Aki eddig azt hitte, hogy a hadviseléshez a katonáknak mindössze fegyverre és ellátmányra van szükségük, talán nem tud arról, hogy az első világháborúban csaknem hárommillió könyvet forgattak magyar bakák.

A mindenkori katona számára fontos az általános és szakmai műveltség, amelynek egyik információhordozója több száz esztendeje a könyv. Ezért nem meglepő, hogy már az 1900-as évek elején több katonai könyvtár volt, melyekben a történelmi, hadtörténeti tárgyú vagy a nyelvtanulásra fókuszáló kiadványok mellett szépirodalmi művek is voltak.

Az első világháború során a frontvonalban szolgáló alakulatok katonái általában rövid, de intenzív időt töltöttek az első vonalban: egy naptól két hétig terjedő időszak volt az általános, mielőtt az alegységeket visszavonták a pihentető táborokba vagy tartalékba. Így a frontvonalon kívül volt lehetőségük írni és olvasni is. A háború kezdetén pedig fellendült az olvasási kedv. Még 1914-ben, a kezdeti lelkesedéskor indították el a Könyvet a harctérre! kezdeményezést, amelynek során nemcsak a sebesült katonák, hanem a harctéren küzdő csapatok olvasmányairól is gondoskodtak. Emellett elindították a Könyvet a sebesülteknek! mozgalmat is.

1917 végéig összesen 2.797.000 kötet és füzet került az olvasó katonák kezébe.

Révay Mór János 1920-ban Írók, könyvek, kiadók – Egy magyar könyvkiadó emlékiratai című művében az alábbiakat jegyezte meg a korszakról. „Ha a háború borzalmai közepette egyáltalában örülni lehetett még valaminek – mindenesetre örvendetes jelenség volt a könyvnek kétségtelen diadala. Egy nemzet, melyről éveken át joggal hirdették, hogy valóságos betűiszonyban szenved, egyszerre szinte lázas mohósággal kap a könyv után; egyszerre szenvedélyévé válik az olvasás, a tanulás, az önképzés, a művelődés. Így az I. világháború idején rájöttek, hogy a hadviseléshez könyv is kell. Majdnem olyan fontos kellék, mint a vas, acél, réz, liszt, gyapot, majdnem olyan szükséges, mint a kard, a puska, az ágyú.”

Az alakulattörténetek

A nagy háborút követő két évtizedben, amikor a társadalomban még égető sebként élt a háború tragikus emléke és annak ápolása, ez áthatotta mind a tudományos, mind pedig a hétköznapi életet. Jobbára ebben az időszakban jelent meg egy sajátos irodalmi műfaj, az emlékkönyv. Az ezredtörténeteket vagy más néven alakulattörténeteket hadtörténészek, levéltárosok és az első világháborús frontokon szolgáló katonák állították össze. Egyre-másra jelentek meg a magyar kiegészítésű császári és királyi, valamint a magyar királyi honvéd alakulatok történetét bemutató könyvek, amelyek már nemcsak a világháborúra fókuszáltak, hanem a nagy tradíciójú – esetenként csaknem kétszáz éves történetű – ezredek teljes múltját is bemutatták. A korban páratlan részletességgel megírt alakulattörténetek olyan dokumentumok, amelyek az egyes csapatok tevékenységét, harci eseményeit, fegyvertényeit rögzítik. A legtöbb könyv végén található az alakulatnál szolgáló katonákról életrajzi adat és olyan fénykép, amely sok esetben az egyetlen fennmaradt kép a katonáról. Összességében 104 kötet ezredtörténet, 11 összefoglaló fegyvernem- és alakulattörténet jelent meg, mint például az 1938-ban kiadott Magyar tüzér.