Egyetemi Élet
2023-02-03

Csak a DEAC!

Már javában tart a felkészülés a 2022/2023-as idény tavaszi felvonására mindhárom labdarúgócsapatunk háza táján. Az embert próbáló edzések mellett, természetesen edzőmérkőzések is színesítik a programot, valamint egy-két személyi változástatást is igyekeznek eszközölni a szakvezetők. Lássuk, hogy halad a harmadosztályban vitézkedő DEAC, valamint a vármegyei első osztályban versenyző DEAC II. és DASE felkészülése!

Január 4-én a Sportdiagnosztikai, Életmód és Terápiás Központban állapotfelméréssel kezdte a szezont a DEAC NB III-as futball csapata. Ahogy az lenni szokott egy sportorvosi vizsgálatot, testösszetétel mérést és funkcionális mozgásminta szűrést tartalmazott. A tesztek után kezdetét vette a munka, mely az első héten futásokkal és beltéri gyakorlással volt tarkítva, majd azt követően már az Egyetemi Sportcampus műfüves pályáján gyakorolnak játékosaink.
 
A mindennapos délelőtti tréningek mellett a hétvégi edzőmérkőzések sem maradhatnak el, amelyek közül kettőt már le is játszott Sándor Tamás alakulata. A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei első osztályban listavezető Újfehértót 2:0-ra múlták felül a mieink Kerekes Krisztián fejesével és Dari Balázs szemfüles góljával. A találkozón négy új arc is feltűnt, közülük Molnár (Nagyhalász) és Wente (Egyesült Államok) az első, míg Batta (Nyíregyháza II.) és Újvárosi M. (Létavértes) a második játékrészben kapott lehetőséget, sorsukról egyelőre nem született döntés.
 
Ahogy a második, Tiszaújváros elleni felkészülési összecsapáson sem született döntés, hiszen riválisunk büntetőből volt eredményes még az első játékrész derekán, amire a fordulás után csak egyszer volt válasza focistáinknak Kerekes révén. A találkozón több fiatal is megkapta a bizonyítási lehetőséget, mely mindenképp örömteli a jövőre nézve.
 
A február 12-i, DVSC II. elleni bajnoki rajtig még két gyakorlómérkőzése van Korhutéknak; január 28-án a szintén harmadosztályú Karcag (1-1, a szerk.), majd egy hétre rá a román negyedik vonalban szereplő Szatmárnémeti lesz az ellenfelük. Csapatunk az NB III Keleti csoportjának ötödik pozícióból várhatja a folytatást.
 
Megkezdte a tavaszi szezonra való felkészülést a vármegyei első osztály tízedik helyén telelő DEAC II. is, heti három gyakorlással és szombati edzőmeccsekkel hangol a február 18-i rajtra. A hétközi gyakorlásokat továbbra is a Katona László felügyeli, ahol több saját nevelésű fiatal is rendre feltűnik. A télen számottevő játékos mozgás nem várható tartalék együttesünknél, ám azon ifjúsági korú labdarúgók, akik a legjobb benyomást teszik a vezetőedzőre, minden bizonnyal megkapják majd a bizonyítási lehetőséget a tavasszal.
 
Felkészülési találkozói közül eddig egyet vívott meg alakulatunk, akkor a Monostorpályi diadalmaskodott 5-1 arányban. Búslakodásra azonban semmi oka Urbán Gergőéknek, a Hajdúsámson, a Hajdúnánás és a Nagyvárad ellen még van lehetősége futballistáinknak a játék tökéletesítésére.
 
Szintén egy barátságos találkozón van túl a vármegyei pontvadászat hetedik pozíciójában állomásozó DASE is, amely egy gólzáporos első mérkőzésen verte 7-5 arányban a Hajdúnánás együttesét (képeinken). A gólparádét hozó összecsapáson három új arc is pályára lépett a mieinknél, Varsányi Milán személyében egy tehetséges, saját nevelésű középpályás csatlakozott a gárdához, míg rajta kívül egy japán és egy egyiptomi hallgató is DASE szerelést húzhat a tavasszal.
 
 
Távozói oldalon a hét esztendőn át szolgáló Barcza Ádámot, valamint a két és fél szezont lehúzó Szabó Jánost kell említeni; előbbi Németországban, míg utóbbi Ausztriában folytatja pályafutását. Az újak minél eredményesebb beillesztését négy további felkészülési találkozón tehetik meg a DASE-sok, először a Várda Labdarúgó Akadémia U17 ellen még január végén, majd a Mátészalka és a Hajdúszoboszló ellen február első hétvégéjén gyakorolhatnak Hegedűs Györkék.
 
A bajnoki főpróbát a vármegyei első osztályba igyekvő Nagyrábé ellen tartják fiataljaink február 11-én az Egyetemi Sportcampus műfüves pályáján.
 
Csapataink első bajnoki mérkőzése:
 
DVSC II. – DEAC, február 12., 11:00 Egyetemi Sportcampus
DASE – DEAC II., február 18., 14:00 Egyetemi Sportcampus

Péter Bence

A koffeintartalmú tablettától a törköly kivonatig

Egyetemi Élet

Szerző
Hasonló cikkek