Debrecen
2024-05-15

Megválasztották a DSZC új diáknagyköveteit

Idén is meghirdette „DSZC nagykövet leszek”! pályázatát a Debreceni Szakképzési Centrum. A pályázatra azok a nappali képzésben tanuló diákok jelentkezhettek, akik kellő elhivatottságot és kreativitást éreznek magukban ahhoz, hogy közösségi médiás tartalomkészítéssel és rendezvényeken való megjelenéssel bemutassák és népszerűsítsék szakmájukat és iskolájukat. A megtisztelő címet egy évre kapják a „mini-influenszerek” – idén 16 tanuló vehette át a kinevezést.

A Debreceni Szakképzési Centrum pályázatának célja, hogy a kiválasztott fiataloknak lehetőséget biztosítson arra, hogy hitelesen és ötletesen bemutassák azt, hogy milyen is a szakképzésben tanulni 2024-ben. Ők azok, akik önbizalmat adhatnak más fiataloknak is, és hűen bizonyíthatják, hogy érdemes a szakképzésbe jelentkezni, hiszen széleskörűen hasznosítható tudást és valódi munkatapasztalatot ad. A nagykövetek nem csak a digitális térben, de különböző rendezvényeken is szerepet kapnak majd. A DSZC képzési kínálatának és a szakmákat oktató intézményeinek bemutatásával ők is hozzájárulnak ahhoz, hogy a továbbtanulás előtt álló általános iskolások és szüleik, vagy éppen az érettségi után szakmát tanuló fiatalok megismerjék a megújult szakképzésben rejlő lehetőségeket. A kiválasztott diákok betekintést nyújtanak majd szakmáik rejtelmeibe, szépségeibe és kihívásaiba is – az iskola falain belül és kívül egyaránt.

A versenykiírásra egy rövid kisfilmmel pályázhattak a DSZC nappali tagozatos tanulói. Ebben a videóban kellett bemutatkozniuk és meggyőzniük a zsűrit, hogy ők a megfelelő jelöltek az iskolájuk nagyköveti címére. A pályaművek a legkülönfélébb szakmák diákjaitól érkeztek: többek közt volt vegyész, kisgyermekgondozó és nevelő, de még logisztikai technikus pályázó is. A centrumvezetés döntése alapján végül 16 diáknak ítélték oda a nagyköveti címet.

A kiválasztott tanulókat május 15-én egy ünnepélyes díjátadón hirdették és nevezték ki. Ők egy évig lesznek a DSZC nagyköveti cím birtokosai, és már a díjátadót követő napokban „fel is veszik a munkát”, hiszen a DSZC szervezésében egy social media-workshop keretében gyarapíthatják tartalomgyártási tudásukat. Nagyköveteink az elkövetkező hetekben biztosan nem fognak pihenni: a DSZC júniusi nagyrendezvényén, a Debreceni Szakmafesztiválon már a gyakorlatban is kipróbálhatják magukat. Természetesen találkozni lehet velük a Centrum további nyári kitelepülésein is: ott lesznek a Debrecen Drive-on, a Gourmet Fesztiválon, a Campus Fesztiválon, a Bor-és Jazz Napokon és természetesen a Virágkarneválon is. A rendezvények mellett több érdekes programba is szeretnék bevonni a szervezők a fiatalokat annak érdekében, hogy kiterjesszék ismereteiket a szakmájuk kifutási lehetőségeiről, vagy akár Debrecen város gazdasági szereplőiről.

A „DSZC nagykövet leszek!” pályázat eredményhirdetésén Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum kancellárja köszöntőjében elmondta, a szakképzés új korszakában a szakképzésben tanulni büszkeség; a szakképző iskolába és technikumba történő jelentkezés már nem maradékelven történik, hanem tudatos döntések sorozatának eredménye. Felhívta a figyelmet pl. a fodrászok, az autószerelők, a burkolók valamint a pékek - tehát a szakemberek társadalmi hasznosságára. Tirpák Zsolt elmondta, a DSZC vezetősége büszke arra, hogy a szakképzést választották a nagykövetnek kinevezett fiatalok. Rámutatott, hogy jó döntést hoztak, és őket a munkaerőpiac is igazolni fogja majd. Úgy fogalmazott, az ember élete döntésekről szól, és döntés az is, hogy vállalták azt, hogy saját útjukat szeretnék másokkal is megosztani. Megköszönte, hogy az ország és a város egyik legfontosabb ügyének, a szakképzés szószólóinak szerepét felvállalták.

Szilágyi Sándor, a Debreceni Szakképzési Centrum főigazgatója az eseményen elmondta: úgy tartják, hogy aki a közösségi médiában valamilyen formában nem jelenik meg, az talán nem is létezik. Bár szakmailag hitelesen el tudja ő is mondani, hogy egy-egy szakma miről szól, és hogyan válhat nagyszerű karrierré, de előfordulhat, hogy az ő szavai már nem érintik meg a diákokat. Manapság a felnőttek helyett a nagykövetek szava az, amely hitelesen népszerűsíteni tudja a szakmáinkat, iskoláinkat. Így lehet megszólítani a jövő nemzedékét. A nagykövetekhez fordulva azt kérte tőlük, segítsék a diákokat annak érdekében, hogy ha eljön az ideje, akkor jól határozzanak a szakmaválasztáskor.

Az ünnepséget egy leköszönő nagykövet, Dobi Csaba, a Debreceni SZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum tanulójának beszámolója zárta. Csaba örömmel idézte fel azt a megannyi emléket és tapasztalatot, amellyel egy év alatt nagykövetként gazdagodott. Kiemelte a Hello Szakmán és a „Mi a pálya?” pályaválasztási rendezvényeken, és a Campus Fesztiválon szerzett élményeket, de a sok-sok videó és interjú elkészítésére is jó érzéssel gondolt vissza. Az ő arca még a DSZC Magazin címlapjára is felkerült, ami külön büszkeséggel tölti el.

A nagykövetek hamarosan felveszik a feladatokat, a tartalmakért érdemes követni a DSZC TikTok és Youtube – csatornáit, valamint ellátogatni a szervezet Facebook – és Instagram-profiljaira. 

Táncra perdültünk a Helló Debrecenben

A tét a párizsi olimpia

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek