Debrecen
2024-04-26

30 éves a Cívis Ház

Értéket őrzünk, értéket teremtünk! címmel a 30 éves a Cívis Ház Zrt. sajtónyilvános ünnepséget tarott 2024. április 25-én este a Csokonai Fórum Simor Ottó Orfeumban. Az eseményen egyúttal átadták az „Év Cívis Vendéglátója” pályázat szakmai és közönségdíját is.

Az ünnepségen a Cívis Ház Zrt. egykori vezetői, az alapítók, illetve a jelenlegi partnerek, a menedzsment és az újságírók jelenlétében először Papp László, Debrecen polgármestere köszöntötte a résztvevőket. 

A városvezető kiemelte, hogy a rendszerváltást követően - országosan is egyedülálló kezdeményezésként - a város vagyonának megőrzése érdekében létrejött a Cívis Ház. Kiemelte, hogy a mai napig Debrecen azon kevés nagyváros közé tartozik, amely városstratégiai szempontból, meghatározó ingatlanvagyonnal rendelkezik. Rámutatott, hogy a megyeszékhely olyan meghatározó épületekkel rendelkezik, amely alapjában határozza meg Debrecen arculatát, városképét és hangulatát. Azt is hangsúlyozta, hogy a Cívis Ház Zrt. Debrecen ingatlanjainak hasznosítása, megóvása mellett a gyarapításukra is nagy hangsúlyt fektet. Ugyanakkor a cég példaértékű értékmentő-értékmegőrző tevékenységet végez és mindeközben folyamatosan együttműködik Debrecen főépítészével, illetve a városvédő szervezetekkel.

„A siker nem döntő, a kudarc nem végzetes: a bátorság, hogy folytasd, ez az, ami számít.” Ezzel a Churchill idézettel kezdte ünnepi köszöntőjét Erdei Edit, a Cívis Ház Zrt. vezérigazgatója. A szakember a 30 éves jubileum kapcsán a cég tevékenységét értékelve kiemelte, hogy az elmúlt öt év a válságmenedzselésről, a bérlők bizalmának megőrzéséről, a kihívások kezeléséről és az ingatlanfejlesztésekről szólt. 

– Egy életre belém égett a pandémia alatt a teljesen üres Piac utca látványa, az volt a legmélyebb pont. Büszkék vagyunk rá, hogy minden nehézség ellenére megőriztük a bérlők lojalitását, a cég stabilitását, a ránk bízott vagyont és a tulajdonos bizalmát. Hozzátette, hogy az elmúlt öt év alatt, a tulajdonosnak átutalt osztalék 4,2 MR Ft-ot tett ki, úgyhogy a bérlők támogatásával lemondtak mintegy fél milliárd árbevételről. Ez a teljesítmény a 30 éves működésünk aspektusából is rendkívül kiemelkedőnek számít. Ezzel a Cívis Ház Zrt. minden külső kihívásnak és belső elvárásnak megfelelt – hangsúlyozta Erdei Edit.

A Cívis Ház Zrt. vezérigazgatója ezt követően elismerő oklevelet nyújtott át a cég 30 éves mindenkori legnagyobb bérlőjének, Barkó Józsefnek, az OTP Bank Nyrt. északkelet-magyarországi régiója ügyvezető igazgatójának. 

A Cívis Ház Zrt. a 30 éves jubileum alkalmából az „Év Cívis Vendéglátója” pályázati felhívással támogatta Debrecenre és térségére jellemző sokszínű gasztronómia fejlesztését, miközben a három évtizede töretlen partneri működésére és konstruktív szakmai összefogására is nagy hangsúlyt helyezett. A belváros vendéglátó pontjai alapjaiban határozzák meg Debrecen hangulatát, életérzését. Az elmúlt évek embert próbáló időszakaiban ezek a vendéglátóhelyek nem mindennapi módon álltak helyt és jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy Debrecen ismét vonzó, lüktető életképet tud felmutatni. A pályázati felhívásra 13 vendéglátóhely jelentkezett.

Az Év Cívis Vendéglátója díj kiosztását egy szakmai tagokból és közéleti személyiségekből álló grémium tesztelő munkája előzte meg. A zsűri elnökei Osvárt Judit, az Elle Decoration főszerkesztője, a Budapest Design Week kurátora és Bíró Lajos, a Dining Guide és Bocuse d'Or-életműdíjas séfje voltak.

Az Év Cívis Vendéglátója pályázatra összesen 13 bérlő jelentkezett: Altin Pizza Ristorante Debrecen (Debrecen, Széchenyi utca 1.), Borterasz Étterem (Debrecen, Piac utca 19.), Bonita Bisztró (Debrecen, Piac utca 21.), Café Frei Debrecen Főtér (Debrecen, Rózsa u. 1.), IKON Restaurant (Debrecen, Piac utca 23.), Maszek, az utcabár (Debrecen, Simonffy utca 2/A), Panificio il Basilico (Debrecen, Piac utca 20.) Pizza, Kávé, Világbéke (Debrecen, Csapó utca 2.), Station Bowling (Debrecen, Petőfi tér 10.), Stühmer (Debrecen Márkabolt, Cukrászda és Cremeria - Piac utca 32.), The Macaron Bites (Debrecen, Piac utca 43.), Volt Egyszer kávézó (Debrecen, Piac utca 16.) Wellington Coffe&Pie (Debrecen, Piac utca 39.).

Az Év Cívis Vendéglátója címet Betlen Gyula: Glóbuszt tartó nők 1911-es alkotásáról készült, bronz vándordíj jelképezi. Az alkotás méltó módon hirdeti a győztes vendéglátóhelyen - egy éven keresztül - a kiemelkedő teljesítményt. Az eredeti alkotás a Cívis Ház Zrt. székhelyéül szolgáló, Iparkamara utcai épületet díszíti. A kupolán felállított bronz szoborcsoport: a glóbuszt tartó, kecses nőalakok, amelyek a város több pontjáról is láthatók és meghatározó jelképe a Petőfi-térnek. Az Év Cívis Vendéglátója vándordíjat ebben az évben az idén 13 éves Ikon Restaurant Debrecen kapta meg! A díjat Thür Ádám, az Ikon Debrecen séfje vette az étterem nevében.

A szakmai díj mellett a Cívis Ház Zrt. a nagyközönséget is megszólította, hogy szavazzanak ők is az Év Cívis Vendéglátójáról, így a vendégek szavazataikkal, közvetlenül hozzájárultak ahhoz, hogy ki kapja meg az Év Cívis Vendéglátója-közönségdíját. A Dehir oldalára egy hét alatt rekord létszámban a 13 vendéglátóhelyre több ezren szavaztak. A nagyközönség az Év Cívis Vendéglátója közönségdíját egy fiatal házaspár által működtetett vendéglátóhelynek, a The Macaron Bites-nak adta, miután a Piac utca 43. szám alatti vállalkozás kapta a legtöbb érvényes szavazatot.

Az elismerést a tulajdonosok, Papp-Pajti Judit és Papp Csaba vették át.

Fontos feltétel volt, hogy egy IP címről és egy e-mail címről beküldött szavazat számított egy érvényes szavazatnak. Az összesen 1980 érvényes voksból egy szerencsés nyertes a Cívis Ház Zrt. felajánlásából egy 50.000 Ft névértékű vouchert kapott, amelyet ebben az évben költhet el a közönségdíjas vendéglátóhelyen. Erről a nyertest - amelyet az ünnepségen kisorsoltak - külön levélben értesíti a Cívis Ház Zrt.

A díjazott vendéglátóhelyek egy évig a kitüntető cím birtokosai.

 

 

Az esemény fotóit Dankó Imre készítette.

 

Tehetséggondozás felsőfokon

Megdöbbentő bejelentés

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek