Annyira akartuk, de nem sikerült. Joggal bizakodhatott mindenki az első meccs után, itthon azonban hamar eldőlt a sorsunk. A 10 millió futballedző országában mondhatjuk a sokat puffogtatott közhelyeket: nagyon rosszul jöttünk ki a kulcspillanatokban, nekünk rosszul pattant minden, nekik bezzeg milyen jól és így tovább.

Részben talán lenne is benne igazság, mert egyáltalán nem volt szerencsénk ezen a meccsen, de kár lenne tagadni, hogy mind taktikában, mind erőnlétben és egyéni megmozdulásokban jobb volt az ellenfél és megérdemelten jutott tovább. Jobb volt-e 5 góllal? Annyival semmiképp, de a csalódottság és a kétségbeesett „mindegy, csak egy gólt rúgjunk itthon” belső küldetés még mélyebbre taposta a gyepbe a Lokomotívot ezen az estén.

A meccsről sokan adtak már mélyebb és egész pontos elemzést, ami a meccs után történt azzal csak kevesen foglalkoztak. Mint mindig, úgy most is a tábor elé vonult a csapat és megköszönte a bíztatást. A szurkolók pedig hangosan dörrenve éltették tovább a gárdát. Egyetlen egy személy sem volt, aki (akár jogos) kritikát is megfogalmazott volna a játékosok irányába. Azért, mert ennek nem itt volt most az ideje. Nyilván tudta minden játékos és a szakmai stáb, mit hol rontott el. Még néhány percig tartottak a dalok, majd kijöttek a srácok pacsizni. Nem mosolyogtunk, se ők, se mi. Egy dolgot azonban a kordon mindkét oldalán tudtunk már abban a percben: ebből is közösen fogunk felállni.

Ugyanez a kapocs már nem feltétlenül volt meg az online térben. Persze, hogy nem hiszen ismerjük milyen a kommentelők természete. Tisztelet a kivételnek: lehet, sőt kötelező kritikát megfogalmazni a szurkolónak, de jó lenne tudni annak a módját is.

Megdöbbenve olvastam, hogy akik 2 hónappal ezelőtt a játékosokat és a szakmai stábot is buzgón éltették most elővették a gyengék fegyverét: az „én megmondtam” típusú kommentet. Gyorsan felejtenek egyesek sajnos.

Én is úgy vélem, hogy óriási lehetőség lett volna megragadni azt az átlaghoz képest plusz 10 ezer nézőt most és tovább húzni a futball-lázat, ezzel pedig talán a bajnokságra is átmenteni néhány ezer olyan drukkert, akit a mostani nemzetközi hype hozott ki (vagy hozott ki újra) a Nagyerdő fái alá. Nem sikerült, de ettől még nem szabad elfelejteni mekkora utat tett meg a Loki, hogy most itt lehessen.

Egy ekkora stadiont nem lehet csak és kizárólag fanatikusokkal megtölteni, akik bármikor, bármilyen körülmények között a csapat mellett vannak. Ehhez szükség van azokra is, akik éppen csak egy jó programnak vélnek egy Loki-mecset és ezért látogatnak ki. Sokat tett a csapat azért, hogy olyan lehetőséget kínáljanak, ami megmozgatja a cívisvárost. Talán megérdemelnek annyit, hogy a kudarc után, tanulva abból, továbbra is mögöttük álljon a publikum egésze.  Aki pedig csak, a nagy meccsekre szeretne járni: legközelebb találkozzunk a BL elődöntő hazai meccsén!

Hajrá Loki, mindörökké Debrecen!

fotó: dvsc.hu