Sport
2021-03-09

Elődöntőben a DEAC!

A Debreceni Egyetem csapata hosszabbításban nyert 4-3-ra, így bejutott a jégkorong Erste Liga elődöntőjébe.

A meccset a vendég Újpest kezdte jobb. A DEAC kapusának, Hetényi Zoltánnak többször is hárítania kellett. A hazaiak 10 perc után kijöttek a szorításból, ezt követően már mindkét kapu előtt adódtak lehetőséget. A DEAC egyszer került emberelőnybe, de azt ki is használta. Vladislav Kuleshov góljával szerezték meg a vezetést a hazaiak.

A második játékrész elején sebességet váltott a DEAC, ezt pedig nem tudta lekövetni a fővárosi együttes. Előbb Hugo Turcotte majd Clint Filbrandt talált be, amivel már 3-0-re vezetett az egyetemi gárda. A harmad második felében azonban magára talált az Újpest és két góllal visszajöttek a meccsbe (3-2).
A harmadik harmad végén jött a fekete leves hazai részről, amikor kicsivel több, mint 1 perc volt hátra. Az Újpest lehozta a kapusát és a Debrecenben is megfordult Kiss Phil kiegyenlített, így jöhetett a hosszabbítás.
A hosszabbításban jött Kuleshov és egy bravúros egyéni megmozdulás után elődöntőbe lőtte a DEAC-ot!

Az, hogy ki lesz a DEAC ellenfele később derül ki, mivel a Vasas legyőzte a Brassó együttesét, így ott még nem dőlt el ki lesz az elődöntős. Két csapat, a Csíkszereda és a Ferencváros azonban szintén biztosította részvételét az elődöntőben kedden.

A DEAC fiú tornászai is remekeltek az országos bajnokságon

Király Viktor

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek