Egy olasz bajnokin, vagy brazil kupa találkozón manapság akár húszezren is szoronganak a lelátókon.
Debrecenben az elmúlt héten 29. alkalommal rendezték meg - strand- és terem helyszíneken - az Eötvös Kupát. Tucatnyinál is több ország hatszáz röpise ütögette a labdát napokon át.
A terem döntőre szombaton délben került sor a Tóth Árpád Gimnáziumban. Hazai sikernek örülhetett a szép számú publikum. A hölgyek fináléjába beverekedte magát az Eötvös U17-es "A" gárdája. Ellenfele a Kassáról érkezett Gymnazium T12 volt. Utóbbiak mestere nemrégiben töltötte be a 84. életévét. Perjéssy Csaba edző már 21. alkalommal látogatott Debrecenbe. Eddigi legjobb eredménye a tavalyi ötödik hely volt, most ezen mindenképpen javított.
Szombathy András a hajdúságiak trénere szoros eredményt, és természetesen győzelmet várt lányaitól. Ebben az évben már szereztek egy második helyet Görögországban, most az aranyra hajtottak.
A döntőt végül magabiztosan, 2-0-ra, kihasználva erőnléti, magassági, és technikai fölényét a szlovákok nyerték. A vastaps azonban járt a debrecenieknek is, akik újabb ezüst medállal lettek gazdagabbak. Kiss Polli, Zombori-Bódi Boglárka, Veress Petra, Parlagi Mirtill, Moravecz Blanka, Udvarhelyi Gréta, Barta Nóra, Sári Dóra, és Nyitrai Lili még számos kellemes perceket szerezhetnek a jövőben a debreceni női röplabda híveinek.
29. Eötvös Kupa női döntő:
Gymnazium T12 Kosice - Eötvös U17 "A" 2-0
W. Gy.