Mi az Év egyeteme díj?
Az Év egyeteme díjat 2025-ben hívta életre Hankó Balázs. A felsőoktatás megújításának kezdete óta eltelt időszak tapasztalatai azt mutatják, hogy a magyar egyetemek önállóbbak, versenyképesebbek és sikeresek lettek.
A megújult egyetemi modell autonóm, flexibilis, kiszámítható és teljesítményorientált. Mindez azért mondható el róla, mert amikor a felsőoktatás finanszírozását megduplázták, arról is közösen döntöttek, hogy minden második forint teljesítményszempontok alapján jusson az egyetemekhez. Ezért hozták létre az intézmények tevékenységeinek és törekvéseinek elismeréseként az Év egyeteme díjat.
Az egyetemeknek egy beszámolón, nyolc előre meghatározott témakörön keresztül volt lehetőségük bemutatni tevékenységüket a 2024/2025-ös tanévre vonatkozóan: sport, hallgatóbarát, felvételi kampány, karitatív, kultúra és művészet, családbarát, nemzetközi és innováció kategóriában indulhattak.
A beszámoló kérdései között az szerepelt innováció kategóriában, hogy mennyi szellemitulajdon-bejelentésük van, vagy a nemzetközi kategóriában hány felsőoktatáshoz kapcsolódó nemzetközi szervezetben aktív tagok, illetve hogy mennyi MMA-tag munkatársuk van. A családbarát kategóriában azt nézték, hogy üzemel-e gyermekfelügyeleti szolgáltatás az intézményben, és ha igen, akkor heti hány órában, hány fő részére elérhető. A hallgatóbarát kategória esetén fontos szempont a mentorprogram, a karrieriroda, valamint a felzárkóztató kurzusok. A karitatív kategóriában arra fektettek hangsúlyt, hogy az intézmény szervezett-e humanitárius segélyt, vagy esetleg részt vesz hasonló kezdeményezésekben.
Kik döntöttek és milyen szempontok szerint?
Az információk beérkezését követően összesítették és előkészítették az adatokat szakmai bírálatra a díj odaítélésére felkért személyeknek. A bírálóbizottságban való szerepvállalásra számos, az érintett kategóriákhoz kötődő közéleti személyt is felkértek:
- Vecsei Miklóst, a Máltai Szeretetszolgálat alelnökét, miniszterelnöki kormánybiztost,
- Gulyás Balázs orvost, neurobiológust, a HUN-REN elnökét,
- Hegyi Péter kutatóorvost,
- Rátóti Zoltán Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt,
- Hámori Máté Liszt Ferenc-díjas magyar karmestert,
- Gyulay Zsolt olimpiai és világbajnok kajakozót, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökét,
- Ókovács Szilveszter operaénekest, zenekritikus publicistát, a Magyar Állami Operaház főigazgatóját,
- Molnár Dánielt, a Doktoranduszok Országos Szövetségének elnökét és
- Eszterhai Marcellt, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnökét.
A verseny kiegyensúlyozottsága érdekében a díj odaítélésekor fontosnak tartották, hogy az adott intézményt elsősorban a saját adottságaihoz képest nyújtott teljesítménye szerint, majd a többi egyetem tevékenységéhez viszonyítva vizsgálják.
Ennek oka, hogy egy nagyobb intézmény mutatói sokkal látványosabbak, látszólag meggyőzőbbek, mint a kisebbeké. Az értékeléskor az általában elvárható aktivitást vették alapul, és az ettől való eltérés mértéke szerint állították fel a rangsorokat.
Célunk nem a rivalizálás, hanem egy egészséges versenyszellem kialakítása, amely a hallgatók, az oktatók és ezáltal az intézmények tevékenységére is pozitív hatást gyakorol – tájékoztatta a Magyar Nemzetet a minisztérium.
Az Év egyeteme 2025 miniszteri különdíjat Bács Zoltán egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán működő Számviteli és Pénzügyi Intézet igazgatója, valamint Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora kapta.
Az Év egyeteme 2025 díjat
- a kiemelkedő sporttevékenység kategóriában a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem,
- az innovativitás kategóriában a Szegedi Tudományegyetem,
- a családbarát működés kategóriában a Semmelweis Egyetem,
- a hallgatóbarát működés kategóriában a Debreceni Egyetem,
- a karitatív tettek kategóriában a Miskolci Egyetem,
- a nemzetközi kapcsolatok építésének kategóriájában a Semmelweis Egyetem,
- a sikeres felvételi kampányok kategóriában a Soproni Egyetem, illetve
- a kultúra- és művészetpártolás kategóriában az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem nyerte el.
A díjjal együtt a győztesek kapnak tízmillió forintot, amelyet
az egyetemnek hallgatói célra kell fordítania.
A díjakat az Év egyeteme 2025 díjátadó gálán osztottak ki.