Meseszerű és mégis valóságos az a gyönyörű, ívelő történet és út, amit bejártál abban a nehéz és göröngyös szakmádban, amelyben most az egyik legjobbnak mérettettél meg! Ahogyan az alábbi, rólam írt cikkedben említed, a fiatal, de lelkes, már akkor rendkívül lelkiismeretes és feltűnően tehetséges kezdő riporterecskéből, szépen kifejlődött a mára országosan is elismert, népszerű, vezető újságíró, rangos szerkesztő-műsorvezető. Amikor tehettem, mindig figyeltem és máig szeretem a műsoraidat, a kitűnő arányérzéked, a magabiztos szakmai tudásod és gerincességed. Ez így együtt talán keveseknek adatik meg. Úgyhogy igen, nagyon büszke vagyok Rád, és Veled örülök a díjadnak, mint egykori mentorod. (hogy divatos szóval jellemezzem magam...  )

Végül ismét köszönöm a korábbi soraid, amit az én állami kitüntetésemkor írtál és amelyet ide mentettem alább.

Sok szeretettel: SziF.

Íme Egon levele:

Sok kitüntetést osztottak tegnap, és mivel gyakran látszott a díjak mögött a politikai megfontolás, nyilván mindenkinek van véleménye, aki figyelemmel követi. (De azt most ne itt, jó?)

Én csak az egyikkel akarok foglalkozni, amiben nincs politika, csak rock and roll.

A 60-as években volt egyszer egy Rangers együttes, a Soltész testvérek alakították, de mivel nevük az amerikai tengerészgyalogosokat idézte, névváltozásra kényszerültek. Lett belőlük Corvina. Ide csatlakozott 1969-ben #Szigeti Ferenc szólógitáros, édesapám ORI-turnékon konferálta őket, remek autogram kártyáim vannak a korszakból.

Szigeti később, beleszeretve a west coast stílusirányzatba (lágy rockzene sok vokállal), létrehozta a #Karthago zenekart.

Ahogy 10 éves szárnyalás után kezdett elfáradni a produkció, úgy keresett a zenekarvezető új feladatot: szerkesztő lett a Magyar Rádióban.

Itt kapcsolódik az én történetem újra hozzá: a rádió folyosóján huszonéves kezdőként bolyongtam, potyafeladatot kerestem, vagy nagyon céltudatosan mentem valamerre, már nem tudom, mindegy is:

- Ráérsz gyorsan megcsinálni egy riportot? - szólt utánam egy kicsit hadarós hang. Naná, minden riportot ráérek megcsinálni, sőt, bármit, amit a rádiózásban kell!

Valaki kiesett, nem ért rá, elkésett, bárhogy is történt, el lett az én szerencsém. Szigeti Feri szerkesztővel utána évekig dolgoztunk együtt. A szórványos munkák helyett rendszeres feladatot kaptam a Petőfi Rádióban, a Rock gyermekei című heti műsort vezettem, ami riportokból, dalbemutatásból és egy mini slágerlistából állt. Megalapozta a színes folytatást, kívánságműsorokat, éjszakai adásokat, a Péntektől péntekig-et és riportműsorokat - talán a Danubius Rádiós sikereket is.

Szigeti Ferinek köszönhetem a lehetőséget, amire minden fiatal vágyik - elkezdeni valahogyan. A bizalmat éveken át, a szabadságot, mert úgy készíthettem az általa felügyelt adásokat, ahogy hozzám a legjobban illett.

Meghatározó három év volt, a közben elinduló kereskedelmi rádiózással - beszippantott a Danubius, változott a struktúra a Petőfin (az igen gyakorta megtörtént), megszűntek a közös feladatok. De soha nem felejtem el a támogatását.

Közben persze a Karthago zenekar sem szűnt meg, 42 éve dübörögnek az elefántok! Máté Péter-díjat, a popzene szakmai-művészeti díját kapták.

Gratulálok

, jó helyre került. És én is köszönöm, Feri!

Rónai Egon.