Sport
2021-11-16

Győzelemmel mutatkozott be a DEAC kispadján György József

Fordulatos meccsen 5-2-re nyert a DEAC jégkorongcsapata a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a Debreceni Jégcsarnokban rendezett Erste Liga mérkőzésen.

Nagy lendülettel kezdte a DEAC a Dunaújváros elleni mérkőzést, és több nagy helyzetet is kialakítottak a vendég kapu előtt. A hazai fölény 14 perc után érett góllá, akkor Almási Márk találtával megszerezte a vezetést a DEAC. A vezetést azonban nem sikerült megőrizni a játékrész végéig, hiszen az utolsó percben kiegyenlítettek az Acélbikák.
A második harmadban már csak 10 percet kellett várnia a szurkolóknak a gólra, de a hazai publikum ezt szívesen kihagyta volna, hiszen a Dunaújváros átvette a vezetést. A hazaiak azonban Sági Martin góljával még ugyanebben a harmadban egyenlíteni tudtak, így 2-2-vel várhatták az utolsó felvonást a felek.
A harmadik harmadban Dominik Novotny góljával ismét előnybe került a DEAC. Ezt követően Vladislav Kuleshov és Molnár Dávid is betalált, ezzel kialakult az 5-2-es végeredmény.
A DEAC legközelebb pénteken a Ferencváros otthonában szerepel, míg vasárnap 14:15-től a DVTK együttesét fogadja a Debreceni Jégcsarnokban.

Közel kétszáz zenész, énekes szuperprodukciója

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek