Küldetés

Egy küldetést teljesítettem kedden, január 20-án.

Ha valaki arra gondol, hogy az ásványi anyagokban rendkívül gazdag
galagonyát csempésztem Grönland szigetére – ahol ez a termék egyelőre még
nem terem, talán néhány évtized múlva, ha határozott ütemben halad a
bolygónk felmelegedése – zöld zakóm felső zsebébe rejtve, messze jár az
igazságtól.

A zöld zakómat, immár több éve nem viselem. Az 1980-as években
vásároltam, a válltömések miatt kiment divatból. A XXI. században már ciki a
válltömés.

Egyébként, nem tudom, hogy az olvasóknak feltűnt-e: a fináncok, a
vadászok és a vadászathoz közel álló személyiségeken kívül szinte senki sem
hord zöld zakót! A tévében, sajtótájékoztatókon, az utcán, köztereken csak
elvétve lehet találkozni olyan férfival, aki zöld zakót választott a reggeli
öltözködéskor.

Pedig megnyugtató, szép szín a zöld! Merész kombináció, de
jól mutat kék nadrággal is!

Jut eszembe: amikor 1983 februárjában, Párizsban, betértem, az
impresszionista festők nyomán nevezetessé vált Batignolles-negyed egyik
készruha üzletébe citromsárga zakó vásárlásának szándékával, a bubi-
frizurás, szép szemű elárusítónő kedvesen visszakérdezett: karneválra kell?
Őszintén elmondtam, hogy nem karneválra, hanem az Újságírói Főiskola
diplomavizsgájára készülök, gondoltam, hogy citromsárga zakóban keltek
célzott benyomást a vizsga-bizottság tagjaira.

Hiszen Pulitzernek is volt sárga zakója!

Még emlékszem az 1960-as évekre, amikor az emberek sokkal
színesebben gondolkodtak és öltöztek. Akkor senki sem nézte kattantnak, ha
valaki piros, zománckék, világoszöld – vagy némi célzással rózsaszín - zakót
öltött.

Nem a galagonya csempészet volt a küldetésem célja.

Megígértem fiamnak, hogy elmegyek beindítani és járatni a szabad ég
alatt maradt személygépkocsiját. Tekintettel a durva mínuszokra, nehogy
lemerüljön az akkumulátora.

A küldetés sikerült, az autó beindult.

Ekkor elkezdtem azon gondolkodni, hogy az indítás bizonyára nem
kevés áramot vett igénybe, tehát tovább kellene járatni, hogy jól feltöltődjön.

Tekintettel a közelgő hideg éjszakákra. Megindultam az M3 autópályán, azzal
a számítással, hogy ha elmegyek Debrecenbe (megcsodálni, a Nagyerdei
Síugró Sáncot, eddig még nem láttam) és vissza, az több mint 500 kilométer.
Elegendő, hogy az akku bőven feltöltődjön.

Végül, Mezőkövesd közelében visszafordultam.

CSORBA ZOLTÁN