Ha jól számolom, már tíz éve hogy megnyerted a Megasztárt? Ezt a szériát megnyerted, de előtte is próbálkoztál már, csak nem jutottál tovább. Ez kislányként nem okozott benned lelki törést, hogy akkor te mégsem vagy tehetséges?

Így van bizony, lassan már tíz év eltelt. El sem hiszem, hogy mennyi minden történt azóta. De még mindig vannak olyan céljaim, amiket el akarok érni. Igen én többször is jelentkeztem a Megasztárba, és harmadjára sikerült megnyernem. Az elsőt még annyira nem éltem meg rosszként, mert akkor úgy gondoltam, hogy jó lenne fejlődni még. De a másodiknál volt egy kisebb törésem, amikor kiestem a párbajon Lakatos Yvette ellen, azt nagyon rosszul éltem meg, mert akkor úgy vágtam bele, hogy én ezt meg szeretném nyerni és milyen jó is lenne. Azt éreztem, hogy most vége a világnak, és nem akarok többet énekelni. Bár nem sokáig volt végül bennem ez az érzés, kb. két percig éreztem a kiesésem után, de arra gondoltam utána, hogy na, most következő alkalommal meg fogom nekik mutatni. Aztán egyébként, amikor eljött az idő a Megasztár 6 jelentkezéséhez, már nem is akartam jelentkezni a műsorba, nem tudom miért, de bátortalan voltam, viszont rengeteget készültem rá, lefogytam, megtanultam angolul és folyamatosan képeztem magam annak érdekében, hogy minél jobb legyek, végül pedig az utolsó pillanatban mégis jelentkeztem, és jól döntöttem.

Emlékszem, hogy ez a fogyás téma akkor is nagyon sokszor elhangzott, ez ennyit számít?

Nagyon sokat számít sajnos, hogy ki hogyan néz ki a színpadon. Sokszor a közönség kegyetlen tud lenni, tehát nem csak a tehetségedet nézik, hanem azt is, hogy hogyan nézel ki. Én elég kövér kislány voltam, és amikor először találkoztunk a Szabó Zével, Pély Barna által, akkor ő finoman jelezte az édesapámnak, hogy hát ezzel a kislánnyal valamit kellene kezdeni, az egészségügyi dolgait tekintve. Nyilván apu vette a lapot, és akkor elkezdtem személyi edzőhöz járni, és onnantól kezdve elkezdett megváltozni a testem, de azóta is folyamatosan küzdelemben vagyok a testemmel. A romák amúgy is nagyon szeretnek enni, ez köztudott, hogy terülj-terülj, asztalkám van állandóan. Úgyhogy teljesen át kellett variálni az életstílusunkat, de nem fájdalmas annyira és együtt tudok ezzel élni. Bár most azért a terhességem alatt felszedtem jó pár kilót, de dolgozom az ügyön és már 15 le is ment belőle.

A Megasztár óta azt gondolom, hogy nem szálltál el magadtól, a földön tudtál maradni. A műsor alatt te tudtad magadról, vagy apukád mondta, hogy meg fogod nyerni?

Igazából, nem éreztem azt, hogy ezt én meg fogom nyerni, tehát úgy izgultam, mint a többiek és ugyanúgy küzdöttem mindennap azért, hogy képezzem magam. Habár a környezetemben lévő énekeseken láttam, hogy tartanak tőlem, hogy ha esetleg arra kerülne a sor, hogy párbajozniuk kell velem, vagy együtt énekleni, de én nem igazán értettem, hogy ez miért van. Tényleg nagyon féltem attól, hogy kiesek és mi lesz a következő adásban, habár hozzátenném, hogy talán összesen egyszer voltam veszélyzónában, viszont végig izgultam az egészet, és amikor kimondták a nevemet akkor meg is lepődtem, hogy én vagyok az, aki megnyeri. Nyilván bíztam benne, hiszen azért jelentkeztem a műsorba, hogy hátha megnyerem, és ez hál' Istennek sikerült, jó döntés volt, de nem éreztem azt, hogy egyedül én vagyok az egyetlen, aki erre esélyes.

Emlékszem, hogy a bulvár mást sem nyomott veled kapcsolatban, minthogy egy párt alkottok Burgess Benjivel. Ez nem volt kellemetlen olyan fiatalon?

Akkor valahogy máshogy éltem ezt meg, ma már így visszanézve azt gondolom, hogy milyen gáz az, hogy a bulvárt az érdekli leginkább, hogy ki az, aki éppen tetszik nekem, vagy nem tetszik. És mai napig is olyan interjúk kerülnek felszínre, amikről nem szívesen hallanék, de igen, azért rossz azt látni, hogy sokkal jobban érdekli a médiát az, hogy ki tetszik, mint az, hogy milyen hangom van vagy éppen mit csináltam akkor a színpadon.

Miután megnyerted a Megasztárt egyből mentél is ki Amerikába, és nem sokkal később ott is megcsináltátok Los Angelesben a legnagyobb slágered. Te már akkor tudtad, hogy ki kell menned a tengerentúlra mert van ott valamiféle utad?

Zeneileg mindig is azt éreztem, hogy közel állok Amerikához, mivel a gospel, a soul, a jazz, amit én nagyon szeretek, ezek a zenei stílusok mind ott otthonosak. Szerettem volna magamat kipróbálni, hogy én hogyan állok ott helyt ezekben a stílusokban. Szerencsére volt lehetőségem kipróbálni, hogy amerikai közönségnek éneklek és tapsolnak nekem, sikongatnak, úgyhogy még mindig a terveim között szerepel, hogy a jövőben kimegyek és lehetőség szerint elérek valami áttörést. Mindig azt kérdezik tőlem, hogy szerintem mi kell ahhoz, hogy valaki világsztár legyen? Sajnos nem tudom a receptjét, még nekem sem sikerült, de ezt nem kudarcként élem meg, hanem inkább tanulásként. A családommal már többször voltam kint, általában ilyen két-három hónapokra szoktunk kiutazni, és ez az időszak mindig nyelvtanulással, zenei fejlődéssel, kapcsolatépítéssel telik. Úgyhogy nagyon remélem, hogy egyszer majd sikerül nagyobb sikert is elérnem, mert én azon vagyok és nem igazán szoktam azokkal törődni, akik próbálnak befolyásolni, hogy olyan sok jó énekes van ott. Ezzel tisztában vagyok, de úgy érzem, hogy a Jóisten nem hiába teremtett meg engem, és dolgom van a Földön ilyen szinten, hogy valamit közvetítsek az emberek felé és nem csak Magyarországon, hanem szerte a világban.

Mennyire volt tudatos az amerikai karrierépítésed? Lehet egyáltalán tudatosan építeni, hogy kifejezetten az amerikai közönségre próbálsz készülni?

Nyilván lehetne tudatosan is építeni, de mi nem vagyunk az a csapat, aki tudatosan épít, hanem inkább mindig a spontán dolgokra vagyunk ráállva. Amerika tekintetében is így gondolkozunk, tehát hogyha kimegyek akkor általában az van, hogy a kapcsolataimat felkeresem és ők segítenek nekem abban, hogy rátaláljak arra az emberre, aki majd tud nekem a közeljövőben segíteni, zeneileg tovább építeni. Még nem tudom, hogy ki az vagy ki lesz az a jövőben, de mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy megtaláljam. Gondolok itt olyasmikre, hogy bárokban fellépni például, mert nem tudhatjuk, hogy épp ki van ott. A világsztárokat is felfedezte valaki, és ők is valahol elkezdték. Hiszek abban, hogy jókor kell jó helyen lenni, és ez a titka annak, hogy valaki sikeres legyen.

Rád akasztották ezt a magyar Beyoncé dolgot, ez neked rossz érzés, vagy inkább kiemelkedően kedves gesztusnak tartod?

Nyilván kedves a szívemnek ez a dolog, hogy így neveztek el annak idején. De ugyanakkor, ahogy azt gondolom, hogy érek én is emberileg folyamatosan, érettebbé válok, így kicsit elkezdett zavarni. És nem azért, mert Beyoncé a legeslegjobb énekesnő számomra, tehát, hogy annyira tisztelem és minden vágyam, hogy egyszer majd személyesen is láthassam, meg beszélhessek vele. De szeretném azt, hogy az én saját utam kialakuljon és ha meghallanak a rádióban, akkor azt mondják, hogy ez a Radics Gigi és ez Gigisen hangzott, ne pedig azt, hogy ez úgy hangzott, mint Beyoncé.

Változott valamit az életed zeneileg mióta anyuka lettél? Fogsz gyermekdalokat énekelni, vagy maradsz inkább a popiparban?

Énekelgetnék én gyermekdalokat, de azt inkább csak a négy fal között, mondjuk Bellának nem igazán tetszik. Nem szereti őket, amikor játssza apu neki gitáron a Süsü, a sárkányt meg ilyenek, konkrétan csak sír a gyerek. De a Jackson Five, és hasonlókra hallgat, figyel és mosolyog. Úgyhogy azt gondolom már most jó az ízlése.

Bekerültél A Dal című műsorba is, egy olyan dallal, amit a kislányodnak írtál. Miért volt fontos számodra?

Nem tudom egyébként, ez is spontán jött, tehát nem volt tudatos az, hogy most én szeretnék írni a kislányomnak egy dalt. Nyilván gondoltam rá a terhességem alatt, hogy milyen jó lenne majd a jövőben neki énekelni, de így a terhességem alatt volt, hogy apuval leültünk dalt szerezni és ez jött ki belőle, és amikor megírtuk a melódiát akkor egymásra néztünk, amikor készen lett és mind a ketten azt mondtuk, hogy na ez az a dal, aminek a gyerekemről kell, hogy szóljon, mert annyira adta magát a helyzet. Úgyhogy ez így is lett, megírattuk a dalszöveget, és nagyon-nagyon hálás vagyok a szövegírónak, mert szinte kiírta a gondolatokat a fejemből és remélem, hogy majd tudnak vele azonosulni más szülők is, merthogy nemcsak magamnak szól ez a dal, meg a kislányomnak, hanem más szülőknek, más gyerekeknek is. Tehát mindenki magáénak tudja érezni egy kicsit, és énekelheti a saját gyermekének.

Azáltal, hogy apukád is zenész, nem volt olyan ötletetek, hogy valamilyen cigányzenész vonalon is elindulj?

Próbáltak ebbe az irányba is terelni, amikor kislány voltam, keresztapám nagy cigányzene rajongó volt, és mindig mondogatta nekem, hogy jaj kislányom, énekelj már nekem egy cigány hallgatót. És akkoriban nem szerettem, megmondom őszintén mert nem tudtam értékelni ezeket. És odáig fajult a dolog, hogy a keresztapám már azt mondta, hogy ad egy húszezrest csak énekeljek. Én meg inkább elkezdtem sírni, hogy nem szeretném, mert már akkor is Beyoncé, Cserháti Zsuzsa volt a kedvencem. De most ahogy már egyre inkább idősebb vagyok, nagyon megszerettem az autentikus cigányzenét, amit a Bangó Margit énekel. Azt gondolom, hogy ebben a műfajban ő a királynő, és bevallom, hogy már eljátszottam a gondolattal, hogy egy kicsit a modern zenét, a popzenét vegyíteném ezzel a zenei stílussal hangszerelésben. Szerintem ezt biztosan meg fogom próbálni a jövőben.

Mi a véleményed arról, hogy neked egyáltalán nem a zenei tehetségkutatókból sikerült fennmaradnod? Egy kezem is sok lenne talán megszámolni azokat, akiknek például a te szériádból sikerült fennmaradnia. Volt erre valami recepted?

Azt gondolom, hogy szerencsém volt. Már bekerültem nyolcévesen, egy olyan szakmai közegbe, hogy megismertem Joós Pistit, aki a Magneotonnak az igazgatója, aztán általa a feleségét is aki menedzserként dolgozott, Zsédának a menedzsere volt konkrétabban. Már akkor is csináltunk dalokat Szabó Zével, és a hangom érettebb volt a koromnál. Aztán Pisti mindig azt mondta, hogy várjak mert van még időm, és annyira elegem lett, hogy folyamatosan ezt hallottam. Aztán sikerült a Megasztár által valamilyen szintű ismertséget szereznem, és aztán ők vettek a kezükbe a győzelem után, és elkezdtük a közös munkát. Rengeteg mindent köszönhetek nekik, mert összességében véve nagyon szép dolgokat értünk el közösen, és talán valahol nekik köszönhetem, hogy sikerült fennmaradnom.  Megíratták nekem a Kelemen Hubával a Vadonatúj érzés című dalt, és a mai napig slágerként üzemel. De hát remélem, hogy majd a jövőben még sikerül nagy slágereket írni, mert azért az elmúlt időszakban azt érzem, hogy egyetlen egy dalom sem tört be úgy a köztudatba, mint az a nóta, de azért szeretném, hogy a jövőben még legyen jó pár ilyen dalom, úgyhogy nem szeretnék egyslágeres előadó lenni. Úgyhogy most ezen dolgozom és próbálom megtalálni az utamat, hogy mi az, ami a közönségemnek is tetszik és mi az, ami az én lelkemnek is jó. Mert nagyon nehéz megtalálni a középutat, évek óta küszködöm ezzel, és egy csomó lemez megjelent azóta, csomó új dallal, de valahogy egyik sem volt olyan, amivel tudtak volna azonosulni. Úgyhogy remélem, hogy az Egy vagy velem című dalommal, már fognak tudni, mert szerintem ez tényleg őszinte, és hátha majd érti a közönségem.

Amikor X-Faktor mentor lettél, az neked mit adott, pozitív vagy negatív volt? Sokszor megkaptad azt, hogy fiatal vagy te még ehhez.

Biztos vagyok benne, hogy a szakmában voltak olyanok, akik azt gondolták, hogy én fiatal vagyok ehhez a szerephez. Nyilván ez egy nagyon nagy presztízs, ha valaki beülhet oda zsűrizni. Én is így gondoltam erre, habár azért kellett egy kis gondolkodási idő, amikor megkértek, hogy legyek az egyik zsűritag, mert, nem azért, mert nagyképű lennék, hanem mert féltem attól, hogy majd mi lesz, mit fogok mondani. Aztán rájöttem, hogy én vagyok az, aki megélte pont a másik végletet is. Tehát ugyanúgy tehetségkutatóban lettem ismert, és talán én vagyok az, aki leginkább tud majd ezeknek az embereknek segíteni. Úgyhogy én nagyon örülök, hogy ezt így bevállaltam. Habár hozzáteszem, hogy rengetegen utáltak akkor is, de nem baj. Nyilván erről szól, amikor valaki adja az arcát a televízióban. Nem ismertek annyira azelőtt talán az emberek, és megismerhették azt az oldalamat, amikor kinyitom a számat egy kicsit jobban, vagy éppen elmondom azt, hogy nem tetszik valami. Nagyon jó pillanatok vannak az emlékezeteimben, hogy nagyon sokat nevettünk, sokat sírtunk is, amikor jött be egy olyasvalaki, aki nem egy színpadi karakter volt, de mégis olyan hangja volt, hogy leestünk a lábukról. Életem egyik legszebb pillanata volt az, hogy ott zsűrizhettem.

Hogyan látod magad a jövőben, mondjuk egy-öt tíz év múlva? Egy Kossuth-díjjal a kezedben vagy Amerikában fellépsz az Oscaron? Vannak ilyen jövőképeid?

Abszolút vannak ilyen nagy álmaim és tényleg megpróbálok mindenen áttörni, és arra gondolni, hogy ezek a dolgok elérhetőek, mert tényleg elérhetőek, csak tenni kell érte, és ott kell lenni, és gőzerővel csinálni. Azért a Grammy-díj, az nem lenne olyan rossz. De majd idővel kiderül, hogy mi lesz. Lehet, hogy öt-tíz év múlva valósággá válnak ezek az álmok.

Domszky László

Fotók: facebook.com/radicsgigihivatalos