Sport
2021-03-03

Nem játszhat Szoboszlai a márciusi vb-selejtezőkön

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint Szoboszlai Dominik, a magyar labdarúgó-válogatott egyik legjobbja nem lesz bevethető a márciusi világbajnoki selejtezőmérkőzéseken.

A szövetségi kapitány a mai M4 Sport Sporthíradójában elmondta, hogy jövő pénteken hirdeti ki a következő három vb-selejtező mérkőzéseire a magyar keretet, de a korábbiakhoz képest kedvezőbb a helyzet, mert a futballisták többsége játékba vethető. 

A kivételek közé sorolható azonban a fiatal Szoboszlai Dominik aki jelenleg az RB Leipzighez játékosa, de ágyéksérülése miatt még ott sem léphetett pályára. Rossi ugyanakkor hozzátette, hogy a nemzeti együttes a tavaly őszi mérkőzései során bebizonyította, hogy bárkit pótolni tud, még ha ez nem is könnyű feladat. 

 A magyar válogatott március 25-én a Puskás Arénában fogadja a lengyel gárdát, majd három nappal később San Marino, március utolsó napján pedig Andorra vendége lesz.

Életet menthetnek a koronavírus fertőzést követő vizsgálatok

A korábbi összesítésnél is többen maradtak az állami egészségügyben

MTI

Szerző
Hasonló cikkek