A Mamami fórumon az évek során, több száz oldalon keresztül beszélgettek és ismerkedtek szülők a Waldorf-pedagógiával. Olyan fontos és alapos ismeretanyag gyűlt össze, ami ma is segítséget nyújthat tájékozódni vágyó szülőknek a Waldorf-pedagógiával kapcsolatban. Az alapján, amit Steinertől a fentiekben olvashattunk, arra jutottunk, hogy összegezzük mindazt a tudást, ami segítség lehet a leendő szülőknek, nem csak a Waldorf-irányzat megismerésében, hanem ami ennél sokkal fontosabb, a gyermekekhez való kapcsolódásban.

Kotormán Márta, a Debreceni Napraforgó Waldorf Általános Iskola és Gimnázium osztálytanítója vállalta, hogy elkísér minket ezen az úton és segítségével hat további cikkben ismerkedhetünk meg a gyermekek életkori sajátosságaival (0- 21 éves kor között), szükségleteivel ami segítség lehet egyes élethelyzetekben a helyes válaszok megtalálásában.

Mielőtt elkezdődne az életkori sajátosságokat tartalmazó cikksorozat, szerettük volna egy villanás erejéig bemutatni Mártát, az ő osztálytanítóvá válásának történetét, gondolatait a Waldorf-pedagógiával és az antropozófiával kapcsolatban.

Mamami: Ez az interjú legfőképpen azért valósul meg, hogy kicsit közelebbről is megismerjünk téged és általad a Waldorf-pedagógiát. Mesélsz kicsit arról, hogy hogyan léptél rá erre az útra, az ezt megelőző életeseményeidről?

Kotormán Márta: Már itt a beszélgetés elején el kell árulnom, hogy alapvetően soha nem szerettem volna tanító lenni, de az élet, vagy ha az antropozófiát vesszük, a sorsom vezérelt. A családomban nem volt korábban olyan, aki ebben a szakmában dolgozott és bár voltak nagyon jó tanáraim, akiket szerettem, bennem soha nem fogalmazódott meg gyermekként, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Amikor a pályaválasztásra került a sor, voltak ugyan álmaim, például, hogy régész legyek, de reálisan felmérve, ez nagyon távol volt tőlem. Viszont nem igazán tudtam, hová merre? De, s ez nagyon fontos mozzanata az emberi életnek – a Sors finoman terelt mellékes motívumok mentén (ha már ezt várják tőlem, hogy tanuljak tovább, ha már el kell mennem a szülővárosomból, akkor jó messzire menjek és olyan helyre jelentkezzek, ahová – felmérve a helyzetet – felvesznek) a tanítóképzőbe.

A tanulmányaim során megéreztem, hogy amit a gyermekekről tanulok, az nem feltétlen igaz. Az én mentalitásom pedig olyan, hogy amikor hamisságot érzékelek, kifigurázom az adott dolgot és nem veszem komolyan. A tanulást azért komolyan vettem, de a gyermekekről való gondolkodást nem éreztem igaznak. Akkoriban a szocialista emberképet kellett megtanulni, ami a hatalom szolgálatában álló ember volt. Alternatív vonalat akkor még nem ismertem.

A tanulmányaim végeztével, beálltam tanítani, ahol végre találkoztam gyermekekkel, ami önmagában nagyon jó volt, de nem tudom azt mondani, hogy elégedett voltam ezzel a feladattal. Akkor is azt tapasztaltam, mint ahogyan ma is van, hogy olyan társadalmi elvárások vannak a gyermekekkel szemben, ami nem jó nekik.

Most visszatekintve azokra az évekre, furcsa, hogy csak tárgyakat tanítottunk. Igyekeztem én belevinni kreativitást, de az az enyém volt és nem a gyermekeké, szóval ez nem róluk szólt, hanem rólam. Majd megfogant az első gyermekünk és jó pár évre otthon voltam a családommal. Az biztos volt, hogy sok gyermeket szeretnénk és ez hosszú évekre meghatározó volt.

A férjem kutatóként dolgozott és rengeteget utazott, sokat volt távol. Részben emiatt, részben pedig azért, mert akkoriban albérletben éltünk, saját otthonra gyűjtöttünk, de nem nagyon volt mire alapoznunk, Japánba költöztünk egy időre.

Ott egy teljesen egyértelműen más szemlélettel találkoztam a gyermekneveléssel kapcsolatban. Érdekes, mert kívülről nézve a japán gyermeknevelés nagyon szigorúnak tűnik, ott katonás rend van, ami valahol igaz is, mert van egy szigorú rendezettsége a társadalomnak és a gyermekeknek, de inkább 12 éves kor után tapasztalható ez. Előtte viszont, főleg kicsi korban nagyon jó értelemben való megengedés van a gyermekek nevelésben. Nem a rendetlenkedést vagy a szófogadatlanságot tűrik el, hanem egyszerűen olyan lénynek tekintik a gyermeket, aki hibázhat és nem mérgelődnek azon, ha rosszat csinál, hanem helyrehozzák. Nagyon kedvesek és tiszteletteljesek a kicsi gyerekekkel. Nem ajnározzák őket és ha valamit nem szabad, azt tényleg nem szabad, de véleményem szerint a gyermekek számára jó, határozott nevelésben vannak. Ebbe a szemléletbe mi is jól bele tudtunk simulni. A saját gyermekeimmel is határozott nevelésben voltam, jól megtaláltam magam ebben a helyzetben.

Viszont amikor hazajöttünk, láttuk, hogy mennyire borzasztó itthon a gyermekekhez való hozzáállás és még jobban kidomborodott a két világ közötti különbség. Itthon meglátásom szerint nem helyes módon néznek a gyermekekre. A kinti szeretetteljes és tisztelettel teli közeget kerestük itthon is a gyermekeinknek, de nem találtuk

Közben a saját identitásunk is keresve jártunk a Motollába és ott láttunk egy fotósorozatot, ahol vidám gyermekek önfeledten játszottak a szabadban. Utánajártunk, hogy hol készültek a képek, elmentünk megnézni az akkori Waldorf iskolát. Először idegen volt és ismeretlen, de szépen lassan magába szippantott ez a világ. Érdekes élmény így visszatekintve, hogy én akkor még eléggé materialista voltam és időbe tellett, míg megbarátkoztam a keresztény ünnepekkel. Az évek alatt viszont annyira megszerettem a Waldorf pedagógiát és annyira vonzott is, hogy tudtam, másképpen én már nem tudnék és nem is akarnék tanítani. Mire a legkisebb gyermekem 7 éves lett, elvégeztem a Waldorf pedagógus képzést és vártam, mikor lesz alkalmam osztálytanítóvá válni. Így lettem Waldorf tanító.

Mamami:Véleményed, érzésed szerint milyen egy jó pedagógus? Mit tartasz te fontosnak, amit a Waldorf keretein belül meg tudsz élni pedagógusként?

Kotormán Márta: Ha a jó pedagógusra gondolok az nekem az, aki felnőttként tud a gyermek mellett lenni. Hajlandó az életének nagy részét arra áldozni, hogy egy gyermekcsoportot vezetgessen, irányítson, terelgessen. Tisztelettel van a gyermekek felé és azt tudja képviselni, amire a gyermeknek valóban szüksége van. Van kellő türelme és igyekszik a felmerülő helyzetekben a leginkább helyes válaszokat, irányítást, útmutatást nyújtani a gyermekeknek. Ez mind kell ahhoz, hogy valaki jó pedagógus legyen. Biztosan vannak olyanok, akik jó pedagógusnak születnek, de véleményem szerint az igazán jó pedagógus állandó munkában van magával is. Azt hiszem ez egy élethosszig tartó tanulás.