• tiszta égbolt6℃ Debrecen
  • Ákos, Bátor
  • Benzin: 410Ft
  • Dízel: 425Ft
1981 február 21-én alakult meg a Prognózis, mely 1987-ig meghatározó szerepet játszott a hazai zenei életben.

Vörös István, Kormos Gábor és Klemm Ervin már katonaéveik alatt is együtt zenéltek a Hadirock formációban.  Leszerelésük után,1981-ben alapították meg a Prognózist, melyhez csatlakozott a billentyűs Jankai Béla és a dobos  Bártfai György. Ezzel létrejött a Prognózis klasszikus felállása, mely tartósnak bizonyult: egészen  1987-ig  a zenekar megszűnéséig működtek ebben az összeállításban.

Egy hónappal megalakulásuk után megnyerték a Rock Reflektor című tehetségkutató versenyt, majd Dorogon  az első jelentős magyar rockfesztiválon koncerteztek, több tízezer ember előtt.

A következő évben  megjelent a Hajsza közben / Nyári éjszakák című kislemez. A címadó dal után a zenekar stílusát hajsza-rockként is emlegették, egyes újságírók viszont az "állami új hullám" képviselőiként hivatkoztak - a korszak több zenekarához hasonlóan - a Prognózisra. 

Ugyanebben az évben indították klubjukat Csepelen a Rideg Sándor Művelődési Házban. 

1984-ben megjelent első nagylemezük az Előjelek. A lemezre felkerült az együttest korábban megismertető Hajsza közben is, de lemaradt róla a Nyári éjszakák című dal.

1986-ban jelent meg második és egyben utolsó nagylemezük, a Tele van a város szerelemmel.  Az öttagú zenekar állandó közreműködője volt Radul Zoltán altszaxofonon.

Ebben a korszakban olyan Magyarországon fellépő világsztárok előtt koncerteztek, mint Alvin Lee vagy Tina Turner. Részt vettek a korszak jelentős rockfesztiváljain, így az Élő segély Afrikáért elnevezésű koncert első napján három dalukat adták elő (Szerelem szabadon, Tele van a város szerelemmel, Hajsza közben), a kezdeményezés nagylemezén pedig az Eltékozolt századok című dallal szerepeltek.

1987-es feloszlásukig folyamatosan koncerteztek majd  1987-ben Vörös István és Jankai Béla új társakkal, Piknik Club néven adták ki, könnyedebb hangvételű, azonos című új albumukat. 

A Hungaroton 1994-ben adta ki azt a válogatásalbumot, mely a Prognózis két lemezéről és a Piknik Club albumról gyűjtötte össze a legismertebb slágereket. A válogatásra felkerült a korábban csak kislemezen megjelent Nyári éjszakák című dal is, valamint az addig kiadatlan Szeretni kéne.

2021. október 9-én a MOM Kulturális Központban, Vörös István koncertjén a Prognózis újra színpadra áll. 

 

Kultúrkontakt az újrakezdésről és a lehetőségekről

Nyert, és 600 milliót keresett ma  Djokovic

Váradi Ferenc

Szerző
Hasonló cikkek