MegMinden
2024-01-20

Madák Zsuzsanna

(csokonaiszinhaz.hu)

Civil alkotók kísérleti terepen.

Civil alkotók kísérleti terepen – Interjú Madák Zsuzsannával a PróbaTét című közösségi színházi produkció rendezőjével és dramaturgjával

A KözTér alkotócsapatának PróbaTét című bemutatójára február 3-án kerül sor a Csokonai Fórum Kóti Árpád termében. Az eddigi tapasztalatokról, az aktuális próbafolyamatról, a civil alkotóknak nyújtott lehetőségekről beszélgettünk Madák Zsuzsannával.

2023 októberében elindult a Csokonai KözTér második évada. Mesélj, kérlek, a korábbi tapasztalatokról, hogyan és mit építetek bele a friss munkátokba?

A tavalyi, majdnem egy évig tartó folyamatban, amely során létrehoztuk az Ábrahám produkciót, nagyon-nagyon sok élményt és tapasztalatot szereztünk. A mostani folyamattal ellentétben akkor úgy hívtuk meg a résztvevőket, hogy nem döntöttük el előre, hogy mi lesz a közös munka kifutása, ami nem egy álságos gesztus volt a részünkről, velük együtt szerettük volna kitalálni. Az akkori felhívásban, olyan embereket szerettünk volna megszólítani, akik szívesen gondolkodnának velünk a jövővel kapcsolatos félelmekről, reményekről a színház nyelvén keresztül. A közös munka közben döntött úgy a csapat, hogy ebből készüljön majd egy előadás. A jelenlegi már egy tudatosabb, célirányosabb folyamat, határozottabb kereteket szabtunk, időben is szűkebbre terveztük, illetve már a felhívásban megfogalmaztuk célként egy előadás létrehozását. Természetesen ezek az eltérések nem jelentenek minőségbeli különbséget a korábbi és a jelenlegi folyamatok között.

Az új produkció a PróbaTét címet viseli és Weöres Sándor művén alapuló A teljesség felé című táncbemutatónkból is inspirálódtok. Miért éppen innen indultatok el: mi a célotok és mit üzentek ezzel a munkával?

Ahogy Nemes Zsófia koreográfus, úgy mi is Weöres Sándor A teljesség felé című művét tekintettük inspirációs forrásnak. Úgy gondoltuk, hogy vagány lenne, ha civil alkotókkal együtt a táncszínházi folyamattal párhuzamosan mi is létrehoznánk egy olyan előadást, amelynek a magja, gyökere Weöres műve. A kapcsolódás okán szerettük volna beemelni a táncot, a mozgást is mint színpadi kifejező formát az előadás szövetébe; és azt gondolom rendkívül izgalmas, hogy ezt tettük. A csapattal a táncszínházi bemutatót is megnéztük, amely után a mozgás nyelvén reflektáltunk a látottakra, ez az improvizációs etűd a készülő előadásunk része lesz.

De visszatérve a tartalmi gyökerünkhöz, van az eredeti Weöres-műben az úgynevezett Tíz lépcső című szöveg, amelyből elindultunk. Weöres lépcsőjével ellentétben mi egy másik szimbolikus teret kínáltunk civil alkotóink számára: egy lápos vidéket, amely telis-tele van lépőkövekkel. Azt kérdeztük tőlük, hogy melyek azok a lépőkövek, amelyekre rá kell lépnie mindenkinek ahhoz, hogy valaki elmondhassa magáról: teljes életet él. Az első alkalommal konszenzusosan találtunk öt lépőkövet, amikre azt mondtuk, hogy na, ezek azok, amelyek a teljes élethez mindannyiuk számára szükségesek. A lépőkövek között voltak az élet próbatételei, a szabadságunk, az önazonosságunk, a céljaink, az érzelmi és fizikai biztonságunk. Az embereket tulajdonképpen az itt felsoroltak állítják kihívások, próbák elé, azokat a helyzeteket néztük meg közelebbről, amikor akadályba ütközik a teljesség megélése. A próbafolyamat során ezeket a helyzeteket bontottuk ki dramatikus- és mozgásformákon keresztül. Nekünk projektvezetőknek, Gemza Melindának, Varga Nikinek és nekem, illetve Katona Gábor koreográfusnak az a feladatunk, hogy különböző formákat, eszközöket kínáljunk a résztvevők számára. A célunk, hogy színházi kereteket biztosítsunk és mozgásteret adjunk nekik arra, hogy ők ezt megtölthessék tartalommal. Számos fragmentum született az elmúlt három hónapban, de igazából akár még egy évig is tudnánk folytatni a közös munkát, lenne még mit kutatni a témában széltében és mélységében egyaránt. A bemutató napján, február 3-án azt fogjuk tudni megmutatni a nézőknek, hogy meddig jutottunk el, és hogy alkotóközösségként ebben a szakaszban mit gondolunk erről, valamint megpróbálunk betekintést adni a munkafolyamatba.

Az eredeti írást itt találja.

Ég fuvalma, vagy pokol lehe"

Örvendtek Körmenden

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek