A nemzetközi kupaszereplés megvan

És talán ez az idei szezon legnagyobb sikere a DVSC SCHAEFFLER viszonylatában.

A női kézilabdázók alg maradtak le a dobogóról, de valljuk meg a 2025-ös esztendő szereplését lehet, és kell is  a következő időszakban überelni. És ezért senki nem fog majd haragudni.
 
Az utolsó forduló előtt a realisták látták, az érem elúszott. Ehhez az kellett volna, hogy az újonc Esztergom pontot hullajtson otthon a Dunaújváros ellen. Nem történt meg.
 
Az a Vác jött a Hódosba, amely együttes tört már borsot a Loki orra alá. A hazaiaknál az egyetlen maródi Szabó Nina kivételével, mindenki hadra fogható volt. És Szilágyi Zoltán élt is a rotálás lehetőségével. Gyorsabb tempót diktáltak a hajdúságiak, és elsősorban az egykori váci, Hámori villogott.
 
Jobb híján nem tudtak mit kezdeni a jobbjával. A Debrecen valamivel nagyobb iramot diktált, mint ellenfele, és a szünetre négy gólos különbséget alakított ki. Azért csak ennyit, mert a vendégek kapujában Zaj Klára lehúzta a rolót, a Loki beállói pedig pontatlanabbak voltak a megszokottnál.
 
Szünet után a  frissen Jeddi Mária díjas Jovanovics ellenállhatatlan volt, de a búcsúzó Töpfner, és Tóth Niki is megkönnyeztette a társakat. A vége biztos, nyolc gólos DVSC siker lett. Az Esztergom is nyert, így a bajnokságban Tóviziéknek maradt a negyedik hely. A Vác vereségével valószínűleg lemarad a kupáról, a Mosonmagyaróvár viszont ötödikként ott lehet a nemzetközi porondon.
 
A vezetőség bizonyosan hosszasan elemzi majd az elmúlt szezont, és a tanulságokkal együtt ígérhet holnap egy szebb jövőt.
 
K&H Liga női kézilabda bajnokság:
DVSC SCHAEFFLER - Vác 36-28 (17-13)
 
W. Gy.