Szpari-verés után, Koppenhága előtt – Miről szólhat ez az EKL-visszavágó?

Múlt héten a DVSC megnyerte a Keleti Rangadót a Nyíregyháza ellen. Most azonban komoly erőpróba következik a Loki számára, a Köbenhavn elleni visszavágó. Érdemes kicsit átgondolni, miképp tekintsünk a szerda esti Konferencia Liga mérkőzésre.

A hétvége margójára: nyertünk, méghozzá négy siker nélküli meccs után. Nem kell azért áradozni, de – főleg Dzsudzsák fejesgólja után – abszolút volt potenciál a támadójátékunkban és a cserék is jól szálltak be. Akár 3-4 is lehetett volna közte a végén, ám az nem tükrözné a valóságot, mert jobbak voltunk, de azért nem játszottunk lehengerlően. Összességében a csapat talán ezen meccsen nézett ki eddig a legjobban, hisz lendületes kontrákat vezettünk, küzdöttünk és a labdát is jórészt a Loki birtokolta. 

Van viszont egy tényező, ami elég látványos volt a Szpari, és korábban az Újpest ellen is, az erőnlét.

Az első ivószünet után ismét látványosan visszább vettünk a tempóból.

Kérdés, ez mennyire fér bele majd Koppenhágában? (Valósznűleg nem igazán.)

Rá is térek a Köbenhavn elleni visszavágóra. Ennek kapcsán két lehetséges forgatókönyvet látok, melyből a második tűnik reálisnak: egyrészt beleállhatunk ebbe a meccsbe úgy, hogy mindent egy lapra feltéve harcolunk a továbbjutásért; vagy egy türelmesebb játékkal a gyakorlásra használjuk fel a találkozót . Hiszen ne feledjük, hogy 

még mindig egy formálódó gárda vagyunk, akinek szüksége van időre, hogy a játékosok egyre jobban érezzék egymást, kialakuljanak a kapcsolatok

– legalábbis az embernek ez jön le a vezetőedzőnk szavaiból. Ehhez pedig kiváló alkalom lehet egy olyan félig-meddig már lefutott párharc idegenbeli visszavágója, ahol minden fajta nyomás nélkül játszhatunk.

Látva a kiutazó keretet, bőven lesz rá lehetőség, hogy Gert Remmel akár több játékpercet adjon a fiatalok számára is. Véleményem szerint tehát nem kell ráfeszülni erre a meccsre, szurkolóként sem, de azért nem lennénk rosszul egy győzelemtől – mégha erre valljuk meg őszintén, vajmi kevés esély mutatkozik.

Hajrá Loki!

Borítókép: dvsc.hu