Az nyugodtan kijelenthetjük, a kis Loki ősszel nem csak a debreceni labdarúgás híveinek okozott nagy meglepetést, hanem a harmadosztály mezőnyének is. Benne volt a pakliban, hogy dobogón telel a csapat?

A bajnoki rajt előtt nem fogalmaztunk meg túlzott elvárásokat, az volt a cél, hogy a vonal fölött maradjunk. Alaposan megfiatalított kerettel vágtunk neki a szezonnak, zömében 17-18 éves játékosokkal vettük fel a versenyt a rutinos labdarúgókkal rendelkező csapatokkal. Az elején nem számítottunk arra, hogy az élmezőnyben lehetünk, de az utolsó hét-nyolc fordulóban Petivel (Máté Péter vezetőedző – szerk.) már titokban reménykedtünk. Megnéztük milyen meccsek várnak még ránk és bizakodtunk. Az utolsó öt mérkőzésen olyan meggyőzően futballoztunk, hogy benne volt a pakliban a dobogó, de ehhez kellett egy kis szerencse is. A Körösladány elleni párharc után még várni kellett, hogy másnap a riválisok mit játszanak, ám minden jól alakult számunkra. Nagy volt az öröm, mikor kiderült, a 3. helyről várhatjuk a tavaszi folytatást.

Ezt a helyezést nyugodtan nevezhetjük sikernek. Mi a titok?

Nincs ebben semmi titok. Az eredmények mögött rengeteg munka van, mind a szakmai stáb, mind a játékosok részéről. Próbáltuk megvalósítani az elképzeléseinket, ha pedig valami nem működött, kerestük a megoldást. Akkor se estünk kétségbe, mikor vereséget szenvedtünk, alaposan kielemeztük a mérkőzéseket, próbáltuk orvosolni a hibákat. A fiúk bíztak bennünk, hittek magukban, maximálisan partnerek voltak, megértették, mit szeretnénk. Tudtuk, miben kell fejlődniük, fokozatosan léptek előre mind egyénileg, mind csapatszinten. Kialakult egy összetartó, jó közösség, kiváló az összhang a játékosok és a szakmai stáb között. A fiúk becsületesen dolgoztak a hétközi edzéseken, és ami nagyon fontos, akarták a sikert.

Ma már tanítod a futballt, de egykor te voltál a növendék. Ki fertőzött meg a labdarúgás szeretetével?

Édesapám által lényegében a génekkel örököltem a foci szeretetét, aki Létavértesen edzősködött. Gyermekként ott voltam a pályán, ott ültem a meccseken a kispadon, utaztam a csapattal idegenbe. Négy-öt évesen már szervezett keretek között tanultam a labdarúgást, ekkor vált szenvedélyemmé ez a szép sportág. Amikor csak tehettem, unokatestvéreimmel, barátaimmal rúgtuk a bőrt, nem számított, ki hány éves, csak az, hogy focizhassunk.

Hogy alakult a pályafutásod?

Profi labdarúgó nem vált belőlem, a harmadosztályban és a megye egyben futballoztam, de ebből nem lehetett megélni, így egy időre felhagytam a focival, külföldön vállaltam munkát. Miután hazaköltöztem, ismét stoplist húztam, ám már arra is gondolnom kellett, miből tartom el a családomat. A labdarúgástól viszont nem akartam elszakadni, ezért elhatároztam, kipróbálom magam edzőként. Jelentkeztem edzőképzésre, melynek elvégzése után a Loki Focisulinál kezdtem el dolgozni. Idővel az akadémiához kerültem, négy évig tanítottam a 2009-es korosztálynak a labdarúgást. Arra nagyon büszke vagyok, hogy egykori tanítványaim közül még ma is sokan futballoznak, sikerült megszerettetnem velük a labdarúgást.

Edzői karriered újabb állomásaként a DVSC második csapatánál pályaedzőként dolgozol…

Már korábban az U17-es csapatnál nagyobb korosztályban is kipróbálhattam magam, együtt dolgozhattam a csapat akkori vezetőedzőjével, Szűcs Jánossal, akitől sokat tanulhattam, lényegében mellette szoktam bele edzőként a felnőttfociba. Miután Máté Péter, akinek nagy köszönettel tartozok, vette át az NB III-as csapat irányítását, felkért pályaedzőként dolgozzak a csapatnál, én pedig örömmel vállaltam a feladatot. Makray Balázsnak és Herczeg Andrásnak is hálával tartozok, bíztak bennem, mindenben támogattak. A DVSC vezetőségétől minden segítséget megkapunk, amikor csak tehetik, ott vannak a mérkőzéseinken, az őszi sikernek ők is részesei.

Magasabb ambíciók?

Az az ember vagyok, aki mer nagyot álmodni és aki tesz is érte, hiszek abban, a munka előbb-utóbb meghozza gyümölcsét. Minden edzőnek az a vágya, minél magasabb osztályban dolgozhasson, ez alól én sem vagyok kivétel. Én is szeretnék egyszer harmad, másod, netán első osztályban vezetőedzőként irányítani csapatot, de ehhez folyamatosan képeznem kell magam, illetve kell hozzá egy kis szerencse is.

Napjaidat a foci tölti ki, edzések, meccsek, utazások egyéb tennivalók. Családod mennyire tolerálja az otthoni „hiányzást”?

Szerencsés helyzetben vagyok, ugyanis feleségem is szereti a labdarúgást, ráadásul nagy szurkolója a csapatnak, szerintem mérkőzések előtt jobban izgul, mint én.

Mivel tudsz igazán kikapcsolódni, feltöltődni?

Szezon közben minden a labdarúgásról szól, hét közben edzések, vasárnap mérkőzések, így csak bajnoki szünetben jut idő bármi másra, ilyenkor tudok többet lenni a családdal. Általános iskolai testnevelő tanáraim megszerettették velem a kézilabdát, kosárlabdát, de gyerekként, mikor Létavértesen befagyott télen a tó, a jégkorongot is kipróbáltuk, így ha van rá lehetőségem, leülök a TV készülék elé és nézem a sportközvetítéseket. A legnagyobb kedvencem az F-1, bár nem vagyok nagy száguldozó, közel áll hozzám a száguldó cirkusz. Ha nem sport, akkor pedig filmeket nézek. De számomra már az is kikapcsolódás, ha kint vagyok a pályán, találkozok a kollégákkal. Szerencsére nagyon jó a hangulat az akadémián, jó a közösség.

Gyakran éri az a vád az akadémiát, hogy nincsenek tehetségek. Belülről ezt miképp látod?

Minden korosztályban van minimum három-négy tehetség, akik idővel odakerülhetnek az első csapathoz. A DVSC az egyetlen klub, amely nagyban támaszkodik a saját nevelésű játékosokra, folyamatosan építi be a fiatalokat. Nekünk az is a dolgunk, hogy minél több játékost adjunk a nagycsapatnak, most is vannak a keretünkben olyan labdarúgók, akik erősségei lehetnek a DVSC-nek. A felkészülés során azt tervezzük, ha csak edzés szintjén is, felhozunk U19, U17-es csapatból fiatalokat, ha pedig bizonyítanak, akár bajnokin is pályára léphetnek.

Sikeres ősz után sikeres tavasz?

Nagyon bízom abban, tavasszal is szép eredményeket tudunk majd elérni, már vannak tervek, csapatszinten mit szeretnénk megvalósítani. Nem rakunk továbbra sem terhet a srácokra, nincs előírva, hogy dobogón kell végezni. Az a legfontosabb, hogy a srácok folyamatosan fejlődjenek, minél jobb játékosokká váljanak. Ha ez eredményességgel párosul és a bajnokság végén is az élmezőnyben, netán dobogón leszünk, az csak hab lesz a tortán.

KZT