Sport
2021-10-09

Kiütéses győzelem

A Debreceni Egyetem alakulata meg sem állt tíz lőtt gólig a fővárosban.

A DEAC női futsalosai az Astra elleni vereség után a TFSE otthonában javíthattak szombat délután. A hírek szerint belső feszültségekkel is küzdő fővárosiak az előző fordulóban óriási pofont kaptak a Tolnától (0-13), most pedig Quirikó Vivien tanítványai tömték ki őket.

Nem tudtunk teljes kerettel kiállni a mérkőzésre, Üveges Katalin, Krascsenics Csilla és Tóth Anita sem léphetett pályára. A hiányzók miatt szűkösebb lett a rotációnk, de ezt is elbírtuk ezúttal. Már az első perctől érzékeltettük, hogy a három pontért érkeztünk a TFSE csarnokába.

A fölényünk a negyedik percben érett góllá, ekkor Fülöp Diána köszönt be. Az előnyünket Pócsik Lívia duplázta meg, ezt követően pedig kezdetét vette Horváth Viktória parádéja. 20 éves húzóemberünk a tizenharmadik és a tizenhetedik perc között négyszer (!) mattolta ellenfelünk védelmét.

A térfélcserét követően is élveztük a játékot, így csak az volt a kérdés, hogy milyen arányban fogunk diadalmaskodni. Sovány Liza folytatta a gólgyártást, a nyáron szerződtetett futsalosunk először köszönt be DEAC-mezben tétmérkőzésen. Nagy Anikó is megvillant, majd Pócsik ünnepelhetett újra. A 10-0-s végeredményt Horváth Viktória állította be.

“Egyértelműen a győzelem volt az egyetlen elfogadható eredmény ezen a találkozón, még úgy is, hogy több hiányzónk volt. Pozitívum, hogy a célt kapott gól nélkül, tíz találatot szerezve sikerült teljesítenünk. Amit kértem a lányoktól – labdabirtoklási fölény, sok labda nélküli mozgással-, azt maximálisan megvalósították. Vannak olyan elemek, amiken még javítanunk kell, de jó úton haladunk” – összegzett Quirikó Vivien vezetőedző.

Női Futsal NB I. 4. forduló
TFSE-Bestrong-DEAC 0-10 (0-6)
Gólszerzők: Fülöp (4.), Pócsik (12., 33.), Horváth V. (13., 14., 15., 17., 37.), Sovány (25.), Nagy A. (32.)
A DEAC összeállítása: Torma – Tóth N., Fülöp, Czégény, Horváth V. Cserék: Pócsik, Sovány, Nagy A., Gajzágó. Vezetőedző: Quirikó Vivien.

Huszonketten nyertek több mint kétmilliót

Magyarország-Albánia 0-1

author

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek