U19-es csapatunk az UTE legyőzésével kezdte a szezont
A Debreceni Egyetem U17-es futsalgárdája nem bírt a fővárosiakkal az első fordulóban.
U19-es és U17-es fiú futsalcsapatunk hazai környezetben indította a szezont az élvonalban, mindkét korosztály az UTE-t fogadta a DESOK-ban vasárnap. Az idősebbek begyűjtötték a három pontot a 2-0-s sikerüknek hála. Az összecsapás első gólját Szabó Csanád szerezte a 31. percben, majd a végeredményt Keczán János Jeremiás állította be.
Sajnos U17-es játékosaink nem bírtak a lila-fehérekkel. Az újpestiek az első játékrészben 3-0-ra elhúztak, aztán a térfélcserét követően sem engedték ki a kezükből az irányítást, végül 6-2-re győztek. Nálunk Éder-Pavolek Soma és Oláh Kristóf köszönt be, míg a fővárosiaknál Kun Péter Attila triplázott, Takács Gergő pedig duplázott, mellettük Révai Balázs Benjámin is megvillant egyszer.
Országos U17-es futsalbajnokság
DEAC-UTE 2-6 (0-3)
gólszerzők: Éder-Pavolek (22.), Oláh (27.), ill. Takács (2., 26.), Kun (8., 34., 39.), Révai (14.)
A DEAC összeállítása: Elek – Oláh, Éder-Pavolek, Hidegkuti, Rácz. Cserék: Józsa, Tóth G., Fórizs, Lakatos, Fésüs. Edző: Szabó Ábel.
Országos U19-es futsalbajnokság
DEAC-UTE 2-0
gólszerzők: Szabó Cs. (31.), Keczán (38.)
A DEAC összeállítása: Elek – Szatmári, Balog O., Karacs Deli, Bessenyei. Cserék: Hegedűs, Asztalos, Kádár, Komádi, Keczán, Szabó Cs., Barna. Edző: Vass Ottó.