Sport
2021-10-09

Hajdúszoboszló-DEAC

Virág Ákos szempontjából pikánsnak ígérkezik a Hajdúszoboszló elleni ütközet, hiszen az ellenfélnél szerepel egyik legjobb barátja.

Debrecen és Hajdúszoboszló között mindössze 22 kilométer a távolság, de a két település futballcsapata még közelebb helyezkedik el egymáshoz az NB III Keleti csoportjának tabelláján. Az újonc szoboszlóiak tizenegy forduló alatt huszonhárom pontot szereztek, ezzel jelenleg a negyedik pozícióban tanyáznak.

Sándor Tamás legénysége huszonöt egységet szorgoskodott össze, ami a harmadik helyre elegendő. A HSE-nél bőven akadnak olyan labdarúgók, akik korábban megfordultak a Debreceni Egyetem alakulatában (elég csak Balogh Krisztiánra, Kónya Csabára, Szabó Lajosra vagy Sütő Balázsra gondolni).

“Nem lepett meg a hajdúszoboszlóiak eddigi teljesítménye, hiszen a nyáron magasabb osztályban is bizonyító játékosok érkeztek hozzájuk. Bár azt sem szabad elfelejteni, hogy az elkövetkező hetekben keményebb meccsek várnak rájuk. Küzdelmes ütközetre számítok, amelyet sok párharc fog jellemezni. Tisztában vagyunk vele, hogy Máté János az egyik gólfelelős, az ő kikapcsolása fontos feladatnak ígérkezik (Máté az idényben már tizenkét alkalommal talált be – a szerk.). Az ellenfél több futballistáját remekül ismerem, Sütő Balázs például az egyik legjobb barátom.

Megy közöttünk az ilyenkor szokásos szurkálódás, de nem sokat szoktunk beszélni a hétvégi összecsapásról. Olyan információkat hallottunk, hogy a Szoboszló pályája nem a legideálisabb, így ezzel szintén meggyűlhet a bajunk. Amennyiben betartjuk az edzői utasításokat, valamint kombinatívan futballozunk majd, győztesen hagyhatjuk el a játékteret. Zsinórban jönnek a rangadók, amiken kettőzött erővel kell harcolnunk, ha el akarjuk érni a célunkat” – nyilatkozta Virág Ákos, aki a DEAC egyik kulcsembere, ezt támasztja alá, hogy eddig az összes bajnokin játéklehetőséget kapott.

Virágék az előző játéknapon megszakították a Tiszaújváros veretlenségi sorozatát. A rangadónak induló meccsen a cívisvárosiak 5-0-ra diadalmaskodtak.

“Ez a találkozó sok olyan dolgot hozott, amire bátran építhetünk a folytatásban. A helyzeteinket jó százalékban értékesítettük, emellett hátul is gyakorlatilag hiba nélkül lehoztuk a meccset” – hangsúlyozta Virág.

NB III Keleti csoport 11. forduló
Aqua-General Hajdúszoboszló-DEAC
2021. 10. 10. (vasárnap) 15:00, Hajdúszoboszlói Sporttelep

Aranylabda

Fucsovics kikapott

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek