• Kántás Zoltán

A tavaszi vadvirágos gyepek tarra vágása mellett az ősszel hulló levelek „gondos” eltakarítása az egyik legnagyobb csapás az élővilágra, melyet minden évben elkövetünk kertjeinkben. Ráadásul csupán egy berögzült szokás, hibás szemlélet alapján cselekszünk, amikor magunkhoz ragadjuk a gereblyét és a kukászsákot. Ideje lenne változtatnunk ezen a gyakorlaton és felismernünk, milyen káros hatású mindez kertünk ökoszisztémájára nézve.

Tisztaságmánia a kertben

Alapvető emberi igényünk, hogy az otthonunk rendezett és tiszta legyen, hiszen ez nagyban befolyásolja az életminőségünket. Azonban az ajtón kilépve gyakran ugyanezt a „rendet” szeretnénk látni a házunk körül is, de a tisztán tartott, rövidre nyírt fű, a bokrok és a fák alatt precízen kitakarított talajszint és a kukászsákba gyömöszölt őszi avar nem épp egy sokszínű, természetbarát élettér, hanem egy fajokban szegény, ember alkotta ökológiai sivatag ismérvei.

Az avar pótolhatatlan kincs, nem a kukában lenne a helye

A rövidülő nappalok és a hideg éjszakák hatására beindulnak azok a folyamatok, melyek során a téli nyugalomba vonuló fák, bokrok és évelő lágyszárúak elengedik elhasználódott lombjukat. Miután hónapokon át éltették a növényt, azt gondolhatnánk, hogy a földre hulló levelek megtették a magukét, idejük lejárt, és teljesen haszontalanok.
Nos, nagyobbat nem is tévedhetnénk!

A lehullott levél már halott ugyan, de az élővilág fennmaradása szempontjából nagyon fontos feladatok várnak rá. Állatfajok ezrei lelnek téli menedéket, táplálékot általa, emellett az avarréteg védi, regenerálja a talajt, serkenti a talajéletet.

Az ízeltlábúak és más parányi élőlények mellett számos kétéltű, hüllő, sőt kisemlős – például a sün – számára is nélkülözhetetlen az avar, amely – vastagon összegyűlve, vagy a földön heverő gallyakra, odvas fatuskókra, cserjék talajközeli ágaira sátorként borulva – ideális téli búvóhelyet biztosít.

A lehullott őszi levél egy fontos körforgás eleme

Rengeteg rovarfaj, köztük az imádkozó sáska vagy a pirregő tücsök élete véget ér ősszel, de elmúlásuk nem veszteség: a petéik már biztos helyen pihennek, várva a majdani kikeletet. De mások életideje átível a fagyos időszakon, ezért számukra létszükség, hogy időben megtalálják a védett menedéket.

A poszméhkolónia sorsa megpecsételődik ugyan, amint jönnek a mínuszok, de a jövő nemzedékeit biztosító, megtermékenyített „királynők” túlélnek, ha sikerül megfelelő búvóhelyet találniuk kora tavaszig.
De a beporzásban kiemelkedő fontosságú – színezetükben méheket és darazsakat utánzó – zengőlegyek számos faja is kifejlett rovarként vészeli át a téli hónapokat. Ugyanígy a hétpettyes katica is nagy igyekezettel kutat biztos telelőhely után, versenyt futva az idővel.

Ezek a kis élőlények ösztöneiknek engedelmeskednek, egy olyan földtörténeti idők során kialakult eseményhez alkalmazkodva, amely a mérsékelt övi klímánkon is minden ősszel megismétlődik. Ez az esemény a lombhullás, a jótékony avarréteg kialakulása, mely biztosítja a szükséges menedéket.

Vagyis csak biztosítaná, mert általában megszakítjuk ezt az életet szolgáló ősi körforgást.

Élővilág a kukába gyűrve: valóban ez a helyes megoldás?

Sajnos ezen a ponton lépünk közbe mi, „gondos” kertészek, kezünkben gereblyével vagy – a gépek szerelmesei – hangosan zúgó lombszívóval felfegyverkezve.

A téli nyugalomra készülő életről feltépjük a védelmet nyújtó takarót, zsákba, kukába gyűrjük a szemétnek nyilvánított őszi lombokat, védtelenül hagyva a talajt, megfosztva a regenerálódás lehetőségétől, szeméttelepre küldve kertünk élővilágának jelentős részét, szentjánosbogarakat, katicákat, lepkehernyókat. Így évről évre szegényesebbé tesszük a helyi biológiai sokféleséget, azaz a fajok változatosságát és az egyedszámot.

Sok településen alternatív megoldásként, komposztgyártási céllal lombgyűjtő zsákokat is osztogat az illetékes önkormányzat vagy a hulladékok kezelését végző cég. De a levelek ilyen célú elszállítása is rossz megoldás, hiszen az élővilág ezzel a módszerrel is súlyosan károsul. A faleveleket a kertünkben élő lebontó szervezeteknek helyben kellene komposzttá alakítaniuk az elkövetkező hónapokban.

A negatív hatás a madarakat is eléri

Az őszi levelek eltávolításával az alapvető élelemforrásként szolgáló rovarok és egyéb gerinctelen fajok állományát is csökkentjük. Ennek következménye végiggyűrűzik a teljes táplálékláncon.

Az avarréteg felszámolása káros hatással van a következő év tavaszán nevelkedő énekesmadár-fiókákra is, hiszen így kevesebb táplálék jut majd nekik. Emellett a rigóknak is fontos, hogy hómentes időszakban a leveleket felforgatva az avarban tudjanak vadászni, de így megfosztjuk őket ettől a lehetőségtől.

A talajélet elszegényedése

A lehullott levelek nemcsak menedékül szolgálnak. A talajlakó állatok a nyári, gyakran aszályos időszakban a mélyebb rétegekbe húzódnak. Így tesznek a földigiliszták is, de az ősszel érkező csapadékosabb időjárás a felszínre csalja őket. Ekkor a friss avar terített asztalt jelent számukra.
A falánk kis állatok igyekeznek a föld alá húzni a faleveleket, mert ott biztonságosabb körülmények között táplálkozhatnak. A giliszták azonban nemcsak a humusz előállításában nélkülözhetetlenek, hiszen az avar feldolgozása közben szövevényes járataikkal a talaj fellazítását is segítik, ezzel növelve annak vízmegkötő képességét és a jótékony gázcserefolyamatok hatékonyságát.

Érdemes tehát tudatosítanunk, hogy amikor gereblyénkkel „rendbe tesszük” a portánkat, akkor ezzel meggátoljuk a talaj természetes regenerálódását, és csapást mérünk annak élővilágára is.

Az ősszel lehulló lomb tehát kincset érő áldás kertünk számára. Semmiképpen sem elégetni való vagy zsákba gyűjtendő szemét! Hiszen tökéletes mulcs, ideális komposztalapanyag, téli éléskamra és menedék.