Urbin Péter: Lehetünk bátrak és bizakodóak

Vezetőedzőnk szerint nem vár könnyű kupamérkőzés rájuk a PMFC ellen, de mindent el fognak követni, hogy az MK negyedik fordulójában is érdekeltek legyenek.

Folytatja szereplését a MOL Magyar Kupában a DEAC labdarúgócsapata. Urbin Péter legénységére hosszú túra vár, hiszen a harmadik fordulóban a Pécsi Mecsek FC otthonában lesz jelenése. Az összecsapást szeptember 13-án, szombaton 17 órától rendezik a PMFC Stadionban.

A pécsiek az NB III Délnyugati csoportjában szerepelnek, hét forduló után a tabella nyolcadik helyén állnak tizenegy ponttal. A Debreceni Egyetem alakulata az NB III Északkeleti csoportját erősíti és hét kört követően az ötödik a pontvadászatban tizenhárom egységgel. Ami az MK-t illeti: a Vas László vezette baranyaiak a nyitányon a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő csapatát fektették két vállra, 10-1-es győzelemmel léptek túl a Fejér Vármegyei I. osztályú ellenfelen, majd következett a Nagyatádi FC felett aratott 4-0-s diadal. Az első körben a DEAC is kiütéses sikerrel kezdett, 14-0-ra iskolázta le a Patak FC-t, második lépésként pedig hosszabbításban nyert 2-1-re a Cigánd vendégeként.

– Kellett a múlt hétvégi bajnoki siker, jót tett a fiúknak a győzelem, így kicsit nyugodtabban készülhettünk a kupameccsre – kezdte Urbin Péter, a DEAC vezetőedzője. – Egy jó hat és fél órába telik, mire eljutunk Pécsre, de éppen ezért már pénteken útra kelünk és ott alszunk. Egy jó csapattal fogunk találkozni, kiváló erőfelmérő vár ránk. Szeretnénk továbbjutni, ami nem lesz egy egyszerű feladat, de azt gondolom, lehetünk bátrak és bizakodóak, mert a csapatban megvan az a kvalitás, hogy idegenben is tudunk mérkőzést nyerni. Kupameccs lévén benne van, hogy hosszabbítás is lehet, vagy akár tizenegyespárbaj, úgyhogy próbálunk mindenre felkészülni – bizakodott a fekete-fehérek mestere.

A legjobb 64 között már az élvonalbeli és az NB II-es együttesek is bekapcsolódnak a küzdelmekbe, a negyedik forduló párosításait vasárnap, az MK harmadik körét záró Kecskemét–Újpest találkozót követően az M4 Sport élő adásában sorsolják ki.

MOL Magyar Kupa, 3. forduló
Szeptember 13., szombat 17 óra: PMFC-DEAC
PMFC Stadion