Backstage
2021-03-05

Komoly támogatást ad Debrecen önkormányzata a fiatal, amatőr könnyűzenészeknek

A debreceni könnyűzenei élet sokszínűségéhez nagymértékben hozzájárul a méltán híres Debreceni Rocksuli. Az előző évekhez képest nagyobb támogatást kap a várostól, amelyet működési költségek fedezésére fordíthat. A részletekről Puskás István alpolgármester számolt be 2021. március 5-én.

A Rocksuli, a Debreceni Tankerületi Központ, a Debreceni Egyetem bevonásával törekszik az önkormányzat a debreceni könnyűzenei oktatás fejlesztésére, amely sarkalatos pontja annak, hogy a városban fellendüljön a könnyűzenei élet és a szakemberek képzése is.

Puskás István, alpolgármester elmondta: feltett szándéka az önkormányzatnak, hogy támogassa a könnyűzene nagyon komplex területét. Azt gondoljuk, hogy egy fontos kulturális értékről van szó, egy nagyon fontos közösségéről a városnak, amelynek a munkáját segíteni kell.

A városvezető hangsúlyozta: a Rocksuli a város egyik legfontosabb kulturális értéke, hiszen egy több mint 30 éve működő civil kezdeményezés. Több mint három évtizede működik és folyamatosan építkezik a zeneoktatás, egész pontosan a könnyűzenei oktatás területén. Amellett, hogy ez nem az oktatási rendszer hivatalos része, hanem egy civil kezdeményezés, a Rocksuli egy olyan országosan is egyedülálló értéke a debreceni kultúrának, amit igyekszünk azzal elismerni, és támogatni, hogy a tavalyi évben folyósított 1 millió forintos támogatás után, idén 3 millió forinttal támogatnak.

 

A fejlesztések kiemelt eleme egy új támogatási rendszer. Ezt tükrözi az idei év elfogadott költségvetése is, amelyben 4.000.000 Ft-ot szán az önkormányzat a fiatal, amatőr könnyűzenészek támogatására. Ez a Debreceni Zenei Támogatási Program keretében, pályázat útján kerül meghirdetésre még ebben a hónapban.

Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlése 2019-ben elfogadta a Debreceni Független Zenei Élet Fejlesztési Koncepcióját.

A tavalyi évben az önkormányzat hozzá kezdett a megvalósításhoz, de a pandémia közbeszólt, így egy ösztöndíjpályázatot indított fiatal zenészek számára, hogy segíthesse őket a világjárvány alatt. A pályázaton nyert többek között: Posta Máté zenész és Farkas Zsombor énekes, gitáros.

2020 őszén elkezdődött egy intenzív műhelymunka, amelybe bevonásra kerültek könnyűzenei szakemberek és szervezetek is. Az önkormányzat együtt dolgozik a koncepció megírójával dr. Süli Andrással, Balogh Miklós Péterrel a Debreceni Rocksuli vezetőjével és Enyedi Imrével a DEMKI munkatársával. Közreműködik a munkában Kovács László, aki a bandmap elnevezésű weboldal fejlesztője. Tevékenyen részt vesz a megbeszéléseken dr. Kapusi Kálmán egyetemi docens, tanszékvezető, valamint Szénási Miklós és Váradi Ferenc újságírók. Az együttműködésbe bekapcsolódott Fejes Tamás, a Tankcsapda dobosa is.

Az önkormányzat a tavalyi évben kialakította a Hangfoglaló Pontot az Ifjúsági Házban, amely így az országosan ismert Hangfoglaló Iroda egy kihelyezett egysége a városban. A szolgáltatás elősegíti a zenei élet fejlődését. A Hangfoglaló Pont 2021-től hivatalosan is megkezdte működését.

Egy tavalyi pályázati felhívás lehetővé teszi, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő valamikori Delta Mozi felújításra kerüljön. Egy multifunkcionális terem kerül kialakításra az épületben, amely a helyi, amatőr könnyűzenészek számára lesz egy elérhető pont, ahol koncerteket tarthatnak majd. A pályázati szerződés aláírása folyamatban van. A program lebonyolítója a DEMKI Debreceni Művelődési Központ és Ifjúsági Ház Nonprofit Kft lesz.

 

Fotó: Miskolczi János 

Romániában is kimutatták a dél-afrikai vírusmutációt

Debreceni startup reformálja meg az online nagykereskedelmet az Alibabával

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek