Sport
2022-11-15

Stratégiai megállapodást kötött a DVSC és a Debreceni Egyetem

Stratégiai megállapodást kötött november 15-én a Debreceni Egyetem és a DVSC, a két szervezet a jövőben még szorosabbra fűzi kapcsolatait.

Az ünnepélyes aláíráson és az azt követő prezentáción részt vett többek között Prof. Dr. Bács Zoltán, az egyetem kancellárja, Dr. Bácsné dr. Bába Éva, a Sportgazdasági és Menedzsment Intézet igazgatója, Makray Balázs, a DVSC Futball Zrt. cégvezetője, valamint Hayk Hovakimyan, a DVSC klubigazgatója is.

Bács Zoltán kancellár elmondta, a két szervezet között már évtizedek óta tart az együttműködés, azonban ezt tovább kívánják szélesíteni. Makray Balázs azt hangsúlyozta, hogy ez egy nagyon fontos megállapodás, amely még szervezettebbé teszi ezt a példaértékű együttgondolkodást, közösségépítést.

A klub és az egyetem három kategóriában tudományos díjat is alapít, amelynek díjazottjai a következő években jelentős anyagi támogatásban részesülnek. Az évi 12 ezer euró összértékű díjazást elnyerő egyetemi hallgatók vagy kutatók azzal szolgálhatnak rá az elismerésre, hogy – többek között – olyan a DVSC-vel, vagy általában a sporttal kapcsolatos sporttudományos kutatást végeznek és publikálnak, amelyet a bíráló bizottság díjazásra tart érdemesnek.

A tervekben szerepel duális képzés kialakítása is. A megállapodás részét képezi a szoros sportegészségügyi együttműködés, a mérkőzéseken önálló egyetemi szektor működtetése, illetve közös rendezvények, jótékonysági akciók szervezése.

A megállapodás aláírását egy interaktív prezentáció követte, amely után a hallgatók kérdezhettek többek között Bárány Donáttól is, aki a Loki csatára és a Debreceni Egyetem hallgatója.

Forrás: dvsc.hu

Ljasuk Dimitry

Jótékonyság és közösségi élmény az oDEonban

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek