Debrecen
2023-09-19

Tarka lámacsikó az ősz első jövevénye a Zoo Debrecenben

Ősszel is megannyi látnivalót tartogat a Zoo Debrecen, ahol szeptember 11-én újabb egészséges utód jött világra a lámák csapatában.

A kis kanca szépen erősödik és egyre aktívabb, noha még jó ideig igényli majd anyja gondoskodását. Színezete az elmúlt években világra jött csikókhoz hasonlóan elöl fehér, hátul pedig sötétbarna, ami egészen azóta hagyománynak számít az intézményben, hogy fehér kancáihoz 2016-ban megérkezett Negro, a fekete csődör a Kassai Állatkertből.

Mivel a lámák egy-egy csődörből és annak kancáiból álló csapatokban élnek, ivarérését követően a bő egyhetes csikó is el fog költözni, de idén még egészen biztosan találkozhatunk vele és májusban született féltestvérével a Dél-Amerika-kifutósoron.

A legnagyobb termetű újvilági teveféle, a vadon élő guanakóból háziasított láma immár világszerte népszerű haszonállat. A megfelelő környezetben nevelkedett egyedek barátságosak és érdeklődőek, a közhiedelemmel ellentétben pedig csak fajtársaikat köpik le – őket is főként dominanciaharcok során –, így a békés és évről évre utódokkal gyarapodó debreceni csapattól nincs miért tartanunk.

 

Megkezdődtek az iskolaegészségügyi szűrővizsgálatok Debrecenben

Folytatódik a Szabó Lőrinc utca nagyfelületű aszfaltozása

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek