Ha jól számolgattam, idén 25 éve, hogy hivatalosan is színész vagy, de ha be kell mutatni a titulusodat, akkor te színésznek vagy énekesnőnek mondod magad igazán?

Mind a kettőnek. Huszonötöt számoltál? Szerintem van az már harminc is, sőt, én már szinte érettségi után elkezdtem, kb 21-2 éves koromban. A színészet volt előbb, aztán véletlen találkozásokból jött a zenélés, meg a zenekar. Egyeztetési szempontból nagyon bezavart, hogy a zenekar ennyire erős lett és sikeres, és ennyi koncertünk lett. Volt egy időszak, amikor kisgyerekem is volt, akit szerettem volna én nevelni, akkor kevesebb volt a színház, csak koncertek voltak, és tudtam a gyerekkel lenni.

A család miatt nem is volt más alternatíva, mint a művészeti pálya?

Valószínű, nem. Érzékenységtől, kreativitástól terhelt családban nőttem fel. Nagymamám, aki fiatalon színésznő volt Erdélyben, úgynevezett előadóművész volt, esteket csinált. Ilyen értelemben nem vagyok színházi gyerek, aki ott nő fel az öltözőben, de ennek ellenére mindig a színház, a színpad volt a mániám. Az éneklésre nem gondoltam, nem volt tervben, nem volt gimis zenekarom, vagy ilyesmi. Tényleg véletlen, hogy így alakult. Ha szerencsém van, akkor viszont a színészet lesz az, ami remélhetőleg a sírig elkísér.

Emlékszel rá, hogy kislánykorodban szerepelni akartál?

Ez nálam érdekes volt, mert akartam is szerepelni, viszont nagyon izgulós voltam, és ez sokáig megmaradt. Természetesen voltam szavalóversenyeken, zongoraversenyeken. Azért indult rögösen a pályám, mert iszonyatos belső késztetés volt bennem, hogy én ezt akarom csinálni, viszont ugyanolyan erővel féltem is. Azért nem sikerültek a Színművészetis felvételijeim, mert annyira izgultam, konkrétan rosszul voltam. Ez hál' Istennek az idővel elmúlt. Annak ellenére, hogy kudarcok értek, és nagyon féltem, mindig mentem tovább, aztán szépen a rutinnal, meg a sikerekkel, meg önmagam fejlesztésével, a tanulással végül le tudtam győzni. Azt látom magam körül, a zenészek között is, de a színészek között főleg, hogy az exhibicionista magamutogatás teljesen más dolog. Ezt inkább celebeknél látom, hogy szeretnek szerepelni. Volt szerencsém Törőcsik Marival együtt dolgozni, aki minden előadás során elmondta, hogy minek kell ez neki, és halálosan félt. Az ember szívét-lelkét kiviszi a színpadra, és annak mindig kockázata van.

Eleven gyerek voltál? Mondták, hogy színész lesz belőled?

Borzasztó energikus, mozgékony vagyok. Fiú bandát vezettem, sőt, sokáig fiú akartam lenni. Pont most gondolkoztam azon, hogy manapság már biztos rám húznának valamilyen gender dolgot. Mivel én voltam a legvagányabb, legjobban másztam fára, mindent ügyesebben csináltam, mint a fiúk. A fiú zenekarban, végül is több primadonna van, mint én.

Ahogy említetted te is, kétszer vágtak ki a felvételiről. Olyankor nem gondolkodik el az ember, hogy lehet, hogy mégsem ez az én utam?

Nyilván elgondolkodik. Arra is gondoltam, hogy lehet, hogy az előző életemben már színpadon voltam. A színpadon érzem jól magam, fájó szívvel jövök le a színpadról. Amikor már látom, hogy jönnek az utolsó számok, és mindjárt abba kell hagyni a koncertet, akkor már jön a szorongás, hogy lejövök a színpadról, kinyitom a netet, és már megint mit olvasok majd, meg mi zúdul rám.

Megszületett az első slágered, a Hajolj bele a hajamba. Te is ezt titulálod a legnagyobb slágerednek? Lehet nélküle koncert?

Többször volt már olyan, hogy nem játszottuk el, és abszolút nem volt belőle probléma. Mondjuk azt tényleg annyiszor lehet hallani. Nem is gondoltam, de az biztos, hogy ennek a számnak nagyon sokat köszönhetünk, nagyon jókor jött ki. Nagyon sok sláger van a Vámpír és az Ópium című lemezekről, de a Hajolj bele a hajamba ska lüktetése beleillik a magyar ízlésbe. Sokat szoktunk nevetni, hogy esküvőn játsszák, falunapon játsszák.

A Te koncepciód volt, hogy a neved és Love Band legyen a zenekar neve, hogy mindenképpen hozzád kössék, egyből tudják?

Nem, ez egy iszonyú bénázásnak az eredménye. Volt az Amorf ördögök, ami az első zenekarunk volt, de csak szájról szájra terjedt, nem volt se internet, se semmi. 2000-ben jött Tövisházi Ambrus, akivel azóta együtt dolgozom, és már az Amorf Ördögöknél is ott volt. Ekkor lett egy kiadónk, Szél László, aki sajnos azóta meghalt, és lettek lemezeink. Én abban az időben benne voltam egy társulatban, a Krétakörben, ami egy világhírű társulat lett, jártuk a világot, iszonyatosan sok előadásom volt, és egyszerűen nem tudtunk koncertezni, ebből adódtak mindenféle problémák. Voltak póténekesnők, meg kitalálták azt, hogy volt nős, meg nőtlen koncert, de aztán ez valahogy elfáradt. Nyilván azért is, mert én sem tudtam teljes gőzzel benne lenni. Ambrus ekkor kitalálta, hogy legyen egy szólólemezem. Érdekes a sors, hogy minden rosszban van valami jó, véget ért a Krétakör, és elkezdtünk a szólóanyagon gondolkozni, nem gondoltunk még zenekar névre. Volt egy lekötött Amorf Ördögök koncert, és akkor mondta az Ambrus, hogy mi lenne, hogyha ez már nem Amorf Ördögök lenne. Péterfy Bori koncert néven hirdettük meg. Valahogy úgy kívánkozott, hogy a nevemben benne kell maradni. Kitaláltam, hogy legyünk Péterfy Bori és a jakuzák, de ez nem tetszett az Ambrusnak. Nagy Fruzsina, a jelmeztervező barátnőm, aki nagyon sokat segített az elején a dizájnban, az első lemeznek is a dizájnjában, ő mondta, hogy miért nem lesz Bori Love Band, BLB. Így alakult, ránk ragadt.

Az első lemez egyből Fonogram jelölést is kapott, az első szakmai jelölés meghatározó.

Igen, mert platinalemez lett, ami most már sajnos semmit nem jelent, de lett még egy platinalemezünk, és a második aranylemez lett. Ez tök érdekes.

Mik a prioritások, színpad, televízió, éneklés?

Nagyon-nagyon nehezen fér bele. Szabadúszó vagyok és választani szoktam a szerepek között. Most nem mondom azt, hogy nagyon-nagyon sok felkérés van, de nagyon-nagyon jó előadásokban játszom, az Átriumban, a Katona József Színházban, az Orlai produkcióban. Remélem, hogy jövőre lesz egy nagyon érdekes bemutatóm a Mudruczó Kornél-féle Proton Színházban, ami ugyancsak nem kapott egy fillér támogatást se, szóval nem tudjuk, hogy tovább fog-e élni. Úgy szoktam, hogy ha van egy érdekes felkérés, akkor vállalom. Nagyon ritkán vállaltam sorozatot. A Jimmy sorozat nagyon tetszett, eleve az ötlet, meg a forgatókönyv, meg a csapat, meg mindenki, tehát nagyon örülök, hogy bekerültem. Az egyik szakmámnak az egyik csúcsa, hogy a Terápiában eljátszhattam a második évad egyik főszerepét.

Nyáron pedig a fesztiválok kötik le az életed?

Nem kerülünk már be sok fesztiválra, szóval nagyon érdekesen változik. Rengeteg új zenekar van, változik a divat, sokszor kisebbednek a fesztiválok, de azért nem panaszkodom, tök sok koncertünk van, meg színházi előadás is van. A tapasztalt asszonyt most fogjuk játszani a Művészetek Völgyében, dupla előadás, aztán Gyulán, aztán Ördögkatlanon is lesz kétszer.

Hogy hogy készült egy könyv az életedből? 

Igen, igen, írtunk egy életrajzi könyvet, Tóth Júlia Éva fiatal író barátnőmmel. Ez is egy véletlen ötletből született, de valahogy elkezdtük, és annyira jól sikerült ez a könyv, hogy tavaly az év könyvének szavazták, ami nagyon nagy dolog, mert ugye ezt az olvasók szavazzák. Az eladások alapján mondta a kiadó, hogy már sikerkönyvnek lehet nevezni.

A könyv teljesen reális?

Gyakorlatilag úgy írta meg Julcsa – vagyis együtt írtuk – egy hanganyagból, amit felvett, hogy mindenki azt mondja, olyan mintha engem hallgatna. Tehát annyira eltalálta a beszédstílusomat. Meg rengeteg fotó, grafikák, nagyon-nagyon sok sztori, történet... Én nagyon ritkán vagyok elégedett azzal, amit csinálok, mert kicsit perfekcionista vagyok, de én is azt gondolom, hogy ez egy nagyon jó dolog lett.

Milyen nő, milyen asszony vagy a magánéletben? Otthon főzöd a lecsót délután, este fölcsapod a lábad, és nézed a tévét, vagy mit csinálsz a hétköznapokon?

Nekem nincsenek hétköznapok. Nekem az az érdekes, hogy általában hétköznapokon színház van, és hétvégén is vagy színház van, vagy koncert. Szóval nekem nagyon kevés a szabad estém, tévét egyáltalán nem nézek, ha valamit nézek, akkor sorozatot, azt mondjuk szeretem, tényleg jó sorozatok vannak. Egy színész csak azért is nézi, hogy szenvedjen az irigységtől, hogy úristen, az én generációmból való színésznők, akik Hollywoodban már eltemették magukat, milyen szerepeket kapnak sorozatokban, tényleg meghalok a sárga irigységtől, hogy én is kaphatnék egy ilyet. Mondjuk nem akarok panaszkodni, mert kaptam egyet az HBO-ban, és végül is kicsi ország, sok színész, az is nagy dolog, hogy egy ilyet eljátszhattam. Meg nyilván a gyerekemmel foglalkozom, most egyedülálló szülő vagyok per pillanatban, meg van kiskutyám, szóval az egész életet kell menedzselni.

A plázában megostromolnak a férfi rajongók? Egyébként zavar, ha odamennek, felismernek, fotózkodnak, vagy megszólítanak?

Sokszor odajönnek az utcán, köszönnek. Abszolút nem zavar. Szerintem alapvetően ennek örül az ember. Ezt nem úgy kell elképzelni, mint a hollywoodi sztárok, akik sehova sem mehetnek testőrök nélkül, ami mondjuk már tényleg zavaró lehet. Bár mondjuk most pont vicces volt, mert nagyon megfiatalodott a közönségünk, és két nagyon-nagyon fiatal rajongó beszökött a lépcsőházba és ott söröztek az ajtóm előtt, ami egy kicsit meglepő volt, de nagyon helyesek voltak.

Neked mi most a jövő? Elvárja a fiatalabb közönség, hogy újabb és újabb zenék készüljenek, vagy a jól megszokottat szeretik inkább?

Mi eleve mindig változtatunk. A meglévő számsorrendet is sokszor kicseréljük, feldolgozásokat csinálunk. A legeslegutolsó lemezünk sem annyira régi, hiszen a covid közben született, szóval nem telt még el két sem. Elkezdtünk már az új lemezen dolgozni, de most kicsit zavarosabb időszak van magánéletileg, meg mindenféle szempontból, úgyhogy még nem tudtuk elképzelni, de remélem, hogy ősszel meglesz.