Sport
2021-11-07

Az Újpest ellen sem torpannánk meg

Tóth Dániel abban bízik, hogy a Debreceni Egyetem alakulata megnyomja a hajrát a téli pihenő előtt.

A DEAC labdarúgócsapata vasárnap az Újpest II elleni hazai mérkőzésen bizonyíthat. Tizenöt fordulót követően a lila-fehérek a tizenharmadik helyen állnak a tabellán tizennyolc pontjuknak köszönhetően. A fővárosiak augusztus közepén pontot loptak a Kazincbarcika otthonában, ami intő jel lehet, de a kétarcúságát támasztja alá, hogy a Diósgyőr második együttese ellen 5-2-re kikapott. Sándor Tamás legénysége az előző két játéknap során hat egységgel gazdagodott, vagyis jó hangulatban várhatja a hétvégi ütközetet.

“Szerencsére a kisebb megingás után összekaptuk magunkat. Ebben az évben még öt bajnokink lesz, ezekből a maximumot kell kihoznunk azért, hogy tapadjunk az élbolyra. A sérültek egyre jobb állapotba vannak, a visszatérésüknek köszönhetően pedig még biztatóbbá válhat a helyzetünk. Hogy mit várok az Újpest ellen? Erre a mérkőzésre is a szokásos módon készültünk. Ebben a mezőnyben egyetlen ellenfelet sem lehet lenézni, de ha azt nyújtjuk, amire képesek vagyunk, szerintem győzni fogunk. Nem tudhatjuk, hogy az NB I-es gárdából lesznek-e visszajátszók az újpestieknél, ám ezzel sem kell foglalkoznunk” – nyilatkozta Tóth Dániel.

Tóth nem csak a győzelmeknek örülhetett a legutóbbi két meccsünkön, hanem annak is, hogy a kapuja érintetlen maradt.

“Nyilván ez még édesebbé teszi a sikereket, de azt nem szabad elfelejteni, hogy ebből a csapattársaim szintén kivették a részüket. Örülnék, ha hétvégén folytatódna ez a góltalansági sorozat, de a DEAC sikeres szereplése ettől jóval fontosabb” – hangsúlyozta a hálóőr.

A 28 esztendős cerberus a mostani szezonban tizenegy bajnokin jutott szóhoz. Ez a szám akár magasabb is lehetne, ha nem sérült volna meg a BKV Előre otthonában.

“Egy oldalról érkező beadásnál ahogy elütöttem a labdát, az ellenfél egyik játékosával találkoztam. A meccs alatt még nem éreztem fájdalmat a csuklómban, mivel dolgozott az adrenalin. Másnap már sejtettem, hogy komolyabb a gond, az orvosi vizsgálatok után pedig kiderült, hogy egy nagyobb zúzódás történt” – mutatott rá Tóth Dániel.

A DEAC-Újpest II összecsapást a DTV élőben közvetíti, emellett a Youtube-on is lehet követni az eseményeket. A szurkolók a jegy.deac.hu weboldalon már meg tudják vásárolni a tiketteket, amelyek egységesen 500 forintba kerülnek. Fontos információ, hogy a belépéshez védettségi igazolvány kell, aminek érvényessége egy fényképes dokumentummal támasztható alá.

NB III Keleti csoport 16. forduló
DEAC-Újpest II
2021. 11. 07. (vasárnap) 13:00, DEAC Sportcampus

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Fictures kiállítás egy alkalmi galériában

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek