Van még teendő, de jó úton járnak kézilabdázóink

Mándi Norbert szerint a Debreceni Egyetem alakulatának repertoárjából olykor hiányoztak a kreatív megoldások a legutóbbi találkozón.

A DEAC kézilabdacsapata pénteken az Egerrel játszott felkészülési mérkőzést. A DESOK-ba kilátogató nézők az első félidőben azt láthatták, hogy együttesünk végig futott az eredmény után. A pihenőt követően többször is vezetett Mándi Norbert legénysége, majd a szoros végjátékban egyik gárda sem tudta kikaparni magának a gesztenyét, a végeredmény 29-29 lett.

– Nagyjából elégedett voltam a teljesítményünkkel, de persze mindig lehet javulni – kezdte az értékelést a szakvezető. – Tetszett, hogy hátul viszontláttam azokat az alapelveket, amikre építeni akarunk. Külön öröm, hogy rengeteg lábmunkát fedeztem fel a védekezésben. Támadójátékban az elején hiányoltam a kreatív megoldásokat. A szünet után egy ideig jól járattuk a labdát, ennek köszönhetően például a széleken is kialakultak helyzetek. Aztán megint akadozott a gépezet elöl. Összességében egy küzdelmes meccset játszottunk, sajnos a törlések és az eredményjelző hibája miatt eléggé töredezetté vált a mérkőzés. Ahogy közeledünk az idény első tétmeccséhez, egyre frissebbé válnak a fiúk. Van még időnk, de az is biztos, hogy teendőnk is akad bőven. Amit elterveztünk, azt eddig végrehajtottuk a felkészülés során, bár annyit elárulhatok, hogy van egy-két dolog, amiben úgy gondoltam, előrébb járunk majd, de erre nem görcsölünk rá. A bajnoki rajtra a testnek, a szellemnek és a léleknek is rendben kell lennie. Utóbbi kettőhöz arra van szükség, hogy jól játsszunk, mivel ez ad önbizalmat és magabiztosságot. Pénteken rengeteg helyzetet és hetest elhibáztunk, ha pontosabbak vagyunk, összejöhetett volna a győzelem, de ezért most nem bánkódtunk. Meggyőződésem, hogy ez az Eger az NB I/B élmezőnyének lesz a tagja – hangsúlyozta Mándi Norbert.

Trénerünktől megtudtuk, hogy Kerezsi Ádámnak az első, Gyöngyössel vívott edzőmeccsen több helyen eltört az ujjperce, ezért rá még pár hétig nem számíthatunk. A védelmünk egyik alapembere jelenleg is a csapattal tréningezik, de különmunkát végez.

A DEAC pénteken Békésen szerepel egy tornán, ezen a házigazda mellett a Cegléddel csap össze.

Fotó: Szolnoki László