Sport
2023-09-10

Győzelemmel kezdtek a lányok a BL-ben

A DVSC Schaeffler végig vezetve, győzte le a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában az IK Sävehof alakulatát.

Az idei nemzetközi kupasorozatban az európai elitligában mérettetheti meg magát a DVSC Schaeffler, Szilágyi Zoltán alakulata ugyanis részese a Bajnokok Ligájának. Szombaton hazai pályán kezdtek a lányok, mely játéknapon a 16-szoros svéd bajnok IK Sävehof volt az ellenfél a Hódosban.

A debreceniek vezették az első támadást és zárták le Kácsor révén góllal, ám hamar egyenlítettek a svédek. A 4. percben kétővel ment a Loki, bár zárkóztak a vendégek, Töpfner hetesből ismét betalált. Majd Kácsor csent labdát és lőtte saját térfélről az üres kapuba, ekkor már hárommal vezettek a piros-fehérek, a 9. percben pedig néggyel. Az északiak viszont elkezdtek faragni a hátrányból, a 12. minutumban kétgólra zárkóztak, majd kikérte első idejét a svédek mestere. De egalizálni nem sikerült, Haggerty révén örizték előnyüket lányaink, ám a 18. percben már egyenlő volt az állás. Majd Hámori is feliratkozott a gólszerzők közé, találatával ismét kettő volt közte, majd Haggety révén háromra nőtt az előny. Csenyánszki is beköszönt röviddel azután, hogy pályára lépett, ezt követően és Gabriel bravúros védése után Szilágyi Zoltán is kikérte első idejét. A rövid pauzából jól jöttek ki a hazaiak, a 26. percben öt góllal elléptek a svédektől, Planéta révén pedig kis idő múlva hatra nőtt az előny. Egyet még faragtak a hátrányból a svédek, majd a végén Gabriel hárított egy heteset, így a Loki ötgólos előnnyel zárta az első félidőt.

Emberhátrányban kezdték a második játékrészt a piros-fehérek, ugyanis szünet előtt Töpfner kapott egy kétperces büntetést. Az emberfórt nem tudták kihasználni a svédek, a büntetés letelte után is maradt az ötgólos különbség, mely Vámos Petra találatával hatra hízott, majd Planéta révén hatra. Hogy rendezze a sorokat, összekapja csapatát, ki is kérte idejét a vendégek szakvezetője. A hátrány azonban nem csökkent, hanem nőtt, Kácsor üreskapus gólját követően hét már hét volt a két csapat között. A folytatásban felváltva estek a gólok, így nem nőtt, de nem is csökkent a Loki előnye. Az idő telt, már csak 10 perc volt hátra, érett a Loki győzelme, melyhez Hámori találatával egy lépéssel közelebb kerültek a lányok, ekkor nyolccal vezettek a Szilágyi-tanítványok.Ám jött egy hosszabb debreceni gólcsend, a svédek viszont hatékonyan zárták le támadásaikat, így a vége előtt négy perccel ötre olvadt az előny. Reagált is erre Szilágyi Zoltán, időt kérve magához hívta lányait, hogy megnyugtassa őket. Ám hiába, tovább zárkóztak a vendégek, de a DVSC győzelmét nem tudták megakadályozni, mely gárda teljesen megérdemelten nyerte meg a párharcot.

Női kézilabda BL A-csoport 1. forduló

DVSC Schaeffler – IK Sävehof: 32-29 (18-13)

debsport.com

"Heart on My Sleeve"

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek