A törökök nem, de a DEAC bevette Egert

Ősszel egyszer már találkozott a DEAC labdarúgó együttese az Egerrel a Magyar Kupa keretében.

Akkor az egyetemisták egy küzdelmes meccsen kiejtették a hevesieket. Szombaton nagyon fogadkoztak Dobó utódai, megbosszulják a fiaskót.  A hajdúságiaknak sem volt mindegy, hogy milyen eredményt érnek el, mert mostanra úgy tűnik kialakult a csoportban az a triumvirátus, amelyik közül egyikük minden bizonnyal megküzdhet majd az osztályozón a magasabb célokért. A debreceniek a Cigándot, és az Ózdot üldözik hetek óta.
 
A Szentmarjay Stadionban aztán hamar eldőlt melyik a jobb, a felkészültebb gárda. A Kondás-legénység pillanatok alatt átvette az irányítást a játék felett.
 
A 17. percben a hazaiak támadtak, de egy vendég labdaszerzést követően a jobbról érkező játékszert Burai Erik lőtte Bukrán hálójába. Szemre is tetszetősen focizott a Debrecen, Ratkunak a félidő alatt mindössze egyszer kellett közbe avatkozni.
Szünet után hamar jött a második DEAC találat. Ismét egy gyors kontra után, ezúttal Fekete Vince zörgette meg az egri hálót. És ha ez nem lett volna elég a vendéglátóknak, egy balról beívelt labdát a 67. minutumban Burai fejelt a hálóba. Próbálkozott az Eger, aminek az lett az eredménye, hogy egy jobb oldali begurításba Lénárt Gábor rosszul nyúlt bele, öngól. Az eredmény már nem változott, a Dóczy utcaiak továbbra is a bajnoki címért küzdenek.
 
Ehhez közelebb kerülhetnek jövő szombaton, amikor az egyik riválist, az Ózdot fogadják az Egyetemi Campuson.
 
NB III. Észak-keleti csoport, 12. forduló:
Eger SE - DEAC: 1-3 (0-1).
 
W. Gy.