Ahol megszűnik bolt és kocsma, ott vissza­vonhatatlan a hanyatlás, az elnéptelenedés, de ahol bolt nyílik, ott minden más jó is megtörténhet. Míg Kastélyosdombón korábban muszájból a Rákosi, Búzakalász, Népakarat, Felszabadulás Termelőszövetkezet neve forgott közszájon, ma már örömében mindenki a Dombó67-ről, a nagykanyarban megnyílt új vegyesboltról beszél. A csodaszámba menő üzlet és kávézó máris igazi közösségi térré vált.

Hétköznap, délelőtt tíz óra. Először azt hittem, filmet forgatnak, azért ez a nagy nyüzsgés. Ahogy belépünk az épület ajtaján, balra a bolt hosszan végigfutó, körbejárható polcrendszerrel, jobbra a kávézó minőségi székekkel és asztalokkal, a fali vitrinekben márkás italok, a palackokon megcsillan a tavaszt sejtető nap fénye.

A bolti oldalon a lányok a hűtőpultokba hajolva rendezik a csirketallérokat, combokat, melleket, far-hátakat, míg jobbra, a „Dráva menti böllérverseny legfinomabb hurká­jáért” járó serleg mellett egyenruhás alkalmazottak törölgetik az italhűtő üvegszekrény belső falát, és lassan beüzemelik a sütőgépet is, amely első alkalommal a mai szendvicsteszten szolgáltat majd hőt alulról, felülről, oldalról is.

Közben egy fejkendős néni leteszi a bejáratnál a cókmókját, majd a zöldségek felé veszi az irányt, egy aerobikruhás nő a kosarába étolajat pakol, csipszet hozott egy szállító, míg egy közeli melóból idepattanó villanyszerelő-brigád tagja némi tanakodás után az egyik kávézós asztalnál foglalnak helyet. Mint ahogyan nincs westernfilm kalapos cowboyok nélkül, nincs magyar „italkimérés” söröspoharát szótlanul melengető, egyszerűen öltözött helyi arcok nélkül sem, a látványsörfőzde üvegfala előtt is két, látszólag marcona alak ücsörög.

De csak látszólag azok, mert amikor egy itt dolgozó lány elsietve mellettük belibben a pult mögé, s azt mondja „Csókolom!”, akkor az egyikük úgy köszön vissza: „Jó, jó, de mikor?”

Kint négyből egy elhaladó autó féklámpája biztosan kigyullad, mert tetszetősre újították fel az épületet, sőt akkora a vonzerő, hogy többen meg is állnak, kiszállnak sofőrök és utasok, hogy betérjenek ide. A terasz egyik asztalán épp most landolt egy madár, de hiába keres morzsát, lehullott szalámidarabkát, a gitt lágy még az ablakok oldalában, alig száradt meg a festék a falakon, az ételfelszolgálás csak a jövő héttől indul.

Kastélyosdombón, a Dráva völgyében, Barcstól keletre, a Zádor és Potony felé vezető utaknál a nagykanyarban vagyunk, éppen szemben a hollandus Jan Den Boer házától, aki most ünnepelte hatvanötödik születésnapját. A bográcsos étel maradéka a hűtőben, de a kerek évszámot az udvarán kifeszített molinó is jelzi még.

Bent, a mi asztalunkra most leraknak néhány üvegpoharas cortadót. Illata igazán kellemes, látványa gyönyörködtető.
– Világéletemben két cukorral ittam a kávét, de itt nem kérek bele édesítőt, mert az íze annyira jó, hogy kár lenne bármivel elrontani – esküszik a poharát felemelve Nagy László. Így folytatja: – Megtudtam, hogy ez a finomság a kapucsínó kistestvére. Egy az egy arányban tartalmaz eszpresszót és tejet vékony réteg tejhabbal a tetején. Hát, merem állítani, hogy ilyen eddig még sohasem volt Kastélyosdombón.

Igazi olasz kávéfőzőgép préselte, gőzölte. Olyan, mint az olasz csizma sarkában, Santa Maria di Leucá­ban, a Francesca Pireca utcában, ahonnan egypercnyire van gyalog a világítótorony, és amelynek panorámájában, esti súrolófényben két tenger, az Adria és a Jón találkozásában gyönyörködhet az ember. Vagy olyanféle, mint Rio de Janeiróban, a Praca Cardenal Arcoverde utcában, a Nobile Hotel Copacabana Design bárjában. Senki nem akarta elárulni, de én megtudtam, hogy hárommillió forint volt a masina ára.

Jönnek-mennek az emberek. Mi vagyunk a fix pont az asztalnál. Nagy László apja idevaló, aki pályamunkásként, vonatkísérőként a vasútnál dolgozott, édesanyja pedig kaposvári. Ő maga már Sellyén született, de mivel az érettségivel rendelkező szülei képesítés nélküli nevelői állást kaptak a merenyei horgásztó partján fekvő Ceglédszentmiklóson, ott gyerekeskedett. Onnan Somogyhatvanba vezetett a család útja, 1972-ben pedig Kastélyosdombóra költöztek.

– Anyám később elvégezte a tanítóképzőt, és nyugdíjazásáig a környéken tanított. A szigetvári ipari iskolában géplakatos szakmát szereztem, majd leérettségiztem. Aztán számítástechnikusi képesítésért koptattam az iskolapadot, és a pécsi egyetemeken dolgoztam az orvosi és nem orvosi gépek karbantartásának, javításának ügyintézőjeként. 2002 karácsonyán szenteste baleset ért, gyújtós hasogatása közben a baltát beleállítottam a kezembe. Akkor úgy határoztam, nem mehet tovább, hogy reggel megyek a városba dolgozni, késő este jövök, s a ház körüli teendők idősödő anyámra maradnak. Hárman vagyunk testvérek, mindkét öcsém a mezőgazdaságban dolgozott, így vállalkozásukhoz csatlakozva 2003 óta közösen 430 hektárt művelünk, és műveltetünk alkalmazottakkal.

– Mit termesztenek?

– Kukoricát, napraforgót, szóját. Mind el lehet adni, semmit nem szükséges betárolnunk. Minél több saját földünk legyen, és gépesítsünk – ez volt a jelszavunk. Az idén a kissé szedett-vedett telephelyünket szeretnénk jobbá tenni, ha anyagi erőnlétünk megengedi.

Mindamellett, hogy otthon vashulladékból bajnok műalkotásokat készít, szántáskor olykor régi tárgyakat szed ki a földből, ő működteti az egyik közösségi portálon az Erdődy-kastély és Kastélyosdombó oldalt.

– Egy éve indítottam a csoportot, de szenvedtem sokat. A falu annyira megváltozott, az öregek kihaltak, a gyermekeik a városba költöztek. Hollandok, belgák, erdélyiek költöztek ide az üres házakba, és idővel tisztességes kastélyosdombóiakká váltak, de a régmúltról hiába faggatnám őket. Viszont tavaly a születésnapomra kaptam egy, a digitalizált újságok, régi folyóiratok internetes böngészésére jogosító Arcanum-hozzáférést, és ez sokat lendített a múlt feltárásán.

A közösségi portálon láthatók újságcikkek arról, hogy 1891-ben ki volt Kastélyosdombó postamestere, és arról, hogy 1931-ben egy jégverés tönkretette a falut. Aztán még az Amerikai Magyar Népszava is megírta 1933-ban, az Emberhalál a pipára gyújtás miatt című cikkében, hogy „Halálos szerencsétlenség történt a kastélyosdombói uradalomban. Gőzgépet húzattak lovakkal az egyik pusztára. A lovakat hajtó Kovács Imre 50 éves kocsis útközben, hogy pipára gyújthasson, a nyakába akasztotta a gyeplőt. A lovak megrántották a gyeplőt, és a szerencsétlen ember a súlyos gőzgép kerekei alá került, amelynek kerekei halálra gázolták”.

Aztán egy 1934-es hír az oldalon arról, hogy az itt élő Erdődy Rudolf gróf személyében új elnöke van a Magyar Lovaregyletnek. És itt született 1912-ben Venesz József szakácsmester, aki a budapesti New York és Kárpátia éttermek után Milánóban vezetett magyar éttermet.