33 év és 12 album után a Pearl Jam-rajongók azt hihetnék, hogy mostanra már pontosan tudják, mit várhatnak a zenekartól. A '90-es évek rockszínpadának uralásától a 13-szoros platinalemezes Ten című áttörésükön át a '00-as évek közepes teljesítményéig, a visszafogott, bluesos Binaural és a 2006-os, a banda nevét viselő lagymatag albumokig úgy tűnt, hogy a zenekar fénykora a múlté. A Dark Matter-rel – a 2020-as Gigaton óta az első kiadványukkal – Eddie Vedder és társai azonban bebizonyították, hogy még mindig van néhány meglepetés a tarsolyukban.

A grunge ikonok már az első perctől kezdve az utóbbi évek legkeményebb munkájával rukkolnak elő: a robbanékony Scared Of Fear és React, Respond dalokkal indítanak, amelyek nem különböznek a Vitalogy és a Vs klasszikusaitól. Ezúttal azonban nem csak a gyökerekhez merészkedtek vissza, hanem mindezt több évtizedes tapasztalatukkal is kombinálták.

Ez a kifinomultság sehol sem mutatkozik meg jobban, mint a címadó dalban. Amellett, hogy ugyanazt az elragadó energiát hozza, ami a Pearl Jam-et először tette ismertté, Jeff Ament basszusgitáros és Mike McCready szólógitáros hangszeres virtuozitását is bemutatja.

Igen, a Dark Matter-ben az a legszembetűnőbb, hogy a Pearl Jam még 33 év elteltével is képes elengedni magát, azonban ez egy merész lépés, ami nem mindig kifizetődő. Míg a fent említett számok az album legerősebb pillanatai közé tartoznak, az olyan későbbi kiegészítések, mint a Running, elég laposra sikeredtek, dalszöveggel és nehéz riffek örvényével kompenzálva a tartalmat.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a tagok hátat fordítottak volna a zenei fejlődésüknek, hiszen az LP egy jelentős része még mindig az újabb, blues-ízű stílusuk előtt tiszteleg. A Wreckage, a Won't Tell és a Something Special például a Lightning Bolt-hoz hasonló újabb albumok birodalmába illeszkedik – egy lecsupaszított, majdnem country megközelítéssel, miközben Vedder a jellegzetes vokálját hallhatjuk.

Az LP második felében azonban érdekes váltás következik a kísérletező Upper Hand és az érzelemdús Setting Sun formájában. Itt a zenekar nem csak zeneileg bizonyítja, hogy csúcsformában van, de Vedder szövegei képesek még magasabb szintre emelni a dalokat- "I held the dream you would stay with me 'til kingdom come/ Turns out it was more like hit and run/ Am I the only one hanging on?" – teszi fel a kérdést az utóbbiban, ahogy az album a végéhez közeledik – ez a sor különösen súlyosnak tűnik, tekintve a grunge frontemberek tragikus sorsát.

Azok számára, akik arra a karizmatikus dalszerzésre vágynak, amely több mint három évtizeddel ezelőtt először tette fel a zenekart a térképre, a Dark Matter kellemes meglepetés lesz. Nem csak azt mutatja be, hogy a Pearl Jam visszanyerte azt a bájt, ami 1991-ben először tette őket olyan erővé, amivel számolni kell, hanem az eddigi leglenyűgözőbb zenei teljesítményükkel is együtt jár, valamint azzal az elszántsággal, hogy kockázatot vállaljanak, miután évekig biztosra mentek.