Úgy hiszem, ez a DVSC lesz, elmesélem miért! 

Olyan érzés volt reggel felkelni, mint gyerekkoromban egy meccsnapon. Már az ébredés pillanatában az esti meccs járt a fejemben, de nem pont úgy, mint szokott. Bár az én világomban a szurkolónak minden meccsen kötelessége kiállni csapata mellett és a helyszínen a győzelembe hajszolni a gárdát, tagadhatatlan, hogy más érzések bujkálnak az ember fiában a mai meccs előtt. Vizsga ez a mai, nem is kérdés, de ez a csapat megtanulta a leckét! 

Néhány év telt el csupán az első Loki- meccsem után, amikor Tobe és Kicsi hazatértek Debrecenbe, 2003 nyarán. Kellett is az erősítés, hiszen nem volt túl acélos akkortájt a Vasutas. Előtte nem láttam őket a DVSC-ben pályára lépni. Emlékszem, ahogy Édesapám mesélte, mekkora spílerek jönnek most haza és érzi valahol legbelül, hogy jobbra fordulhat szeretett klubunk sorsa. A 2002-es 10. hely után, 2003-ban bronzérmet szerzett a piros-fehér galeri.

A többit pedig már mind ismerjük, hiszen ez a bronzérem olyan folyamatokat indított el, mely a Lokomotív legsikeresebb, évtizedét és azóta is csak (joggal!) Aranykorszaknak tekinthető időszakát hozta el.

A ’19-es bronz, mint kiderült csak vihar előtti csend volt, de én hiszek abban, hogy ez a mostani szereplés sokkal több, mint egyszerű jó széria. Hamvainkból születhetünk most újjá, válhatunk ismét a magyar foci meghatározó együttesévé, a városban ismét ünnep lehet minden meccsnap! Azt érzem és el akarom hinni, hogy olyan lesz a mai csapat a 9-10 éves gyerekeknek, mint nekem volt a Tobe vezette gárda 20 éve.

Azonban nem adják az új dinasztia megszületését könnyen, hosszú és rövidtávon is sikereket kell elérni. A sógorok fradi-barát brigádját kell fájó módon hazazavarni, hogy tovább kalandozhassunk Európában. Minden futballista és szurkoló álma egy ilyen meccs: teltház, jó ellenfél, igazi tét. Nem kell tovább várnunk, mert végre eljött ez a nap! Merjünk újra nagyok lenni, csak rajtunk áll, akarjuk Mi jobban a sikert! 

Hajrá Loki, mindörökké Debrecen!

fotó: dvsc.hu