Sport
2023-09-01

Három hazai mérkőzés vár csapatainkra

A Debreceni Egyetem futsalcsapata a Kecskemétet látja vendégül pénteken a DESOK-ban. Szintén itthon játszanak a hétvégén a labdarúgók, akik a sereghajtó Gyöngyöst fogadják. A DEAC kézilabdázói is megkezdik a küzdelmeket a bajnokságban.

Futsal
Hazai környezetben vár újabb bajnoki megmérettetés a DEAC férfi futsalcsapatára az NB I 4. fordulójában. A fekete-fehérek ellenfele a Kecskemét lesz, amely kilencedikként egyetlen hellyel előzi meg a tabellán a DEAC-ot. A szeptember 1-jén, pénteken 18:30-kor kezdődő összecsapást a DESOK-ban rendezik.

- Hozzánk hasonlóan a kecskemétiek sem kapták el jól a rajtot. Bízom benne, hogy végre összejön az első győzelmünk, bár ezért keményen meg kell dolgoznunk. Maradt bennem hiányérzet az eddigi bajnokik miatt, hiszen az Újpest ellen úgy érzem, egy már megnyert mérkőzés csúszott ki a kezünkből. Legutóbb Berettyóújfaluban játszottunk döntetlent, amit szép eredménynek tartok – nyilatkozta a DEAC játékosa, Tóth Attila.

Labdarúgás
Javában zajlanak a labdarúgó NB III Észak-keleti csoportjának küzdelmei, a debreceni egyetemisták már a 6. fordulóban kiírt meccsüket játsszák a hétvégén. Urbin Péter vezetőedző gárdája szeptember 3-án, vasárnap 16 órakor a sereghajtó Gyöngyöst fogadja a Dóczy utcai sportcampuson.

Kézilabda
Beindul a nagyüzem a férfi kézilabda NB I/B-ben is ezen a hétvégén. A DEAC szeptember 2-án, szombaton 18 órakor a Kecskemét együttesét fogadja a DESOK-ban.

- Történtek változások a Kecskemét keretében, ettől függetlenül sem támadásban, sem védekezésben nem módosult a taktikájuk számottevően. Biztos vagyok benne, hogy nehéz meccs vár ránk, ennek ellenére nyerni szeretnénk. Amennyiben a nyáron gyakorolt játékelemeket alkalmazni fogjuk, akkor reális esélyünk lesz a sikeres rajtra. A lelkes szurkolóink a buzdításukkal újra sokat segíthetnek nekünk. Már a legutóbbi idényben is kitartottak mellettünk jóban-rosszban, amiért hálásak vagyunk. Arra kérnénk őket, hogy ebben a szezonban is minél többen jöjjenek ki a találkozóinkra – fogalmazott Mándi Norbert vezetőedző.

Közösen a hadtudományok oktatásáért

Jubileumi konferencia a Francia Tanszéken

unideb.hu

Szerző
Hasonló cikkek