Az özönvíz összehoz – Áradás (2024) filmkritika

A 2. SKICC Debreceni Animációs Filmnapok keretében vetítették az Áradás című animációs filmet is az Apolló Moziban. Ebben kizárólag állatok szerepelnek, ami a párbeszédet nélkülöző mű egyediségének fontos eleme. Ám a színek kavalkádja, a különböző fajok egymáshoz fűződő furcsa viszonya és a misztikus történetszál adja az igazi izgalmakat.

A lett-francia-belga koprodukcióban készült Áradás (2024) Gints Zilbalodis, lett rendező második egészestés animációs filmje a Távol (2019) után. Az alkotó a 2010-es évektől több rövidfilmet is készített, melyek közül az Aqua (2012) című egy olyan macskáról szól, aki legyőzi az óceántól való félelmét. Ez szolgált alapul legújabb filmjéhez, melyben egy fekete cica otthonát váratlanul elönti és elpusztítja egy hatalmas áradás, így a túlélés érdekében kénytelen összefogni más állatokkal. A különböző fajok – egy macska, egy kutya, egy gyűrűsfarkú maki, egy törött szárnyú kígyászkeselyű és egy kapibara – együtt utaznak át a végtelen víztengeren egy rögtönzött „Noé Bárkáján”. Kezdeti nézeteltéréseik ellenére muszáj összetartaniuk, mert csak közös erővel maradhatnak életben (port.hu). 

A műben csak és kizárólag állatok szerepelnek, az emberi tevékenységnek csupán a nyomait láthatjuk egy-két romos ház vagy elhagyatott város formájában. A mű egyik legnagyobb erénye a történet kulcselemeként megjelenő víztömeg élethű animációs ábrázolása. Felszíne sejtelmes tükörként jelenik meg, amely elsőre kíváncsivá is teszi az állatokat, ám folyamatos duzzadása aztán egyértelműen riadalmat kelt, hisz tudatosul bennük a veszély.

A víziszony különösen a főszereplőnél, a fekete macskánál hangsúlyos, mivel az ő szemén keresztül tárulkozik fel előttünk az ismeretlen mélység, amikor az élelemszerzés miatt mégis úszásra kényszerül.

A vízban tömérdek mennyiségű hal úszkál a trópusi környezetű élőhelyen, mely igazi színkavalkádot teremt a mozivásznon. Ez oldja fel kissé a folyamatosan jelenlévő feszültséget, az állandó félelem érzetét. A hajó utasai ugyanis eleinte egymástól is tartanak, hiszen ha eleve egy kutya-macska párosításból indulunk ki, az már minden lehetséges konfliktust megmagyaráz. Kiemelendő az állatfigurák kigoldozottsága, akiket több esetben szekond és premier plánokban, vagyis egészen közelről ábrázolnak, kihangsúlyozva az arcukon megjelenő hangulatokat.

A félelemérzethez erősen kötődik a rendező és Rihards Zalupe által szerzett zene is, ami jelenetről jelenetre növeli bennünk az állatok rettegésének átélését. Továbbá itt érdemes arra is kitérni, hogy

a műben egyáltalán nincs emberi értelemben vett párbeszéd: ugatás, nyávogás, vijjogás és morgások jelentik a kommunikációt.

Ez mindenképpen az alkotás egyedi vonása, valamint a rendező kedvelt technikája, egyfajta „kézjegye” is – több művében alkalmaz diskurzusmentes történetmesélést.

Színészi játékról őszintén szólva eredeti formájában értelmetlen lenne beszélni, hiszen ember nincs jelen a filmben. Arról azonban mégis írnék, hogy a meganimált szereplők mozgása és viselkedése egyértelműen valósághű. Az élőlények testének mozdulatai és az állatok reakciói prcízen képezik le az otthon tartott házikedvencink és vadon élő társaik attitűdjét. Ellenben

a szereplőket egyes szituációkban talán túlzóan találékonynak ábrázolják: például többük is rájön hogyan kell kormányozni a fából épült vitorlást.

Ez kissé emberszerűvé alakítja őket, ami érdemben ugyan nem ront a film élvezetén, de valamelyest kilóg a történet valóságából.

Végül szóetjtenék a film talán legnagyobb erősségéről, a misztikus, természetfeletti történetszálról is. Ki vagy mi idézte elő a hegyek csúcsát nyaldosó özönvizet? Természeti katasztrófa volt vagy isteni beavatkozás? Ezek a kérdések mindvégig tisztázatlanok maradnak, bár a hajó utasai valamiért érzik, hogy a egésznek van egy energiaforrása, ami egy égbenyúló, gigászi kőoszlop tetején keresendő. E misztikus hely pedig válaszokat is ad minden kérdésünkre.

Összeségében egy kalandokkal teli filmről van szó, melyben a különféle fajok furcsa, bizalmatlansággal tarkított, ám szorossá váló kapcsolata áll a középpontban. Ez olykor talán túl emberszerűvé alakítja őket, ugyanakkor mindez eltörpül az animáció minősége és a félelem, valamint a természetfeletti erők alakította történetben.

Főkép: port.hu.