja fel színes sálakkal, cipővel vagy táskával az öltözetét, sok esetben egy apró nüansz is elég a kitaláltsághoz.

Az eredeti írást itt találja.

Pont nélkül zárt a Loki az Üllői úton

Nagyon nehéz mérkőzés vár ránk

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek